A Tűzfalcsoport informátorai szerint tanácselnökként botrányos lassúsággal dolgozik Hilbert Edit, aki azzal vált ország-világ előtt ismertté és az ellenzéki sajtó kegyeltjévé, hogy vezetése alatt az elmúlt fél évben az Országos Bírói Tanács (OBT) egyfajta palotaforradalmat próbált kirobbantani a bírósági rendszeren belül. Hogy miért, az az Indexnek adott júliusi interjújából elég világosan kiderül: pénzért és a hatalomért, e kettőből akarnak ugyanis többet “mozgalmár társaival” – írja a portál.
Az OBT megerősítését szorgalmazták a Magyar Tudományos Akadémián (MTA) tartott “konferenciácskájukon” is, és az elképzelés, a bíróságok irányításának “demokratizálása” természetesen a Brüsszel által kitartott Európai Igazságügyi Hálózatok Tanácsának (ENCJ) is elnyerte a tetszését.
Nyilván nem véletlenül, hiszen a mesterterv megvalósulása együtt járna azzal, hogy könnyebben kerülhetnének vezető pozícióba olyan bírók, mint Vasvári Csaba és Fazekas Sándor – akikre jól emlékezhetnek a 2006-os koncepciós perekben elítéltek – vagy a Soros György által pénzelt Helsinki Bizottság egykori szakértője, a szintén OBT-s Matusik Tamás.
Hilbert Edit az OBT vezetése mellett a Budapest Környéki Törvényszék (BKT) elnöke és büntető ügyszakos bírája is.

Hilbert Edit tevékenysége több mint botrányos
Fotó: MTI/Illyés Tibor
A Magyar Időkben még májusban jelent meg az a cikk, amelyből kiderült, hogy Hilbertet pajzsként védi a bírói tanács, ha ugyanis nem lenne tagja a testületnek, vagy a testület megvonná a mentelmi jogát, akkor fegyelmi várna rá.
A Tűzfalcsoportnak mostanra sikerült kiderítenie néhány részletet!
Amint azt informátoraiktól megtudták,
egy belső vizsgálat során tűnt fel, hogy a BKT-n számos elhúzódó, adott esetben akár több mint két éve tartó másodfokú ügy van, ami szokatlan, hiszen a fellebbviteli eljárások általában gyorsan elintézhetőek, ott ugyanis az új büntető perrendtartás hatálybalépése előtt csak nagyon szűk körben lehetett bizonyítást lefolytatni. Mint kiderült, a késedelmes ügyek egy része Hilbert tanácsához tartozik, ami elég kínos tekintettel arra, hogy bírósági vezetőként egyébként alig kell tárgyalnia.
A vizsgált időszakban volt olyan ügye, amiben több mint három év elteltével hozott ítéletet, úgy, hogy az ügy bíróságra érkezése és az első tárgyalás között csaknem másfél esztendő telt el!
A legdurvább húzása azonban az volt, amikor két évig halogatta az első tárgyalási nap megtartását. Ez a fajta semmittevés, totojázás azért is botrányos, mert számos példa van a strasbourgi emberi jogi bíróság ítéletei között arra, hogy súlyos milliók megfizetésére köteleznek egy államot az ügyek indokolatlan elhúzódása miatt. És félreértés ne essék, a kártérítések összegét nem a bíró fizetéséből vonják le, hanem közpénzből fizetik meg
– olvasható a portál cikkében.
Ami a vizsgálat utóéletét illeti, Hilbertre bizonyosan fegyelmi várt volna, de OBT-s tagsága és “mozgalmár társai” eddig megóvták az elszámoltatástól.
A Tűzfalcsoport informátorai szerint egyébként Hilbert Edit nem először bizonyította alkalmatlanságát.