A Fidesz múlt vasárnapi győzelme a józan szemlélőket aligha lepte meg, kétharmados diadala viszont minden várakozást felülmúlt. Igaz, hogy a Medián utolsó előtti kutatása alapján készített mandátumbecslése ezt valószínűsítette, hinni azonban senki nem hitt az alkotmányozó többség megszerzésében. Még a most jóstehetsége miatt sztárolt Medián sem, mert az utolsó, háromezer fős kutatásában már csak 43 százalékot és ezzel számolva 124 mandátumot (héttel kevesebbet, mint a kétharmad) jövendölt a Fidesznek. Éppen annyit, mint a Nézőpont Intézet három nappal a választások előtt. Az igazság tehát az, hogy a végeredmény, kit kellemesen, kit kellemetlenül, de mindenkit meglepett.
A választás napján kora estig még mintha saját győzelmükben bíztak volna a túl korán nyilatkozó ellenzéki képviselők. Kutatásaik alapján kormányváltó hangulatról és a magas részvétel számukra kedvező hatásáról értekeztek. Nagyjából fél tíz magasságában azonban fordult a kocka. Az akkor megsejtett végeredmény nem egyszerűen sokkolta, hanem lebénította a kormányellenfeleket, a politikusoktól a civileken-értelmiségieken át az újságíró-megmondóemberekig. Orbán Viktor kiütéses győzelmet aratott felettük.
Kicsit meglepő, hogy a nemzetközi politika előbb ocsúdott, mint a hazai ellenzék. Az európai partnerek és szövetségesek sorra küldték már a gratuláló leveleiket, amikor a totális vereséget szenvedő parlamenti „32 százalék” még a választás eredményét sem akarta elfogadni. Két kérdés foglalkoztatta őket ehelyett, amelyek megválaszolásához jelen írásommal szeretnék hozzájárulni. Az első dilemma úgy szólt, hogy legitim-e a kétharmad, a második pedig, hogy mire lehet és mire fogja használni felhatalmazását a nemzeti oldal.
Legális és legitim eredmény
A mai nap hirdetik ki a választás végeredményét, s ekkor tudható meg biztosan az, ami ma még csak sejthető, hogy a Fidesz 2018-ban az eddigi legtöbb szavazatot szerezte a szabad magyar választások történetében. 2010-ben 2 706 292 szavazó akaratából kapott felhatalmazást az ország átalakítására, s most minden esély megvan a támogatók ennél magasabb létszámára.
Előreláthatóan csak a Fidesz mondhatja el, hogy a magasabb részvételből profitálni tudott, hiszen 2014-hez képest 300-400 ezerrel többen támogatták a kormánypártot. A többi ellenzéki párt szavazótábora nagyjából változatlan maradt, a profilt váltó Jobbik és a széttöredezett baloldal is külön-külön szám szerint ugyanannyi, ha személyében nem is ugyanazokat a szavazókat tudta elérni, mint négy éve.
A liberális véleményvezérek hamar megmagyarázták maguknak és olvasóiknak a kormányváltás elmaradását, azért a vélelmezett csalásokat hibáztatva. A választás manipulálásának téziséről azonban néhány nap alatt kiderült, hogy szélhámosság, még ha akarta is volna bárki törvénytelenül befolyásolni a végeredményt, technikailag ezt akkor sem tudta volna megtenni.
Több mint ötvenezer szavazatszámláló őrködött a választás tisztaságán országszerte, ami a szervezett, tömeges csalást egész egyszerűen lehetetlenné teszi. Utóbbit még a nemzetközi megfigyelők is elismerték, amikor az Élet és Irodalomba kívánkozó vitriolos cikk műfajában összefoglalták politikai véleményüket a magyar választásokról. A lényeget ők is kimondták, a magyar választás törvényes, azaz legális volt.
A törvényes azt is jelenti, hogy a törvény minden hatása érvényesült. Igaz, hogy a kétharmados mandátumarány a választási rendszernek köszönhető, de ezt a rendszert minden párt ismerte, és a választási részvételével a játékszabályokat elfogadta. A hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választás utáni hetekben, amikor az ellenzéki politikusok még a „mi győzünk” szlogennel kampányoltak, egyikük sem említette, hogy a többségi választási rendszer zavarja.
A kétharmad oka
A csaláselmélettel szemben volna néhány más eredménymagyarázat-javaslatunk. A Fidesz sikerének titka sokkal egyszerűbb. A gazdaság növekszik, az életszínvonal emelkedik, a szuverenitás erősödik, a kiszámítható és gyarapodást hozó jövőben lehet bízni és az ország vezetőjének rátermettségéhez nem fér kétség. A kormányzás folytatására szavazók sem elégedettek mindennel és mindenkivel, de a lényeges kérdésekben tudják, hogy csak a kormánypártra számíthatnak.
Még csak az sem igaz, hogy ne lett volna alternatívája Orbán Viktornak, s ezért támogatták. Csakhogy ez az alternatíva teljesen alkalmatlannak bizonyult. Gyengekezű vezetők, akik a választók helyett egymással voltak elfoglalva, s nehéz volt bármelyikükről egyenként vagy összességében elképzelni, hogy az országot kormányozza vagy a nemzetközi porondon érdekeit képviseli. De az ellenzék nemcsak szánalmasságával segítette elő a kormánypárt kétharmados eredményét, töredezettsége is felelősségre vonható.
