Ezért aztán az sem volt meglepő, hogy az európai politikai mainstream (és a hazai baloldali-liberális ellenzék) egy emberként ítélte el Orbán Viktort, amikor az áldozatok emlékére rendezett megemlékezésen a migráció korlátozását és új európai migrációs politikát követelt. 2015 januárjában az illegális migráció veszélyének hangoztatása még eretnek gondolatnak számított.
A valóság azonban utat tört magának, és 2015 első felében már nyolc fő bevándorlási útvonalon özönlöttek a migránsok Európába. Az április 19-i, több száz észak-afrikai menekült halálát követelő, földközi-tengeri hajókatasztrófa hatására végül az Európai Bizottság menekültügyi szükséghelyzetet hirdetett. Nagy nehezen megszületett Brüsszel „megoldása” is: a menekültek kvóták szerinti elosztása az uniós tagországok között. Tehát 2015-ben az uniós politikai elit teljesítménye kimerült abban, hogy először a problémát szőnyeg alá söpörte, majd kidolgozott és erőltetett egy életképtelen kvótarendszert. Mindezt megkoronázta a migránsok merkeli meghívója.
Ezen „teljesítmény” után már nem lehetett azon sem csodálkozni, hogy az év második felében soha nem látott népvándorlás indult meg Európa felé. Európa védtelen volt és nem tudott mit kezdeni a helyzettel. 2015 nyarán és őszén világossá vált, hogy a dublini egyezmény nem működik. Olaszország, Spanyolország, Görögország, Horvátország és Szlovénia nem volt képes betartani az uniós szabályokat, azaz nem tudta megfelelően regisztrálni a migránsokat. Mindeközben a magyar kormány megoldása, az ideiglenes műszaki határzár, a politikai támadások kereszttüzébe került. Ekkorra már az unió legfőbb vívmánya, a schengeni rendszer is recsegett-ropogott. 2015 második felében határellenőrzés-dömping jellemezte a schengeni országokat. Kerítés épült Calais-nál és a szlovén határon, Németország, Dánia, Svédország, Olaszország, Ausztria kormányai fokozatosan visszaállították a határellenőrzéseket schengeni határaikon.
Amellett, hogy Európa vezetői későn és következetlenül reagáltak az unió történetének talán legnagyobb kihívására, tagadták az ellenőrizetlen migráció és a terrorfenyegetettség növekedésének összefüggését is. Erre a vak és süket politikára brutálisan cáfolt rá a párizsi merényletsorozat 2015 novemberében. Ma már nyilvánvaló, hogy a terrortámadásnak voltak migrációs szálai.
Az európai muzulmán „no go”-zónák, az ellenőrizetlen migráció és a terrorfenyegetés olyan problémát jelentettek 2015-ben, amelyre az európai politika nem tudott hatékony választ adni. Ez a tény szilveszterkor megrázóan módon vált nyilvánvalóvá az európai nők számára. A hordákba szerveződött migránsok randalírozása és erőszakoskodása Európa nagyvárosaiban ugyanolyan terrortámadás volt civilizációnk, kultúránk és életünk ellen, mint a párizsi merénylet. A kölni rendőrök bénultsága pedig jól illusztrálta Európa bénultságát. A Charlie Hebdóval kezdődött, majd Köln főterén végződött Európa 2015-ös évének szomorú története, és ami e két esemény között zajlott, az az európai politikai elit szégyene.
Ennek ellenére azt látjuk, hogy az unió vezetői határozottan fellépnek Lengyelország törvényes kormányával szemben, erőteljesebben, mint a migráció és terrorizmus kettőse ellen bármikor. A brüsszeli bürokraták talán úgy gondolják, hogy Európa biztonságát és demokratikus rendjét ma jobban fenyegeti a lengyel kormány, mint a Molenbeek városrészben szervezkedő terrorista, vagy a Kölnben tömegbe verődött erőszakos migráns? Ha ez így van, akkor 2016-ban nem lesz okunk túl sok optimizmusra.
(A szerző közíró)