Ponta sorsa ugyanis már a szociáldemokraták október 18-i tisztújító kongresszusán megpecsételődött. Az elnöki tisztségéért nem is induló kormányfő és utódja, Liviu Dragnea még kedélyesen „párbeszélt” a választás utáni köszöntőkben, miszerint nem felejtik el egymást és a közösen hozott jó, illetve rossz döntéseket – ugye emlékszel, kedves Victor, ugye emlékszel, kedves Liviu… –, a selyemzsinórt azonban már szorgos kezek fonták a háttérben. A kiszivárogtatások szerint az eredeti forgatókönyv úgy szólt, hogy Dragnea a kongresszus utáni héten pártelnökként hívja össze a PSD legfelső vezető testületének számító állandó bizottságot, és szavazásra bocsátja Ponta politikai támogatásának megvonását. Nem utolsósorban annak a háttéralkunak az árnyékában, miszerint Klaus Johannis államelnök továbbra is a szociáldemokraták soraiból jelöli ki az új kormányfőt. Nagyjából azzal a felkiáltással, hogy jöjjön bárki, a lényeg, hogy Ponta távozzon.
A projekt időben kissé megcsúszott, közben a bukaresti lokáltűz, a tragikus eseményekkel kapcsolatos politikai-közéleti-egyházi kommunikáció elképesztő amatörizmusa és empátiahiánya 25 ezer tiltakozót szólított a román főváros utcáira. Dragnea pedig élt az alkalommal, s némi túlzással a tömeg közé dobta az amúgy is politikai hullának tekintett Pontát. Pikáns születésnapi meglepetésként az ősellenség Traian Basescunak, aki éppen tegnap töltötte be 64. életévét.
A plagizátor, exdoktor, nem mellékesen egy sor köztörvényes cselekedettel gyanúsított kormányfőtől való megszabadulás nyomán felharsant hurrák lecsengését követően azonban máris pirkad a hajnal. Liviu Dragnea ugyan nagyon szeretne miniszterelnök lenni, de fájdalom, ellene is bűnvádi eljárás folyik. Ettől függetlenül azonban az elkövetkező időszak legnagyobb királycsinálójaként kell tekintenünk rá – és nem csak azért, mert ő a legnagyobb, ma is 25 százalékon álló román párt elnöke. Ponta esetében ugyanis egyértelműen bebizonyította, hogy nem szívbajos, és bárkit gondolkodás nélkül kidob a léghajóból, aki annak biztonságos repülését veszélyezteti. Ponta helyettese, Gabriel Oprea lehet a következő áldozat, aki a diszkótűz pillanatáig az elégedetlenkedők listájának első helyén szerepelt, miután egy motoros rendőr életébe került, hogy a belügyminiszter rendőri felvezetést vett igénybe a családi vacsorára való igyekezetében. A bányászjárás hírhedt vezére, Miron Cosma táskahordozójának dicstelen szerepéből induló, mára tábornoki rangig jutó Oprea ügyvivő kormányfőnek való javaslását már meg sem kockáztatta Ponta, aki a honvédelmi tárca vezetőjét, Mircea Dusa nevét készült az államfő elé terjeszteni.
Természetesen korántsem tekinthető biztosnak, hogy Klaus Johannis továbbra is a legnagyobb kormánypárt soraiból bíz majd meg valakit kormányalakítással. Az ellenzék azonban aligha felkészült a hatalomátvételre, hiszen lassan mindenki elkönyvelte már, hogy a korrupciós és egyéb botrányok mocsarába süllyedt jelenlegi kormánnyal evickél majd el az ország a jövő évi parlamenti választásokig. Johannisnak azonban most kitűnő alkalma nyílik a pénzügyér Catalin Predoiu előtérbe tolására, hiszen már elnöki kampányában is Predoiut nevezte meg kormányfőjelöltjének. A jelenlegi konstellációban pedig valószínűsíthető, hogy a parlament sem ódzkodik támogatni Predoiut, hiszen mindkét nagy párt ezer sebből vérzik, több politikusa is a korrupcióellenes ügyészség rendszeres vendége, ilyen körülmények között pedig sem erejük, sem szándékuk nincs előre hozott választásokat kierőszakolni.
A romániai kormányválság elhúzódásának mértékét erőteljesen befolyásolhatja viszont a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). Ám a kormányzati szerepre folyamatosan „melegítő”, a mérleg nyelvének szerepét mindig nagy előszeretettel és gondossággal eljátszó magyar politikai szervezet is küzd saját, korrupciós célkeresztbe került, vagy egyenesen elítélt politikusainak koloncával. Az újabb alkupozíció ugyanakkor egyáltalán nem látszik hordozni annak lehetőségét, amit a korábbi kormányzati szerepvállalások kínáltak: biztonságba helyezni embereit, megágyazni olyan, a romániai magyar közösség számára prioritásnak számító céloknak, amelyek aztán jól szólnak a küszöbönálló választási kampányban.
Az RMDSZ pozíciójának erejét csökkenti az is, hogy immár egyik oldal számára sem elegendő a tulipános támogatás. A parlamenti többség megteremtése érdekében ma olyan, egyre szalonképtelenebb pártok beemelése is szükségesnek látszik, mint például az adott pillanatban Ponta-utódnak kikiáltott Opreát „kitermelő” Országos Szövetség Románia Haladásáért (UNPR). S ha így lesz, az RMDSZ újabb meghasonlás elé néz: vagy elfelejti korábbi kizáró elveit, vagy azt mérlegeli, kivel lenne jobb tovább menetelni. A székelyföldi románság képviselője, a maroshévízi származású Mircea Dusa ugyanis a magyarellenesség nyílt kormányzati megtestesülése, akivel ez idáig semmiféle közös tárgyalási pontot nem sikerült találnia még a leginkább szociáldemokrata-közeli RMDSZ-politikusnak sem.
A Ponta-váltás eufóriája első hullámainak elültével sokan már azt fájlalják, hogy a tömegnek túl hamar sikerült elérnie legfontosabb célkitűzését, s így további, járulékos haszon nélkül fulladhat ki a már-már forradalminak hitt lendület. Annyi azonban bizonyos, hogy Bukarest utcáin újra fegyelmezett, hitben és eszközökben egységesen kulturált emberek hangoztatták, hogy nincs tovább. A jelek szerint ez a potenciál időről időre mozgósítható, és sokan ebben, az államelnök-választás körül formálódó civil erőben látják Románia megújhodásának esélyét.
A szerző újságíró