Az internet tünékenysége és az oktatás című cikkében Kokas Károly arról írt, hogy a nyilvános hozzáférésű weboldalakon megjelenő információ és tudás az oktatásban, a kutatásban és a nemzeti emlékezet szempontjából hasonló fontosságúvá vált, mint ezek hagyományos, papíron közzétett formái. Csakhogy van egy óriási különbség.
A könyvben, folyóiratban és egyéb kiadványokban levő ismeret a könyvtárakban hosszú ideig (akár évszázadokig) megmarad: kikereshető, megismerhető, idézhető. A világhálós oldalak viszont bármelyik pillanatban eltűnhetnek, vagy megváltozhat a tartalmuk. Az online források változékonysága megnehezíti beépülésüket a tudományos és az oktatási tevékenységbe, hiszen mindkét területen fontos, hogy a források évtizedekig biztosan elérhetők maradjanak, és lehessen rájuk hivatkozni.
Az is látszik, hogy óriási tempóban növekszik a világ és az egyes nemzeti kultúrák világhálós „tartalomipari termése” – és azt is látjuk, hogy mindez rohamosan pusztul is. Nem csupán arról van szó, hogy egy-egy rávezető (link) elvész, egy idő után nem vezet sehová, hanem egész világhálós oldalak, sőt honlapok ezrei tűnnek el nyomtalanul egyik napról a másikra. Ezért is fontos magának az internetnek az archiválása. A világban számos ilyen projekt működik, 2018-ban az Országos Széchényi Könyvtár széles körű szakmai konszenzus alapján elkezdte a kísérleteket a Magyar Internet Archívummal, hogy a magyar vagy magyar vonatkozású internet minden fontosabb darabja megmaradjon az utókornak. (http://mekosztaly.oszk.hu/mia/)
Az újonnan induló portálok szerkesztői nem a mulandó dicsőségre gondolnak, hanem arra, hogy időtálló kezdeményezésük kellő számú érdeklődőre találjon. Az ELTE, a PKE és a Szegedi Tudományegyetem közös munkájaként jött létre például a valaha volt legnagyobb magyar jogtudományi projekt, az Internetes Jogtudományi Enciklopédia (Ijoten). Az elteonline.hu portálon az olvasható, hogy mindenki számára hiteles és tudományos oldal áll rendelkezésre, amely ingyenesen hozzájárulhat a szakmai és állampolgári jogokról való tudás könnyebb hozzáféréséhez. (Az egész oldal a Stanford Encyclopedia of Philosophy mintáját követi.)
Kérdés, hogy ez miért jobb, mint a Wikipédia, hiszen a cikkek ott is szűrésen és javításokon esnek át, és bárki írhat oda, bárki javíthat. Ez igaz ugyan, de az Ijoten munkáját ezeken kívül még egy külső szakember írott vagy műhelyvitán elmondott véleménye is segíti. Így sokkal szakszerűbb és hitelesebb szócikkek keletkeznek. Ez a garancia arra, hogy csak megbízható tudományos anyag kerül fel az oldalra.
A kutatók, az oktatás és a szélesebb közönség részéről is egyre erősebben jelentkező igény a minőségi, szakszerű leírással ellátott digitalizált tartalmak elérhetősége. A szegedi szakember szerint a múlt, a rang, a szerkesztők tudása és elhivatottsága biztosítja az információk megfelelő arányait, a szakmai mélységet és megbízhatóságot. Ez adja meg az igazi szintjét egy-egy tudástárnak.
„Az egyenszilárdság a Wikipédia esetén hiányzik. Van szócikk, amelyben meglepetésre PhD-mélységű információk olvashatók (sokaknak persze ez katasztrófa), de lehet, hogy csupán a Pallas szócikkének átiratát kapja az ember. Ez nehezen ellenőrizhető, de pusztán emiatt nem mondom, hogy bárki kerülje ezt a forrást” – említ néhány szempontot Kokas Károly.