Ugyan bármelyik részét pellengérre lehet állítani, a DK-t, az LMP-t vagy az Együttet, most én mégis az idei választás új szereplőjére, a balliberális oldal további megosztójára, a Momentum Mozgalomra irányítanám a figyelmet. Az olimpiai pályázat megakadályozásával híressé lett párt nagyjából 150 ezer szavazójával csak akkor kerülhetett volna be a parlamentbe, ha negyven százalék alatt alakul a részvétel. Márpedig ha a Momentum-szavazók a baloldalra szavaznak, ma lehet, hogy nincs alkotmányozó többsége a Fidesznek. Az álomgyilkosok ezúttal saját álmaikat gyilkolták meg.
A részvétel a negyven százaléktól nagyon messze, hetven százalék körül alakult, s ez az új parlament legitimitásának egyik fő forrása. A világos választási eredmény a másik. A Fidesz nemcsak hogy növelte támogatottságát, de utcahosszal meg is verte kihívóit. A második helyre került Jobbik listája csupán a kormánypárt támogatottságának alig negyven százalékát tudta elérni.
Mi lesz most?
Mindenekelőtt szögezzük le, a kétharmad intézményét nem a Fidesz találta ki. Az alkotmánymódosításhoz első írott alaptörvényünk, a szovjetből másolt 1949-es alkotmány írta elő ezt a minősített többséget, a többi törvénynél és döntésnél pedig nagyrészt a rendszerváltozás alakítói. Az MSZMP abban reménykedett, hogy közel egymilliós tagsága lesz annyira lojális az első szabad választáson, hogy ha a hatalmat el is veszti, a rendszerváltás rendszerét vétójogával megvédheti.
1989-ben a választási rendszert is úgy alkották meg, hogy abban egy pártszövetség aligha tudott volna alkotmányozó parlamenti többséget szerezni. Csakhogy ez az előrejelzés abból az axiómából indult ki, hogy több erős párt alkotja a politikai rendszert. A rendszerváltó jobboldal és a teljes magyar baloldal talajvesztését az akkori politikai elit elképzelhetetlennek tartotta. A 2010-ben és azóta most harmadik alkalommal megszerzett kétharmados kormánypárti többség tehát a rendszerváltók akaratával szemben, de legálisan és legitimen jött létre.
Ezt a felhatalmazást az alaptörvény megalkotásakor és a rendszerváltás lezárásakor teljes mértékben kihasználta a Fidesz. Kérdés, hogy most mihez kezd vele, amikor már alkotmányozásra vagy a sarkalatos törvények újraírására nincs szüksége az ország kormányzásához. Alapvetően három terület különíthető el. Először is a 2010 és 2015 között elfogadott vagy megújított sarkalatos törvények felülvizsgálata, a gyakorlati tapasztalatok átültetése, a törvényszövegek pontosítása, magas politikai költségek és rossz kompromisszumok nélkül.
Mielőtt bárki bármi rosszra gondolna, első helyen kell említeni a választási eljárásról szóló törvényt, amelynek 78. paragrafusa egyes számban szól az átjelentkező választópolgárok számára kijelölendő települési szavazókörről. Ez adta a jogi hátterét az itt-ott látható hosszú soroknak. Az akaratlanul okozott nehézséget a pártok közötti bizalmatlanság okán 2015 februárjától, a Fidesz kétharmadának elvesztésétől, nem lehetett kijavítani. Ez most megváltozott.
A második terület a 2022-ig esedékes közjogi tisztségviselők választása, amelynek során a Fidesz–KDNP-szövetség külső segítség nélkül is dönthet, egyedül a saját pártcsaládon belül kell majd egyhangú véleményt kialakítani a jelöltek alkalmasságáról. A teljesség igénye nélkül a Kúria elnökét, a legfőbb ügyészt, egy alkotmánybírót és az alapjogi biztost is az ellenzék vétójoga nélkül választhatja meg majd az Országgyűlés.
Végül a harmadik terület az alkotmányos és politikai rendszert érinti. Vajon lesz-e a következő négy évben alkotmánymódosítás? Egy biztos: a legális és legitim eredmény miatt mindez legális és legitim lenne. Az is biztosra vehető, hogy bármilyen átalakítás célja csak az lehet, hogy Magyarország megőrizze a térségben és Európa-szerte egyedülálló stabilitását.
Kivételes helyzet, hogy nálunk 1990 óta egyetlen alkalommal sem volt előre hozott választás. Egy taktikai és egy legitimációs szempontot is figyelembe kell vennie annak, aki e harmadik területre tartozó lépésekben gondolkodik. Egyrészt, egyik lépésnek sem lehet olyan szimbolikus ereje, amely egyesíti vagy megerősíti a rendszer ellenzékét. Másrészt, minél nagyobb egy átalakítás, annál fontosabb annak széles körű elfogadtatása.
Az elmúlt években számos innovatív formája alakult ki az állampolgárok bevonásának és így a sorskérdésekben hozott döntések legitimálásának a konzultációtól a népszavazásig. Éppen a 2018-as választás eredménye bizonyította újfent, hogy a 2010 óta megszilárdított rendszer nemcsak gazdaságilag sikeres, de politikailag is elfogadott. Ettől még örökre érvényes marad, hogy a legitim hatalom is egyszerre lehetőség és felelősség.
A szerző a Nézőpont-csoport vezetője
