Az utóbbi hetekben sokat hallhattunk egy migránskaravánról, egy több ezer fős tömegről, amely gyalogszerrel tart az Egyesült Államokba Közép-Amerikából. A hatalmasra duzzadt csoport a legveszélyesebb közép-amerikai országokból indult el, és célja, hogy eljusson a paradicsomba, az USA-ba.
A lezárt határokat is átlépő hírhedt karavánok az amerikai félidős választás egyik fő témájává váltak, tekintettel arra, hogy Donald Trump elnök a megválasztása óta az illegális migráció megállításán dolgozik.
A karaván tagjai elsősorban az elburjánzó erőszak és a lehetőségek hiánya miatt indultak el hazájukból. Tömegben utazni pedig biztonságosabb: a kis csoportokban haladó bevándorlók sokszor rablóbandák áldozatai lesznek, de olyat is hallani, hogy az embercsempészek szexuális munkára kényszerítik a hozzájuk fordulókat.
A hatalmas karaván előnye emellett, hogy médianyilvánosság kíséri, így jó eséllyel számíthatnak a nemzetközi szervezetek segítségére is. A motiváció tehát érthető, miért is növekednek napról napra ezek a karavánok. Azonban itt is, ahogy az Európába tartó bevándorlás kapcsán, felmerül a szervezettség kérdése. Vajon miért és hogyan indult el ekkora tömeg egyszerre?
Ezzel a kérdéssel számos híroldal foglalkozott az utóbbi időszakban: olvashattunk arról, hogy a migránsok útját nemzetközi szervezetek, más portálok szerint a hondurasi baloldal és a venezuelai kormány pénzeli, Trump pedig kijelentette, nem lepődne meg, hogyha a demokrata párti Soros György szervezetei finanszíroznák a menetet. Felmerült, hogy álhírek terjesztésével szervezték be a menedékkérőket, de olyat is olvastam, hogy mindez közel-keleti terroristák becsempészését célozza az Egyesült Államokba.
Hogy mi lehet az egész mögött valójában, azt innen, Európa szívéből nehéz kideríteni, de még a guatemalai és mexikói helyszíni tudósítók véleménye is megoszlik. Az mindenesetre biztos, hogy közép-amerikai állampolgárok már eddig is menekültek az USA-ba, ez egyáltalán nem új jelenség. A leginkább érintett három országot (Guatemala, Honduras, El Salvador) a világ egyik leghalálosabb zónájaként, az úgynevezett északi háromszögként tartják számon.
Hondurasban többek között a las Marasként emlegetett MS13 bűnbanda uralja az utcákat, és mivel a rendőrségre nem lehet számítani, a helyiek lehetőségek hiányában a bűnszervezet oldalára állnak. Guatemala már kifelé úszik a mélyből, de El Salvadort és Hondurast én is inkább elkerültem, amikor a régióban jártam.
A mostani történet is hasonlóan kezdődött: San Pedro Sulában, az egyik legveszélyesebbként számontartott hondurasi városban október 12-én néhány család úgy döntött, elindul a viszontagságos úton észak felé. Mindössze százhúsz emberről volt szó. A közép-amerikai régióban szinte minden családnak akad egy rokona, barátja, aki már az Egyesült Államokban él és dolgozik – legtöbbször illegálisan.
Sokan a hazaküldött pénzből tartják fenn magukat, így némiképp logikus döntés, hogy kövessék rokonaikat, akik dolgozni tudnak anélkül, hogy az életük veszélyben lenne.
Itt jött képbe a vitatott személyiségű hondurasi expolitikus, az 54 éves Bartolo Fuentes, akinek hosszú ideje szívügye a migráció – egyszer már maga is rákényszerült országa elhagyására. Egyesek hősként tisztelik, mások embercsempészként tekintetnek rá. Legutóbb áprilisban került a hírekbe, amikor szintén egy – a mostaninál kisebb – migránskaraván segítségére sietett.