Az economist.com összeállítást közölt a Wikipédia szerzőiről. A cikkírók kilencven százaléka férfi, döntő többségük a fejlett országokban él. Ezzel is magyarázható, hogy az internetes tudástár bőséges információkkal szolgál a tudomány és a technika területéről, ellenben hézagos a felhozatal a szegényebb régiók életéről, illetve szociális problémákról. Egy elemzés szerint a földrajzi vonatkozású cikkek alig 2,6 százaléka szól Afrikáról, miközben a kontinensen a világ népességének 14 százaléka él. A hiányosságokat látva négy éve a brit Királyi Társaság konferenciát szervezett annak érdekében, hogy megszülessenek a tudósnőkről szóló eddig nem létező (vagy hiányos) cikkek.
Az élet egyre több területén tapasztaljuk, hogy ami nem érhető el a hálózaton, az nem is létezik. Éppen ezért a magyar vonatkozású tartalmak strukturált, kereshető, jó minőségű és online megjelenése a nemzeti kulturális javak európai reprezentációja szempontjából is nagy jelentőségű.
Az Arcanum Digitális Tudománytár (ADT) Magyarország legnagyobb és folyamatosan bővülő digitális periodika adatbázisa, amely a teljesség igényével teszi hozzáférhetővé több száz hazai tudományos és szakfolyóirat, valamint heti- és napilap minden lapszámát. A több millió oldalas szövegállományban történő keresés, továbbá a több száz lap tartalomjegyzékének böngészése díjtalan, a dokumentumok megjelenítéséhez előfizetés szükséges. CD-ROM formában 1997-ben jelentek meg az azóta is népszerű kiadványaik.
A 2000-es évek elején DVD-n adtak ki számos lexikont, például a Pallast, A magyar nyelv értelmező szótárát, a Néprajzi lexikont és a Magyar életrajzi lexikont. Az ADT-n jelenleg 32 lexikon érhető el. Biszak Sándor cégvezetőtől megtudjuk, hogy a digitalizálást előbb a CD-ROM-ok eladásából, az ADT esetén az előfizetésekből finanszírozzák.
„Olvasóink igen nagy hányada a Google, Facebook és társaik alkotta virtuális környezetben él. Tudjuk, első reflexük, hogy ezek segítségével keressenek akár tudományos adatokat és szakirodalmat, mielőtt a könyvtárhoz fordulnának, akár fizikailag, akár online” – tájékoztat Kokas Károly, aki szerint a biztos tudás forrása a tudomány lehet csak. Ennek kialakultak az önellenőrzési folyamatai, amelyek legfontosabb elemei a szakmai nyilvánosság, az egyetemek, az akadémiák és persze a szerkesztőségek.
Már a „nagy sebességű” (information superhighway) internet hajnalán, az akkori amerikai alelnök, Al Gore programjában megfogalmazódott az internetnek mint szuperkönyvtárnak a szerepváltozása. Ez oda (is) vezetett, hogy az Egyesült Államokban nagyon sok könyvtári fejlesztést fogtak vissza, majd kapcsoltak a döntéshozók, és az ellehetetlenítés helyett új szerepet szántak a könyvtáraknak. Az internet elterjedésével és a digitalizálási kultúra kialakulásával az a kép alakult ki, hogy a könyvtáraknak meg kell mutatkozniuk a hálózaton, és igyekezniük kell mielőbb elérhetővé tenni katalógusukat a világhálón.
Kokas Károly szerint a könyvtáraknak a teljesen megváltozott világban új feltételek és kihívások között kell megfelelniük a felhasználói elvárásoknak. A hagyományos eszközrendszert együtt kell működtetni az újjal, egy lényegileg virtuálissal. A polcokról leemelhető enciklopédiákra azonban még sokáig ugyanúgy szükség lesz, mint a világhálón elérhető minőségi tartalmakra.
