Eldőlt tehát: nem lesz olimpia Budapesten, legalábbis 2024-ben biztosan nem. Kár. Kár érte. Megérdemeltük volna. Megérdemeltük volna az újkori olimpiákon nyújtott teljesítményünk miatt egyfelől, a nemzeti ügy lehetősége miatt másfelől.
Jó lett volna egy nemzeti ügy. Ugyanis nem volt nemzeti ügyünk, csak a Jóisten tudja, mióta nem. Talán a trianoni fájdalom volt ilyen utoljára, bár abba is nagyon hamar belepiszkítottak a kommunisták. Nálunk még a Trianon után idegen országokba szakadt magyarok honosítása sem lehetett nemzeti ügy, lásd a 2004-es népszavazás szégyenteljes baloldali-liberális kampányát, Gyurcsánnyal az élén.
Most egy ideig úgy tűnt, az olimpia nemzeti ügy lesz. Persze, az nem volt kérdés, hogy a jobboldal (ami Magyarországon persze a baloldal is) nemzeti ügynek fogja tekinteni az olimpiát. Az volt a kérdés, minek fogja tekinteni a baloldal (ami Magyarországon semmit sem jelent, csak a nihilt).
És akkor jött a meglepetés: ez a baloldal azt mondta, az olimpia nemzeti ügy. Ismételgessük, mert érdemes: Zalaegerszegtől Békéscsabáig végre ugyanazt gondolják az emberek valamiről, az olimpiában a legfontosabb az addig vezető út, ami nemzetté kovácsolhat bennünket (Horváth Csaba). Az olimpia végre felrázza majd ezt a kicsit szürke országot, végre egy ügy, ami nem pártpolitikai ügy, hanem nemzeti ügy (Kunhalmi Ágnes). Aztán megszavazták az olimpia rendezésének ügyét, megszavazták a kandidálást, a parlamentben több mint 80 százalékos, a fővárosi közgyűlésben pedig 93 százalékos többséggel. Megszavazták, vagyis felhatalmazták a magyarországi illetékeseket (kormányt, fővárost, MOB-ot), hogy beadják a pályázatot.
Ismétlem: egy pillanatra úgy tűnt, mégis csak lesz egy nemzeti ügyünk. És a kormánypártok és a kormány és a főváros vezetése és a MOB és mi, mindannyian ismét naivak voltunk, ismét elhittük egy pillanatra, hogy ezek valakik, ezeknek lehet adni a szavára, ezekkel szóba lehet állni. Pedig eszünkbe juthatott volna, hogy amikor Egerszegi Krisztina egyszer életében vállalta a véleményét egy politikai kérdésben, ezek azonnal nekiestek, szétszedték, és kijelentették, hogy Egerszegi Krisztina „nem a nemzet Egérkéje többé”. Ennek ellenére megint elhittük, hogy elhihetjük.
Impraktikus dolgaink (1. rész)
Nincs új a nap alatt, van, ami nem változik sohasem. Ilyen örök, soha el nem múló létező a NEM szektája. Ők sok-sok csatát meg tudnak nyerni, de hál’ istennek háborút soha nem nyernek, mert akkor még mindig a tűz körül ugrálnánk, hajunkban egy lábszárcsonttal. Vagy inkább még ott sem.
Aztán jött, aminek jönnie kellett. Jött a nemzeti ügy hátba döfése, jött az árulás, jött az, amiben ezek egyedül megbízhatóak – jött a hazugság és az aljasság.
Nem, nem a Momentumról van szó. A Momentum ebben a dologban ártatlan, bár már most látszik, hogy sunyi hazudozásra fog épülni az egész politikai szerepvállalásuk, hiszen mindjárt a legelső politikai aktus során sunyin hazudnak. Azt hazudják, az emberek azt írták alá, hogy legyen népszavazás. Ezt bizonygatja a 79. kormányinfón egy igazi kretén újságíró is. És ebből következően azt hazudják, hogy a kormány meg a főváros meg a MOB semmibe vette 266 ezer ember akaratát, és elárulták az olimpia ügyét.
Akkor ismételjük meg a kérdést, a Momentum kérdését:
„Egyetért-e ön azzal, hogy a főváros vonja vissza a 2024-es olimpiai és paralimpiai játékokra benyújtott pályázatát?”
Ön, kedves olvasó, aki ezt most olvassa, ön lát bármit ebben a kérdésben, ami a népszavazás akarásáról szól? Vagy azt látja ebben a kérdésben, ami a budapesti olimpia nem akarásáról szól? Úgy van. Mégis azt hazudják, penetránsan, szemrebbenés nélkül, hogy ők a népszavazásért gyűjtöttek aláírást. A kérdés ismeretében – ezt mindig tartsuk szem előtt! – pedig egy dolgot bátran kijelenthetünk: az illetékesek nem vették semmibe 266 ezer választópolgár akaratát, hiszen miután 266 ezer választópolgár aláírta, hogy ne legyen olimpia, és az illetékesek vonják vissza az olimpiai pályázatot, az illetékesek visszavonták az olimpiai pályázatot. És ez akkor is így van, ha akárhány momentumos hazudozó és akárhány hazudozó újságírójuk mantrázza majd az ellenkezőjét. Fekete-Győr úr pedig lassan eltöprenghetne azon, miért akar hazudozással berobbanni a nagypolitikába? Talán azért, mert a mögötte álló és felkészítő SZDSZ-töredékek és morzsalékok eo ipso nem tudnak másképpen politikát csinálni…
De vissza a főbűnösökhöz: ők azok, akik támogatták, aztán szerencsétlenkedéseikből, végső összeomlásuk és eltűnésük előtti pillanataikból felpillantva egyszer csak úgy gondolták, felülnek erre a vonatra, erre az aláírásgyűjtésre, ugyanis momentán semmi más nem jut eszükbe. Ez persze érthető, hiszen az előválasztás körüli kezdeti örömködés közepette ismét előkerült az ellenzéki összefogás szükségessége, ez már olyasféle örökzöld azon a térfélen, mint a kislány a zongoránál Koós Jánostól. Szóval mindenki eldöntötte, hogy kell az előválasztás, és mindenki kijelentette, hogy össze kell fogni. Kicsivel később a „mindenki” módosult némiképp.
