Nekem mindig ciki volt a cuki. Vona Gábornak, a Jobbik Magyarországért párt elnökének cukiságkampányát mindig álságosnak találtam. Kezdettől fogva világos volt számomra, hogy radikális nacionalista jelszavakkal operáló pártjának bázisa a magyar társadalomban csaknem másfél évszázada mindig jelen lévő keményvonalas és mérsékelt antiszemita csoportokra épül, akik a húszas években az „ébredők” és „fajvédők” táborát gyarapították, és az 1939 május végi választásokon a szavazatok majdnem húsz százalékát szerezték meg.
Ez a tömeg nem tűnt el 1945 után sem, szavazott az 1945-ös és 1947-es választásokon is (leginkább a kommunistákra), majd az 1990-es rendszerváltás után újból megtalálta a maga pártját: előbb a MIÉP-et, aztán a Jobbikot. Ilyen a világ rendje mifelénk, még Auschwitz után több mint hetven évvel is. Legfeljebb annyit lehet tenni, hogy a mindenkori kormánypárt kezeli a problémát: egyrészt jogszabályokkal szankcionálja a nyílt zsidóellenes uszítást, másrészt politikailag semlegesíti és ezzel leszereli a „mérsékelteket”.
Vona Gábor pártelnöknek, aki már egy ideje igyekszik mérsékelt színben feltűnni és cukinak mutatkozni a közvélemény előtt, az év végén az a korszakalkotó ötlete támadt, hogy a hanuka, a fény ünnepe alkalmából köszönti az egyik zsidó felekezetet. Hasonló gesztusra évről évre rászánják magukat azoknak az iszlám országoknak a vezetői is, akik Izraelt „a föld felszínén burjánzó daganatnak” tartják, legszívesebben eltörölnék a föld színéről. Az iráni államelnök minden évben jókívánságát fejezi ki az országában élő néhány száz zsidónak, vagyis Vona csak egy olyan gesztust tett, ami megszokott az általa eszményített közép-keleti országban, ahonnan nemrég még megfigyelőket akart hívni a magyarországi választásokra.
A hanukai üdvözletek, pontosan ugyanúgy, mint a karácsonyiak, többnyire formálisak, kár rájuk szót vesztegetni. A címzett, Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija azonban reagált rá. Vona Gábornak és Mirkóczki Ádámnak írt levelében felhívta a figyelmet arra, hogy mielőtt még ájtatos hangvételű gratulációkat küldenek, a Jobbiknak előbb vissza kellene vonnia néhány, az egész hazai zsidó közösséget sértő kijelentést. Erre aztán újra érkezett válasz a Jobbiktól, és a levelezés felkerült az internetre is.
A magasröptű levelezés akár a partnerek magánügye is maradhatott volna, ha nem nyilvánított volna róla véleményt a progresszív média. Konkrétan a Magyar Narancs idei első száma, amelyben vezércikket szentelt az ügynek „A rabbi kedden válaszolt” címmel. Az írás tükrözi azt az igyekezetet, amellyel a baloldali és liberális pártok táborának egy része össze akar fogni a legnagyobb ellenzéki erőnek számító Jobbikkal, a kormányzó párt, a Fidesz–KDNP ellenében. Egy ideje visszatérően elhangzik, hogy „Orbán Viktor rémuralmát” mindenképpen le kell váltani, akár azon az áron is, hogy a szétforgácsolt baloldali pártok összefognak a Jobbikkal. Mivel az EMIH jó kapcsolatokat ápol a kormányzattal, a politikai logika azt követelte, hogy a Magyar Narancs a zsidó felekezet és a Jobbik vitájában álljon az utóbbi mellé. Ez is történt, a vezércikk szerzőjének okoskodása pedig olyan körmönfont, hogy érdemes idézni:
„Tényleg rögtön ki kellett rúgni Vona kezéből a karácsonyi képeslapot? […] Nehéz szabadulni attól a gondolattól, hogy épp a kormányzat kedvenc zsidó szervezete tett így szívességet a kormányzatnak. Jól látjuk, hogy a Fidesz propagandagépezete egyszerre igyekszik kompromittálni Vonát saját eddigi szavazói előtt és azon tömegek előtt, akiket Vona becélzott: az előbbieknek azt üzenve, hogy lám, Vona behajolt a »zsidóknak«, az utóbbiaknak meg azt, hogy Vona hiába mondja azt, hogy már nem náci, ha egyszer náci volt. Ez utóbbi állítás hiteléért most már Köves Slomó bejelentkezése kezeskedik.”