Hasznos bölcsesség
A lexikon és az enciklopédia jelentése eredetileg különbözött: az enciklopédiák a tudomány (tudományterület) egészére tekintettek, míg a lexikonok általában kisebb terület tárgyalására vállalkoztak. Újabban a különbség szinte eltűnt, a két megnevezést szinonimaként használják. Az általános, átfogó jellegű A Pallas nagy lexikona, a Tolnai világlexikona lexikon, ugyanakkor a Magyar néprajzi lexikon és az Orvosi lexikon is lexikon, s nem enciklopédia.
Az első enciklopédiának Marcus Terentius Varro 33-ban megjelent, az akkori tudományok szintézisét nyújtó Disciplinarum libri IX (A tudományok kilenc könyvben) című munkáját nevezték. A VI. század végén és VII. század elején élt Sevillai Szent Izidor Etymologiae műve húsz kötetben foglalta össze kora tudományát. (Szelleme a modern korban is elkísér: II. János Pál pápa őt választotta az internet, a tudomány és a technika iránt érdeklődők védőszentjének.) A brit Francis Bacon Instauratio Magna címmel kívánta összefoglalni kora tudományát, de nem készült el a munkával.
Az első magyar enciklopédiát Apáczai Csere János írta. A Magyar Encyclopædia, azaz minden igaz és hasznos bölcsességnek szép rendbe foglalása és magyar nyelven világra bocsátása című alkotás nyomtatását 1653-ban kezdték el és 1655-ben fejezték be. Az egyik legnagyobb hatású hazai tudástár A Pallas nagy lexikona. Kokas Károly (a Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtárának főigazgató-helyettese) meggyőződése, hogy ez a hatalmas vállalkozás a millennium valóságos papíralapú emlékműve.
Azt mondhatnánk, a korabeli viszonyokat (és általában a lexikonkészítés nehézségeit) ismerve szinte erőn felüli vállalkozás. Az első modern, teljesnek tekinthető és nem fordításon alapuló magyar lexikon 1893 és 1897 között 16 kötetben jelent meg, amelyet 1900-ban két pótkötettel egészítettek ki.
A több mint háromszáz fős szerzői gárdában a korabeli magyar tudományos élet szinte minden kiválósága szerepelt, például Bánki Donát, Cholnoky Jenő, Csemegi Károly, Eötvös Loránd, Kürschák József, Marczali Henrik, Péterfi Jenő, Szinnyei József, Thirring Gusztáv és Vámbéry Ármin. A szerzők a lexikon mintegy 150 ezer címszavában színvonalasan és olvasmányosan foglalták össze a XIX. század végének tudományos és közérdekű ismereteit. A gazdagon, több ezer ábrával, képpel, térképpel és színes nyomatokkal illusztrált kötetek nagy közönségsikert arattak. Vagyonokat kerestek akkor a Pallas szerzői/szerkesztői – a lexikonírásból kapott pénzből családjukkal akár nyugat-európai turnéra is mehettek.
Az Encyclopædia Britannica a legrégebbi folyamatosan megjelenő kiadvány – először Edinburghban adták ki 1768 és 1771 között. Népszerűségével együtt a mérete is nőtt: az 1801-es harmadik kiadás húszkötetes volt. A digitális korszak ezen enciklopédia történetét is átírta. 244 évvel az első kötet után elbúcsúzott a papírformátumtól, 2012 óta kizárólag az interneten érhető el, a kiadó online enciklopédiáira és az iskolák oktatási tanterveire összpontosít. Az utolsó nyomtatott változat, a 32 kötetes 2010-es kiadás – súlya 129 angol font, azaz 58 kilogramm – a globális felmelegedésről és a humán genom programról is írt. (Próbált naprakész lenni, ami lehetetlen, hiszen az internetes tudástárak cikkeit, ha kell, naponta frissítik, a papírral ez nem lehetséges.)
Az Encyclopædia Britannicát gyakran vásárolták nagykövetségek, könyvtárak és kutatóintézetek, valamint jól képzett és kellően gazdag emberek, akik úgy érezték, társadalmi státuszuk megköveteli a sorozat birtoklását. Nem voltak elegen. A 2010-es kiadásból mindössze nyolcezer sorozatot adtak el, négyezer raktárakban várakozott.