Ha valaha élt Amerikában olyan gengszter, aki már életében legendává vált, az minden bizonnyal a Charles (Lucky) Luciano nevet viselte. Minden vérszomja és kegyetlensége ellenére Luciano valami olyat tett, amit egy magára valamit is adó gengszter soha. Nemrég tűzte műsorára egy amerikai ismeretterjesztő csatorna a haditengerészeti titkosszolgálat azon dokumentumait, amelyek hetvenéves titkosítás után kerültek nyilvánosságra. Ezekből kiderül, hogy a szervezett bűnözésnek döntő szerepe volt abban, hogy 1943-ban a jenkik sikeresen partra szálltak Szicíliában.
Luciano 1897-ben született Szicíliában és 1907-ben érkezett New Yorkba szüleivel, akik, mint oly sok honfitársuk, egy jobb élet reményében emigráltak az USA-ba. A fiatal Luciano már kamaszkorában megismerkedett a bűnözés világával, a New York-i olasz negyedben tevékenykedett, tolvajlásból, kisebb betörésekből szedte össze a mindennapit. Amikor 1920-ban országszerte életbe lépett az alkoholtilalom, Luciano felismerte, milyen óriási lehetőséget rejteget a tilalom kijátszása, és több bűnözővel összefogva szervezetten szállították az alkoholt Kanadából a keleti part nagyvárosaiba. Ekkor ismerkedett össze a New York-i brooklyni maffia főnökével, Dutsch Schultzcal, aki felkarolta a tehetséges ifjú gengsztert, nem sejtve, hogy másfél évtized múlva Luciano okozza majd a végzetét.
A húszas évek végére Luciano már egy egész birodalommal rendelkezett; nemcsak szeszt csempészett, hanem prostituáltakat futtatott, tiltott szerencsejátékokat szervezett, és élte a sikeres bűnözők fényűző életét. New York legdrágább szállodájában, a Waldorf Astoriában bérelt egy egész emeletet. Ekkor kapta a Lucky (szerencsés) becenevet, miután 1929 telén három ismeretlen elrabolta, egy autóban összeszurkálták, majd kidobták az East River folyó partján, de csodával határos módon túlélte a merényletet. 1932-ben már New York egyik leghatalmasabb maffiavezére, és már a város legrettegettebb családjának, a Genovese famíliának dolgozik. Ekkor halálos konfliktusba keveredik egykori társával, Dutsch Schultzcal, akit főnökei úgy ítéltek meg, hogy veszélyt jelent a szervezet számára. Máig vitatott, hogy Luciano személyesen végzett-e vele, de tény, hogy 1935 őszének egyik ködös reggelén az utóbbit holtan találták egy olasz étterem mosdójában.
Ezután minden úgy tűnt, hogy Lucianónak már nincs vetélytársa és még a Genovese családot is ő fogja irányítani, amikor rá is lecsapott a végzet egy Thomas Dewey nevű New York-i főügyész személyében, aki már évek óta próbálta elkapni az olasz maffiózót, de soha nem volt elég bizonyítéka a letartóztatáshoz. Most azonban ez is sikerült, Luciano hosszú tárgyalás után több vádban is bűnösnek találtatott, és 30-tól 50 évig terjedő börtönbüntetés várt rá.
Megint úgy tűnt, hogy karrierjének vége, de a sors ismét közbeszólt. Kitört a második világháború, és német kémek árasztották el a keleti nagyvárosokat, elsősorban New Yorkot. Ekkor történt, hogy a kikötőben állomásozó amerikai luxushajón, a Normandie-n tűz ütött ki, de úgy, hogy még eloltani sem tudták, és a hajó elsüllyedt. Köztudott volt, hogy az ott dolgozó dokkmunkások a maffia irányítása alatt álltak, ezért nem beszéltek az őket faggató amerikai ügynökökkel sem. Ekkor lépett Luciano a képbe, mert a haditengerészet titkosszolgálatának egyik embere tudta, hogy Luciano irányítja a helybeli szakszervezetet, így felkeresték a börtönben, és a segítségét kérték. Luciano azonban nem volt hajlandó együttműködni, így az incidenst hivatalosan balesetnek nyilvánították, de kapcsolata a titkosszolgálattal megmaradt. Luciano később azt írta, hogy a gyújtogatók az ő emberei voltak.
Még ugyanebben az évben az amerikai kormánynak ismét szüksége volt Lucianóra, de egy sokkal fontosabb ügyben. 1942-ben már elkészítették az amerikai tengerészgyalogosok szicíliai partraszállásának titkos tervét, de logisztikai problémák adódtak, mert megfelelő felderítés nélkül jóformán lehetetlen volt megjósolni, hogy a hosszú partszakasz melyik része lenne a legalkalmasabb az invázióra. És mondani sem kell, hogy a nagy erővel beszivárogtatott amerikai felderítőkkel nem tárgyaltak a szicíliaiak, mert nem bíztak bennük. Ismét elkezdődtek a tárgyalások a börtönben raboskodó Luciano és az ügynökök között, s ekkor váratlanul Luciano sokkal megértőbben kezelte a helyzetet, mert számos ismerőse ült a szicíliai börtönökben, akiket még Benito Mussolini záratott be, így akarva tudtára adni a maffiának, hogy uralmuknak befellegzett. Kevéssel ezután a szicíliaiaknak megeredt a nyelvük, fontos stratégiai információkkal látták el az ügynököket, és amikor végül 1943-ban az amerikaiak sikeresen partra szálltak, Luciano azt nyilatkozta, hogy ő nyerte meg a világháborút – a szerénység sohasem tartozott az erényei közé.
Természetesen kérte, hogy azonnal engedjék szabadon, de erre csak a háború után, 1946-ban került sor azzal a feltétellel, hogy el kell hagynia az országot. Így érkezett meg Szicíliába, ahol azonnal kiszabadította barátait, akik a háború után természetesen mind antifasiszta partizánnak mondták magukat, és ők kerültek a városok élére, mert a fasiszta polgármestereknek menniük kellett. Szicíliában visszaállt a régi rend, és a szervezett bűnözés soha nem látott méreteket öltött. Luciano utolsó éveit boldogan és békében élte le. 1962-ben szívrohamban halt meg, 64 éves korában, egy vészjósló örökséget hagyva maga után, egy olyan országban, ahol évtizedekkel halála után is rendőrök, bírák és politikusok tucatjai váltak a szervezett bűnözés áldozataivá.
Habár Amerikában az elmúlt évek során a szervezett bűnözés kifinomultabb formákat öltött, és a bűnözők pénzük nagy részét ma már legitim üzletekbe fektetik be – azért itt-ott még történik egy kis gyilkolászás, csakis a miheztartás végett –, Dél-Olaszországban még mindig háború dúl a rivalizáló csoportok között. A Camorra maffiacsoport uralja Nápolyt és környékét, de talán még náluk is félelmetesebb a Ndrangheta geng (csoport), amely Calabria régióiban tevékenykedik, és újabban nukleáris hulladék illegális szállításával is foglalkozik. Még mindig hatalmas a gazdasági szakadék Észak- és Dél-Olaszország között, és a mindenkori olasz kormány mindeddig képtelen volt ezen a helyzeten változtatni. Ennek hiányában azonban a szervezett bűnözéssel a jövőben is számolni kell, és Luciano örökösei tovább űzhetik azt a mesterséget, amely a 19. század óta tartja rettegésben a világot.
A szerző politológus