Amikor Fuentes megneszelte az újabb karavánt, úgy döntött, segít nekik, hiszen a csoport nem mérte fel a rá leselkedő veszélyeket – legalábbis ő így számolt be döntéséről. A hondurasi vezetés persze nem örül az elvándorlásnak, így hamarosan megjelent a kormányközeli televízió, a HCH is a karaván közelében. A legnézettebb helyi csatorna tudósítójának a karaván egyik tagja, egy asszony arról beszélt, hogy az út biztonságos, és megemlítette azt is: az élelmet és az utazási költségeket Fuentes fizeti mindenkinek.
A volt politikus ezek után hiába ellenkezett, a lavina elindult: több száz telefonhívást kapott, és hatalmas csoportok csatlakoztak a karavánhoz. Fuentes szerint a tévécsatorna a kormány kezére játszott, amely úgy akarja beállítani a történetet, hogy idegen szervezetek pénzelik a szervezett migrációt. Akár igaz Fuentes érvelése, akár nem, az kiderül: az egyik motiváció biztosan a pénz lehet.
Ebben a régióban sokan gondolkoznak az otthonuk elhagyásán, de az embercsempészek megfizetése az amerikai határig 6-7 ezer amerikai dollárba (1,7-2 millió forint) kerül. A tény, hogy most enélkül is elindulhatnak, sokakat késztetett a lépésre. A pszichológia is közrejátszhatott: a tömeg mellé mindig könnyebb beállni.
Mi a helyzet az álhírekkel? Amikor helyi barátaimat kérdeztem a karavánról, ők sem tudtak egyértelmű választ adni, de többen úgy fogalmaztak, van valami furcsa az egészben: a közösségi média. Közép- és Dél-Amerikában furcsán keveredik a modernség az elmaradottsággal. Bár a legtöbb háztartásban nincs bekötött gáz, sokban vezetékes víz sem, és az alapvető élelmiszert is nehéz beszerezni, a mobiltelefon és a tévé társadalmi státust jelent.
Bár sokan nem tudnak helyesen írni, az internet-hozzáféréshez mindenki ragaszkodik. Hogy ki mit terjeszt, azt nehéz kideríteni, de abban biztosak lehetünk, hogy az üzenet ma már könnyen eljut a célcsoporthoz, még Hondurasban is.
Hogy mi vár az emberekre? A legnagyobb karaván – merthogy közben több is elindult – vasárnap hagyta el Mexikóvárost. Az amerikai határon új szabályozással kell majd szembenézniük: szükségük lesz a dokumentumaikra a legális menedékkéréshez, márpedig ezzel nem sokan rendelkeznek. Trump 15 ezer katonát rendelt a határhoz, hogy megakadályozza az illegális migrációt, így sokan valószínűleg a mexikói oldalon ragadnak vagy kénytelenek lesznek a legjobb embercsempészeket megfizetni.
A mexikói vezetés egyébként ideiglenes munkavállalási engedélyt adott ki a karaván tagjainak, emellett egészségügyi ellátást, a gyerekeknek pedig oktatást biztosít – amennyiben maradnak. A hondurasiak azonban nem akarnak maradni abban az országban, amelyben évek óta rekordot dönt a gyilkossági statisztika. A karaván tagjainak sorsa tehát még egyáltalán nincs eldöntve, és a több millió honfitársuké sem, akik otthon maradtak.
Bár sok az ismeretlen faktor, a sorok között az olvasható: rengetegen félre lettek vezetve. Tény, hogy a karavánok az út során komoly nemzetközi segítséget kaptak, de ekkora tömeg esetén ez is kevésnek bizonyult. Még az ENSZ is magyarázkodni kényszerült a panaszt tevő bevándorlóknak, hogy miért nem biztosítja a karaván utaztatását.
A hondurasi kormány ellenben buszokat küldött a tömeg után, hogy a csalódott állampolgárokat hazaszállítsa. Sokatmondó, hogy többen is éltek ezzel a lehetőséggel.