Gyurcsány Ferenc bejelentette (vagy kijelentette), hogy mindenki, kivéve a Fodor Gábor-féle liberálisokat, mert azok aztán nem. Fodor Gábor kijelentette, hogy szerinte a liberálisok igenis igen, mert nélkülük nem, hiszen a liberálisok igenis jó erőben vannak. Az MSZP elnöke, Molnár Gyula kijelentette, hogy a DK-nak mindenképpen helye van az összefogásban, mert a DK nélkül elképzelhetetlen. Kisvártatva bejelentkezett az MSZP miniszterelnök-jelöltjének Botka László.
Botka László kijelentette, hogy ő igenis vállalja a jelöltséget. Botka László azt is kijelentette, hogy Gyurcsány nem. Gréczy Zsolt DK-szóvivő kijelentette, hogy Botka László előbb szerezze meg saját pártja támogatását (mert még a választmány elnökének sem választották meg), és majd utána elbeszélgetnek arról, hogy ki legyen az összefogott ellenzék összefogott min.el.-jelöltje. Az Együtt kijelentette, hogy ők nem részei az összefogásnak, ők önállóan indulnak, ugyanis jó erőben érzik magukat.
Impraktikus dolgaink (2. rész)
Senki ne gondolja, hogy a NEM szektája kizárólag az Országház ellen lépett fel a maga módján annak idején. A szekta minden ellen fellép, ami saját ízlése, értékítélete szerint nem elég praktikus, vagy drága, vagy csak egyszerűen nincs értelme.
Az LMP megerősítette, hogy ők egészen biztosan nem részei az összefogásnak, önállóan indulnak, mert ők még annál is jobb erőben érzik magukat. Gyurcsány bejelentette, egy „királycsináló” úgy tárgyal a különböző ellenzéki pártokkal, hogy a DK-t ki akarja hagyni az egyeztetésekből, és őellene szervezkednek titokban. Gyurcsány kijelentette, hogy ő volt, van és lesz. Botka kijelentette, hogy elsőként az LMP-t keresi fel, velük kezdi meg az egyeztetéseket.
Az LMP kijelentette, hogy fogalmuk sincs, miről akar velük Botka egyeztetni, nagyon szívesen látják Botka urat egy kávéra. Bokros Lajos kijelentette, hogy ők akár egyedül is, mert ők tényleg nagyon jó erőben érzik magukat. Az MSZP kijelentette, hogy másfél hónappal Botka bejelentkezése után Botkát tekintik miniszterelnök-jelöltnek. Az előválasztást kezdeményező Párbeszéd részéről Szabó Tímea bejelenti, hogy a Párbeszéd ettől a pillanattól fogva nem vesz részt tovább az előválasztásban.
Neves liberális értelmiségiek bejelentik, hogy szerintük a Jobbikkal is. Neves liberális értelmiségiek bejelentik, hogy szerintük a Jobbikkal nem.
Vona szedi a szemöldökét, köszönti a hanukát, mindenkit képvisel, körülbelül áprilisban várható a nagy bejelentés, miszerint a Jobbik saját kamionnal vesz részt az idei Budapest Pride-on, Vona elnök úr egy testhez simuló, rózsaszín lasztex ruciban fog megjelenni, mögötte Pörzse Sándor lép még fel, visszafogott sminkkel, bőrben és láncokkal ékített felsőtesttel. (A hardcore észak-borsodi jobbikos szavazók kissé befeszülnek…) Azóta még Botka elküldte Gyurcsányt az anyjába, Gyurcsány meg Botkát ugyanoda. Ebben a helyzetben tűnt remek lehetőségnek, ha megszörfözik az olimpia megrendezése elleni aláírásgyűjtést.
És a nemzeti ügy? Mit számít az, ha helyette oda lehet állni kicsit a sajtó elé, miszerint „266 ezer ember legyőzte a kormányt”. Hiszen tudjuk: 266 ezer aláírás eldönti a kérdést – 3,5 millió szavazat meg érvénytelen…
Mindegy is. Csak az a baj, hogy ráment az olimpia. De emlékezzünk, 2004-ben is azt hittük, elveszett örökre a határon túli testvéreink honosítása. Aztán 2010-ben megcsináltuk a parlamentben, és még abban a kegyben is részesülhettünk, hogy láthattuk közben Gyurcsány Ferenc haza- és nemzetáruló gazember pofáját.
Úgyhogy csak halkan mondom: lehet még Budapesten olimpia…
