2024. október 4., péntek, Ferenc napja

Kultúra

A kultúra éve volt 2018
Idén ledőlt a közélet egyik nagy tabuja: elkezdtünk vitatkozni olyan kulturális ügyekről, amelyekről szinte harminc évig beszédes hallgatás uralkodott a közéletben.
70 éve született a diszkózene egyik legnagyobb csillaga
Donna Summer szemtelenül erotikus, éteri hangjával és magabiztos tánclépéseivel a 70-es évek táncparkettjéről lépett egyenesen a nyolcvanas évek slágerlistáinak élére.
75 éves az Oscar-díjas Sir Ben Kingsley
Az egyetlen ázsiai származású színész, aki megkapta a legjobb férfi főszereplőnek járó elismerést, méghozzá Mahátma Gandhi megformálásáért.
Honthy Hanna a színpadnak élt
Az operett legendás nagyasszonya, Honthy Hanna negyven éve, 1978. december 30-án hagyta itt a műfaj színes és az akkori rendszer szürke világát.
Többlettámogatást nyújt a kormány az előadóművészeti szervezeteknek
A kormányhatározat szerint a 2019-es költségvetési törvénybe, „beépülő jelleggel” kerül bele az előadóművészeti szervezetek többlettámogatása.
Ráadás az egész éves tapsra
1972 karácsonyán, Domján Edit véget vetett az életének. A legendás színésznő emlékére alapítványt hoztak létre, mely évről évre tehetséges, vidéken játszó színésznőket tüntet ki.
Találkozás, elképesztő bonyodalmakkal
José Saramago portugál regényíró húsz éve kapott irodalmi Nobel-díjat, az Európa Könyvkiadó most újra megjelentette Az embermás című kötetet.
Egy megismételhetetlen találkozás is a Müpa ajándéka
A Művészetek Palotájának négy új HD-minőségű, csodálatos koncertvideója és a teljes digitális médiatár is regisztráció nélkül elérhető január 6-ig bárki számára.
A várt csoda elmaradt
A Mary Poppins visszatér egy igazán látványos családi film, de a visszatéréstől várt csoda sajnos elmaradt. Vannak olyan alkotások, amikről felesleges letörölni a szívekben őrzött port.
Nyomtalanul
Kétszázötven éve, 1768 decemberében jelent meg az egyik legnagyobb hatású, legtovább élő tudástár, az Encyclopædia Britannica – történetesen Skóciában. Ma is létezik, de csak az interneten.
Mendikálás, bölcsőcskézés
A karácsonyra hangolódva elolvashatjuk Dickens Karácsonyi énekét, Gárdonyi Roráte című novelláját vagy Ady jól ismert Karácsonyát. Vagy akinek még él emlékében, az felidézheti a népszokásokat.
Olvasni pedig egyenesen csodás
Egyetlen hátulütője van a könyvajándékozásnak: mégpedig az, hogy sosem tudhatjuk, nem duplumnak ajándékozzuk-e a szeretettel átadott könyvtárgyat.
Egy hópehely minőségű, könnyű, üde, misztikus és tiszta regény
Minden bizonnyal az egyik legjobb és legszebb adventi történet 2018-ban Acsai Roland Csonthavazás című fantasyregénye.
Vár a Százholdas Pagony
A Spirit Színház felvette repertoárjába a Micimackót, gyerekeknek és gyereklelkű felnőtteknek szánt zenés mesejáték formájában.
Megmaradni az emberek szívében
Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, aki rendkívül sokoldalú előadó: filmszerepei mellett jelenleg is több színházban játszik, és önálló előadóestjei vannak.
Változatok a szent születésre
A Szent Család és a betlehemi misztérium figurális ábrázolásának vágya szinte egyidős az intézményes kereszténységgel, funkciója ma is az, mint régen.
Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.