Vagyis a rabbi rosszhiszeműen, politikai elvárások szerint reagált, nem bízik Vona megjavulásában, hiába állította ezt válaszában a vizslakölyköket simogató pártvezér. „Belekerültem egy szellemi-kulturális erőtérbe, ahol az egyik oldal a magyarokat folyamatosan nácizta, a másik oldal pedig a zsidóságot folyamatosan hazaárulózta. Én pedig tettem, amit a saját oldalam mintái alapján helyesnek hittem. Ez nem felmentés, csupán magyarázat. […] Aztán rájöttem, hogy ez az egész sehová sem vezet, hogy értékes energiákat emészt fel az ország, hogy a múlton rágódunk csupán, hogy kölcsönösen vágjuk egymás arcába a XX. századi sérelmeket, de ez mindkét oldalról csupán a gyengeség, a tehetetlenség és a gyávaság jele.”
Ez a mentegetőzés akár meggyőzőnek is tűnhetett, egészen addig, amíg a „Jobbikkal békülők” nem találkoztak egy figyelemre méltó hírrel. A szélsőjobboldali párt ugyanis február 7-én Pesthidegkúton, a háborús emlékműnél megemlékezés tart „az 1945. február 11-én történt kitörésről”. Beszédet mond Novák Előd és Botlik József történész. A józsefvárosi Jobbik-szervezet pedig a rendőrgyilkos Győrkös István vezette Magyar Nemzeti Arcvonal egykori szóvivőjével és második világháborús veteránokkal emlékezik a Budapestet védő német és magyar erők 72 évvel ezelőtti kitörésére, és itt a Kalóz becenevén ismert, színes múltú Alkay Zsolt amatőr „hadisírkutató” méltatja majd a „hősöket”. Józsefvárosban a házigazda Duró Dóra, Novák felesége lesz, aki szintén a párt képviselője.
Hogyan is állunk a „XX. századi sérelmekkel”, amelyeken ideje túllépni, Vona úr? Tény, hogy a kitörésnek a Wermacht, illetve a magyar hadsereg részéről jócskán voltak ártatlan áldozatai. Mégis, a Jobbik komolyan gondolja, hogy Budapest védelmét és a második világháború értelmetlen meghosszabbítását, amely több mint százezer magyar zsidó, munkaszolgálatosok és civilek életébe került, hőstettként ünnepli? A nem zsidó áldozatok tömegeiről és a tömérdek felesleges pusztításról nem is beszélve.
Csoda, hogy a nyugati szélsőjobboldali pártok, a francia Nemzeti Front, a holland Szabadságpárt és a többiek szóba sem állnak egy olyan notórius társasággal, amely az európai neonácik legnagyobb erőssége? Elképzelem a jelenetet, amikor a Jobbik cukiságkampányától elbűvölt baloldali és liberális értelmiségiek tisztelettel adóznak Karl Pfeffer-Wildenbruch SS-tábornok és Hindy Iván vezérezredes, nyilas városparancsnok dicsőséges emlékének. Vagy a baloldali értelmiségiek erre már nem lennének hajlandók? Sajnos napjainkban már azt sem lehet kizárni, hogy 2018-ban a Jobbikban és személyesen Vona Gáborban találják meg a miniszterelnök-jelöltjüket. Bár a történelem azt mutatja, hogy a csodafegyverre már a budai Vár védői is hiába vártak.
A szerző történész, újságíró