Mégiscsak Kovács Ákos zenésznek lett igaza. Abban, hogy miként lesznek a véleményekből tények. Lesznek. Fülön lehet csípni őket. Onnan jött megerősítés, ahonnan Ákosra nézve másféle tónus várható.
Mint ismert, az énekes-dalszerző írt egy dalt, ami arról szól, hogy a baloldali-balliberális média hogyan rakja tele az oldalait hírcikknek sminkelt véleménycikkekkel és politikai előítéletekkel. Az ezt kifogásoló dal Helyreigazítás címmel jelent meg. Az apropót az adta, hogy a művész pert nyert egy internetes portál ellen.
Január 15-én az Index.hu hat pontban közölt helyreigazítást, vagyis tényként állítható, hogy hat alkalommal biztosan rágalmazott. A rendhagyónak számító dal ezután született, ami miatt szintén támadták a zenészt, hangoztatván, miként jön ő ahhoz, hogy hírnevét és karrierjét felhasználva közéleti kérdésekben nyilvánuljon meg. Neki tilos. Bródy Jánosnak például szabad.
„Súlyos választási csalásokra lehet számítani 2018-ban” – ez már a Népszabadság egyik főcíme április 30-án, így, szó szerint, ami, tekintve, hogy választás csak két év múlva lesz, semmiképpen sem lehet tényállítás, maximum vélemény, benyomás vagy előítélet, de azért tényként közlik (kérdőjel sincs).
Az odavezető lépcsőfokok szépen kimaradtak, ahogy kell: az első megálló rögtön a végállomás, az előemésztett politikai késztermék, a gyanakvás táptalaján pedig példás ítéletet lehet hirdetni. Ugyan a cikk két szervezet Gulyás Gergelyhez intézett nyílt levelére támaszkodik, de az abban olvasottak úgyszintén csak vélemények, esetleg vélekedések, a legkevésbé sem tények.
Nem az a fontos, hogy méltányos kritika jelenjen meg, amire a lapban támadott politikus reagálhat (egyébként nem reagálhatott), hanem a következő választási eredmény kétségbevonása, a leendő győztes kriminalizálása, hiszen az – egybehangzó felmérések szerint – valószínűleg ismét a Fidesz lesz.
A választások tisztaságát két alibiszervezet alibivéleménye alapján feketítenék be: „2018-ban a négy évvel korábban tapasztaltaknál súlyosabb visszaélésekhez vezethet az (…)”, írja a cikk drámai hangütéssel. Tehát nemcsak 2018-ban lesz csalás, hanem tényként olvasható az is, hogy 2014-ben is ilyen módon szerzett győzelmet a kormányoldal. (Az egyik szervezet Gyurcsány Ferenc udvari beszállítója és kifizetőhelye, a Political Capital, a másik a Transparency International Magyarország nevű intézmény.)
Látszik, hogy a következő két év vezető ellenzéki kampánytémája ez lesz. A valószínűsíthető Fidesz-győzelem delegitimációja és nemzetközivé tétele. Mert az kell a legjobban a magyar baloldalnak, 2006, a katasztrofális bizalomvesztés esztendeje óta, az itthoni fogyasztásra szánt internacionalista segítség és legitimáció.
Martin Schulz megrendelt kirohanása, az Amerikai Külügyminisztérium és a Szocialista Internacionálé közös ultimátuma Orbán Viktor felcsúti lakcímére és egész oldalas hirdetése a Népszavában. Megfejelve az Európai Parlament elítélő állásfoglalásával, Göncz Kinga és Újhelyi István konstruktív szellemiségű tollbamondása után.
Ha ez így összeállt, akkortól válik biztos külpolitikai befutóvá egy echte belpolitikai ügy. Az ugyan érdekes kérdés, mi lenne, ha fordulna a trend a közvélemény-kutatásokban; ez jelenleg nem valószínű, ugyanakkor semmi sem zárható ki, semmi sem futott még le.
Két év nagyon sok idő. Annyira biztosan elegendő, hogy gondolatban akár az elméletinek számító kérdéssel is eljátszadozzunk: MSZP-esélynél is ez maradna a berekedt hangú szavalókórus recsegő-ropogó kampányszövege? Ha valamilyen csoda folytán az ellenzék jutna esélyhez, akkor is csalással juthatna csak hatalomhoz? Hiszen, mint írják, a választási rendszerrel van a baj.
Ennek fényében a napnál is világosabb, hogy az újpesti időközi országgyűlési választás MSZP-s győztese csalással nyert (50,54 százalékkal), mint ahogyan nemrégiben a salgótarjáni időközi polgármester-választás szintén MSZP-s jelöltje is (51,96 százalékkal).
