Vitathatatlan, hogy Európa sorsa ma is valójában a biztonság kérdésén dől el. Az alapításkor a belső biztonságon volt a hangsúly, mára ez áttolódott a külső, illetve a kintről beáramló fenyegetettséggel szembeni biztonságra, amely végső soron egy idő után ugyancsak belső biztonsági üggyé válik.
Az elmúlt évtizedekben az uniót vezető középszerű elit öncéllá tette a gazdaságot, úgy gondolta, hogy a termelékenység majd önmagában is boldogít. A gazdaságbázisú emberkép megalkotásával, a növekedés és a szabadkereskedelem túlhangsúlyozásával azt a hamis látszatot keltette, hogy mindezek a szabadság egyedüli feltételei. Az uniós szabadságelv látszólag megvalósult, a béke és biztonság megvalósításának tekintetében viszont az uniós elit napjainkra csődöt mondott. Ugyanis a szabadság biztonság nélkül nem más, mint egy félkarú óriás. Ezért ez a fajta uniós szabadság ma már a folyamatos terrorkészültség és terrorfenyegetettség, valamint a bevándorlók által napi szinten elkövetett atrocitások árnyékában tapinthatóan és a saját bőrünkön tapasztalva bilincsbe vert szabadság. Az elmúlt esztendő történései alapján azt látjuk, hogy az illegális bevándorlók tömeges beözönlése, amely valójában egy fegyver nélküli háború, és az iszlám terrorizmus kihívásai közepette Brüsszel folyamatosan hibás válaszokat ad. Amire az uniónak az új évben a legsürgősebben szüksége van, az továbbra is hiányzik, és ez nem más, mint egy működő és hatékony biztonságpolitika.
A hibás válaszok oka abban rejlik, hogy az azokban tükröződő alapelvek tegnapiak és tegnapelőttiek, néha még régebbi eredetűek. Tegnapi neoliberális politikai eszmékkel nem lehet ma sikereket elérni, főleg nem válsághelyzetben. Az uniós elit a holnap kérdéseit, görcsösen erőlködve, még mindig tegnapi módszerekkel akarja megoldani. Eközben folyamatosan a biztonság megteremtésére való képtelenségét bizonyítja. Szánalmas és egyben kétségbeejtő jelenség volt, ahogyan a kölni szilveszteri eseményekre reagáltak a politikai vezetők. Mindössze az áldozatok megvádolására futotta szellemi képességeikből, no meg arra, hogy illemtanfolyamokat szervezzenek a szegény, helyi etikettet nem ismerő bevándorlóknak. Ép értelmű magyar ember számára ez a tömeges agresszióra adott balliberális politikusi válasz elképesztő, és egyben kétségbeejtő bizonyítéka bármely közösség vezetésére való alkalmatlanságnak. Európa balliberális vezetői már évtizedekkel ezelőtt megfertőzték a neoliberális modernitás bacilusával az akkor még egészséges európai országokat. Az elmúlt évben pedig az illegális tömeges bevándorlás erőszakos elfogadtatásával, valamint a migránskvóták erőltetésével nekiláttak a nemzeti hagyományos kulturális berendezkedés és életmód felforgatásához. Ily módon messze és hosszú időre száműzték Európából a biztonságot, amely nélkül a szabadság önmagában halott érték.
Elérkeztünk oda, hogy az uniós vezetők a migrációs krízishelyzetre alkalmazott neoliberális ideológiai alapú megoldásaikkal a befolyásuk alatt lévő országokban mára már intézményesítették az állandó társadalmi fölfordulást. Tulajdonképpen a szemünk láttára lassan, de biztosan a hagyományos, megszokott és polgárainak biztonságot nyújtó európai típusú társadalmi viszonyok felszámolása megy végbe, olyan időben, amelyben az unió népei a balliberálisok által ígért szép, új világ elérkezését várták. Azonban a döbbenetesen traumatikus és tragikus folyamatok sem riasztják vissza a balliberálisokat attól, hogy a nyugat-európai országokban egy másik társadalmat építsenek, egy új népességet hozzanak létre, mert saját népük bizalmát már régen elveszítették. Számukra a biztonság elmúlt hónapokban bekövetkezett földrengésszerű összeomlása sem túl nagy ár azért, hogy a bevándorlás révén új többséget kényszerítsenek ki Európában. Ebben a törekvésükben a nemzeti értékek, a nemzeti öntudat, a nemzeti önazonosság, a nemzeti összetartozás, végső soron a nemzetállamok természetesen útban vannak. Brüsszel multikulturális Európáról, központi szuperállamról vizionál, amely majd lassan magához vonja a nemzeti államok szinte minden hatáskörét, és a vége a tagállamok önálló államiságának a feladása.
Brüsszelnek a központosított unió létrehozására irányuló utópisztikus, a neoliberalizmus ideológiájától vezérelt törekvései Moszkva régi hibáit ismétlik meg. Napjainkra eluralkodott a titkos diplomácia és megjelentek a kommunista centralizmusból átvett megoldások. A csődöt mondott moszkvai központi parancsuralom után Brüsszel hasonlóval próbálkozik, csak piacgazdasági nyelvezetbe és a liberalizmus köntösébe rejti azt. Csakhogy a Szovjetunió hetven évének gyarmatosító politikája nem tudta felszámolni a tagállami népek kulturális önazonosság-tudatát, sem vallásos érzületét, meggyőződését. Ma pedig eljutottunk oda, hogy az unió díszballiberálisai azon fáradoznak, hogy a keresztény kultúrát és a keresztény értékrendet visszaszorítsák és száműzzék. Moszkva egyetlen nemzetiségi kérdést sem oldott meg, viszont elnyomta valamennyit. Ugyanezt teszi ma Brüsszel. A kíméletlen kényszerboldogítás multikulturális eszméjével az uniós vezetők új ideológiát és új ellenségképet teremtettek. Mindenki ellenség, aki nem ért egyet azzal fenntartás nélkül. A Brüsszel által gyakorolt és a nyugati sajtóra is rákényszerített véleménymonopólium vagy elfedi, vagy félretájékoztatja a tömeges illegális bevándorlással kapcsolatos valós tényeket. Németországban és Ausztriában ez a jelenség már rendszerszinten tetten érhető. A gyakorlatban a brüsszeli véleménycsinálók az igazsággal való szembenézés helyett a másként gondolkodókat kirekeszteni igyekezve szankciókkal fenyegetik, mint ahogyan ezt eléggé el nem ítélhető módon meg merte engedni magának Werner Faymann osztrák kancellár is.
A marxizmus és a neoliberalizmus által kínált ideológia történelemszemlélete alig különbözik: mindkettő a kizárólagosság, a totalitás próféciai igényével lép föl. Végső soron a neoliberalizmus nem más, mint a bolsevizmus reinkarnációja. Ezért kell a központosítási törekvésekkel szemben az unió tagállamainak kapcsolatait a „nemzeti tényező” elsődlegességére építeni, amely magasabb rendű, mint a föntebb vázolt ideológiai tényezők. Ugyanis a nemzetállamok megszüntetése a szabadság elvesztéséhez vezetne, amely a gyámság alá vetett polgárok unióját jelentené.
Brüsszelnek a központosított unió létrehozására irányuló utópisztikus, a neoliberalizmus ideológiájától vezérelt törekvései Moszkva régi hibáit ismétlik meg. Napjainkra eluralkodott a titkos diplomácia és megjelentek a kommunista centralizmusból átvett megoldások