– December 21-én egy nagyon különleges eseményen vett részt a Párbeszéd Házában: Bodza Klára ötvenéves jubileumi estjén lépett fel. Hogyan indult ez az együttműködés?
– Bodza Klára kiváló énekművész korábban Helyey Lászlóval dolgozott együtt, ám ő sajnálatos módon elhunyt, az Ó, áldott Szűzanya című lemez felvételéhez pedig kellett találni egy másik színészt, aki ebben közreműködhet. Bodza Klára megnézte a Szavakat fúvok című estemet, és úgy gondolta, alkalmas lehetek arra, hogy társa legyek a pódiumon. Leültünk beszélgetni, és kezdetét vette egy csodálatos közös munka: a lemez anyagát már több helyen előadtuk, többek között a Magyar Kultúra Házában és a jezsuita templomban is. Nagyon nagy megtiszteltetés nekem, hogy az ő rendkívül tiszta forrásból származó csodálatos művészetének én is részese lehetek.
– Magánemberként hogyan készül a karácsonyra?
– Nekem a karácsony az egyik legfontosabb ünnep, amire lélekben is próbálok készülni. Ilyenkor elmegyek gyónni, visszanézek a göröngyös útra, amit eddig megtettem, megpróbálom betemetni a gödröket, a hegyeket pedig elmozdítani. Egyszóval tükörbe kell nézni, ami nem mindig kellemes. De ha az ember ezt a tükröt kibírja, akkor elkezdhet örülni annak, ami 24-én történik, és ami a világ legnagyobb eseménye.
– A személyes hitét tudja a hivatása gyakorlása során valamilyen módon közvetíteni?
– Ez anélkül is működik, hogy egyáltalán akarnám vagy törekednék rá. Hiszen ha egy kicsit is komolyan szeretnénk csinálni valamit, akkor azt mindig az abszolútumhoz viszonyítjuk. Én legalábbis biztos, hogy nem tudnék színpadra lépni anélkül, hogy erre gondolnék. Csak az tud az életről beszélni, aki a halállal is szembenézett. Én éppen emiatt nem is nagyon izgulok fellépés előtt, vagyis csak annyira, mint az LGT dobosa, akit egyszer megkérdeztek, nem izgul-e, hogy tizenkétezer ember előtt fog dobolni. Ő pedig azt válaszolja, miért aggódna, hiszen jobban úgysem lesz képes dobolni, mint ahogy tud, rosszabbul meg nem fog. Ugyanez a kettősség van bennem is: bízom abban, hogy mindent kiadok, amit tudok, és amit a Jóisten elvár tőlem. És nekem ez éppen elég.
Fotó: Bach Máté
– Rendkívül sokoldalú előadó: játszik Kecskeméten és több budapesti színházban is, de önálló estjei is vannak. Visszatekintve a pályájára, miként látja, minden olyan szerep megtalálta, amit el szeretett volna játszani?
– Nagyon fontos a változatosság, hiszen mondják is, vegyes koszton él az ember. Édesanyám sajnos fiatalon, 48 éves korában halt meg, ő kérdezte mindig, mi akarok lenni, és én már akkor azt mondtam, mindegy, csak változatos legyen. És ez később meg is adatott, mert nagyon sok szerep talált meg úgy, hogy nem is számítottam rá, például a Macskák főszerepe, vagy Az ember tragédiájában Ádám és Lucifer. De sok olyan fantasztikus szerep is van, amit nem játszhattam el, például a Rómeó és Júliából Mercutiót, vagy Solness építőmestert. De nem baj, mert ez csak hiúság, nem az számít, hogy az emberről mit jegyeznek fel, és ennek alapján hogyan emlékeznek vissza rá. Az a jó színész, aki nem a könyvekben, hanem az emberek szívében marad meg, és annál nincs nagyobb dolog, amikor a néző egy előadás után azt mondja, hogy amíg él, nem fogja elfelejteni. Úgy gondolom, az ilyen pillanatokért érdemes élni.
– Ha előre tekint a következő évre, 2019-re, akkor meg tud fogalmazni néhány jövőbeni tervet?
– Amennyiben humorosan akarnék válaszolni erre, akkor azt mondanám, hogy ha szeretnéd megnevettetni a Teremtőt, akkor mesélj neki a terveidről. De a viccet félretéve: szeretném testben-lélekben megőrizni az erőmet, és minél több időt tölteni a hat unokámmal. Sokat foglalkozom, mesélek nekik, úgy is hívnak, hogy Mesepapa. Nagyon fontos nekem a gyermeki lét, az, hogy az ember mindig gyermek maradjon, nem gyermekded, hanem gyermeki, tiszta és őszinte lény. Emellett továbbra is szeretném közvetíteni a kultúra sokszínűségét úgy, ahogy eddig is mindig törekedtem rá. Ha ez sikerül, akkor talán a Jóistennek is megkönnyítem kicsit a dolgát.