Ugyan nem tény, hanem csak vélemény, de trendforduló esetén fogadnék rá, hogy „a Fidesz újabb választási csalásra készül” című politikai királydráma varázsütésszerűen tűnne el a színházi évad repertoárjából, és a szocialista törvényesség őrtüzei lobognának vidáman szerte a közjogi horizonton.
De maradva a csalásoknál és visszaéléseknél: erre valóban példát ad 2014, csakhogy meglepő módon azt a baloldali ellenzék szolgáltatja. Mivel a baloldal csoportba verődve, közösen indult, olyan politikusok és pártok is bekerültek a parlamentbe, akikre és amikre a kutya sem szavazott.
Mi ez, ha nem törvénnyel való visszaélés? Az csalás ugye, de minimum bizalommal való visszaélés, hogy például Fodor Gábor országgyűlési képviselő lehet úgy, hogy a Liberális Pártja jelenleg erős nulla-egy százalékos népszerűséget robbantgat? Akkor pedig, amikor bejutott, a közvélemény-kutatók még nem is mérték.
Vagy országgyűlési képviselő lehet Gyurcsány Ferenc a maga szintén tekintélyes négy-öt százalékával? Nem beszélve a két törpepárt, a PM és az Együtt ugyancsak választói felhatalmazás nélküli képviselőiről, akik papíron létező legitimációjukat kieresztett hangerejükkel igyekeznek azóta is kompenzálni.
Ezek az emberek és pártok amennyiben valóban, külön-külön is elindultak volna a választásokon, nemhogy a Parlament ülésterméig, de a Kossuth tér széléig sem jutottak volna. Nemcsak kihasználták, és visszaéltek a választási törvény adta kiskapukkal és lehetőségekkel, hanem semmibe vették a választók akaratát is.
Mindenki eldöntheti, mennyire erkölcsös és tisztességes dolog nullaszázalékos elfogadottsággal odasettenkedni az MSZP háta mögé, és ingyen képviselővé válni.
Fodor Gábor tart egyáltalán lakossági fórumot? Ott legalább látna választópolgárt is. Nemcsak közös mutyit, amiben ő, Gyurcsány és a többiek statisztálnak, miközben az MSZP főemberei eldöntik, közülük kiket tesznek be felülről a parlamentbe, az egyébként sem túl eredményes pártlistájukról és saját kárukra.
Ráadásul az SZDSZ egyszer már kiesett a parlamentből, a társadalom immunrendszere kivetette magából. Két éve azonban visszacsempészték a bukott eszmét és pártot, csak közben szánalmasan átlátszó módon átmázolták a cégért. Ez színtiszta megélhetési mutyipolitika.
A csempészakció sikeres nyélbe ütése megint csak a demokratikus többségi akarat megkerülése és kijátszása. A baloldali blokk, úgy tűnik, az Országgyűlést elfekvőnek tekinti, ahol a mutyipártok tetszés szerint tologatják az önmagukat túlélni igyekvő politikai hullákat. Ezek után el lehet dönteni, mely politikai oldal űz csúfot az országgyűlési választásokból.
Okos emberek szokták mondani: valójában nincs olyan, hogy ciklus alatti tényleges kormányzás. Folyamatos kampányolás van csak, amiben minden eszköz megengedett, mondják. Nem rémlik viszont, hogy 2002 és 2010 között előkerült volna ez a fajta érveléstechnika.
Annyira nem, hogy az örökké emlékezetes 2002-es kampány idején baloldali értelmiségiek „Határátlépési jegyzéket” állítottak össze arról, mi tiltott, és mit szabad a hatalomnak. Sükösd Miklós és Vásárhelyi Mária reggeltől estig bizonygatta hipnotikus ábrázattal, hogy a Fidesz-kormány aznap éppen hány demokratikus határátlépést hajtott végre vagy kísérelt meg.
Majd miután kormányra került kedvenc koalíciójuk, a szakirodalomnak nem éppen nevezhető határátlépési gyűjteményükkel a hónuk alatt nyom nélkül felszívódtak.
A mai vádbeszéd paksamétáján tehát 2002-es keltezésű a pecsét. Ez persze csak egy darabka a nagyméretű mozaikból abból a sötét és szégyenteljes időből, amikor a jobboldal – Ron Werber Oscar-díjas gyűlöletmesternek és (át)rendezőnek köszönhetően – egy életre megtanulta, miként kell legközelebb kampányolnia.
Lehetőleg úgy, hogy 2018-ban is megjelenjen a színpadi csoportkép. A harmadszor is megvert magyar baloldal.