Algéria építkezik. A fővárosban, Algírban, az algíri öböl partján, szemben a Földközi-tengerrel, a repülőteret a belvárossal összekötő autópálya mellett kezd kiemelkedni a földből a világon legmagasabbnak szánt minaret. Hatvan méterrel magasabb lesz a casablancainál, 270 méterre nyúlik majd az égbe. A mecset területe vetekszik a Vatikán nagyságával, mintegy húsz hektáron terül el. A világ – a mekkai és medinai után – harmadik legnagyobb vallási épületében egyszerre 120 ezer muzulmán hívő imádkozhat. Abdelaziz Buteflikának, Algéria államfőjének az álma a Dzsama el-Dzsazír, az algíri nagymecset megvalósítása. Az országot 16. éve vezető, nagybeteg politikus ezzel az építménnyel akarja beírni magát az algériai nép emlékezetébe. Külföldiek dolgoznak az álom valóra váltásán: német tervezők munkája alapján ezer kínai munkás jelenleg is építi a művet.
A hatalmas munkálatoknak áruk is van, amelyet nem lehet pontosan tudni, de a jól értesültek az egész építkezést négymilliárd euróra taksálják. Valóban jó ötlet volt-e ilyen grandiózus munkálatokba vágni, és azt követően is folytatni, miután a kőolajárak zuhanása miatt az ország gazdasági válságba jutott? De hát sürget az idő: Buteflika elnök már tíz év óta a párizsi Val-de-Grâce klinika ápoltja, nemegyszer válságos állapotban került a francia orvosok kezébe, többször rákkal kezelték. Az egyetlen személy, aki bejelentés nélkül találkozhat az államfővel, az az öccse, Szaid Buteflika, az algíri rezsim szürke eminenciása. Egyesek szerint ő tartja kézben az algériai hatalom szálait.
Hogyan írhatnánk le az algériai közállapotokat? A reménytelenség a kulcsszó. Mint nálunk a késői szocializmus éveiben, amikor azt hittük, hogy Magyarországon a mi életünkben a szovjet befolyás nem fog megszűnni. Egy ismerősöm, aki a közelmúltban Algírban járt, úgy számolt be élményeiről, mintha időutazást tett volna: ő Ceauşescu Romániájához hasonlította az országot. Az algériaiak az 1990-es évek első felében már átéltek egy kegyetlenül véres polgárháborút: a hadsereg és az iszlamisták összecsapásai vagy 200 ezer halálos áldozatot követeltek. Tehát jó okuk volt elfogadni azt a személyt, aki megbékélést hozott, és ez Buteflika volt. Az olajból és gázból származó bevételből juttatott a negyvenmilliós népnek is, ilyen áron – szubvenciókkal – meg tudta vásárolni a társadalmi békét. Ugyanakkor semmi jele nem volt, hogy valódi reformokat hajtott volna végre, demokratizálta volna az országot, vagy felpezsdítette volna a kormányzást. Hatalmának első 14 évében az algériaiak messze jobban éltek, mint az a lehetőségeikből adódott volna, különösen azok, akiknek egyáltalán nem kellett dolgozniuk. A két évvel ezelőtti olajáresés brutálisan jelezte, hogy ennek a korszaknak vége. Az algériai gazdaság 97 százalékban az olaj- és gázkiviteltől függ. Míg 2013-ban a költségvetési hiány 0,4 százalék volt, addig az idén meglesz a 11 százalék, amely a tavalyi számnak pont a duplája. Ennek oka egyszerű: 2013-ban 93 dollár volt az átlagos hordónkénti olajár, most ez harminc dollár alatt van. Az Algériai Központi Bank a közelmúltban kiadott egy figyelmeztetést, hogy a 2014 szeptemberétől 2015 szeptemberéig tartó költségvetési évben az ország tartalékai negyven százalékban apadtak, és a pénzügyi stabilizációs alap, amely 2014-ben 74 milliárd euró volt, tavaly szeptemberben csupán 24 milliárd eurót mutatott. Az állami szubvenciókat fokozatosan leépítik. Az üzemanyag árát, amely az állam által nagymértékben támogatott, meg kellett emelni: a szuperbenzin esetében ez literenként 15 eurócenttel nőtt, ami jelentéktelennek tűnik, de egy átlagmunkás, aki 250 eurót keres havonta, igenis megérzi. A kávéért, olajért, lisztért is 15-20 százalékkal többet kell fizetni, nem beszélve a zöldségről, gyümölcsről. A hatalmas ország területe nyolcvan százalékban sivatagos. Az áremelések különösen délen fejtik ki hatásukat, ahol olyan nagy a szegénység, hogy az a Szahara alatti területekéhez mérhető. Tehát jelenleg Algéria gazdasága nehézségekkel küzd, és ha ezen nem tudnak változtatni, akkor szakértők szerint két-két és fél év múlva beköszönthet az államcsőd.
A közelmúltban a francia napilap, a Le Figaro főleg vezető algériai értelmiségieket kérdezett meg, jó részük katasztrofálisnak tartaná, ha az összeomlás robbanásszerűen következne be. Az egyikük, Boualem Sansal, Algéria egyik legismertebb írója úgy vélte, ha forrongás törne ki, a rezsim az emberek közé lövetne. 2084 című regényében olyan jövőt jósol Algériának, amelyben az iszlám radikálisok átveszik a hatalmat. „Nemcsak az Iszlám Állammal, az al-Kaidával kell számolnunk, itt vannak köztünk a mi saját radikálisaink” – figyelmeztetett Sansal. Meglátása szerint a hatalom üzletet kötött a szélsőséges muzulmánokkal. Ők is részesedtek az olajmannából, cserébe csendben maradtak. Megkapták a lehetőséget, hogy részt vegyenek még a minisztériumok munkájában is. Mások virágzó kereskedelmi megegyezéseket kötöttek Szaúd-Arábiával, Dubajjal, Törökországgal. Buteflika lemondott arról is, hogy „vezesse” a népét, vidéken vannak olyan falvak, ahol az iszlám radikálisok teljhatalmat élveznek. „Az elmúlt 16 évben az országban több mecset épült, mint az előző évszázadban – fejtette ki az író. – Az algíri nagymecsetet a hatalom úgy állítja be, mint Buteflika kiegyensúlyozó stratégiájának gyümölcsét. Közben szélesre tárja a kapukat az iszlám radikálisok előtt. Nagyratörő tervével nyomot akar hagyni a történelemben, ám ezáltal átjátssza az országot a szélsőségeseknek.”
Szinte egyöntetű a vélemény, ha gazdasági katasztrófa következik be, akkor az káoszt hoz létre az országban. Ráadásul Buteflika hatalmi űrt teremtett maga körül, nincs kinevezett utód. A vezetői posztra pályázik az öcs, Szaid. Ott vannak a szélsőséges muzulmánok, akik az iszlám nevében akarnak kormányozni. Ne feledkezzünk meg a hadseregről, akár még az is előléphet döntőbíróként. A kabil népcsoport, amely jelenleg is elnyomás alatt él, könnyen megkísérelheti a függetlenség kikiáltását. A délen élő tuaregek sem akarnak lemaradni, ők is az elszakadás mellett tehetik le a voksukat.
Vannak területek, így Mzab térsége, ahol jelenleg is törzsi harcok dúlnak. „Ha Algéria felrobban, akkor az destabilizálja Marokkót és Tunéziát is. Európa olyan migrációs nyomásnak lesz kitéve, amelyet nem bír kezelni. Calais problémája kismiska ehhez képest” – szögezte le Boualem Sansal. Algéria a 800 kilométeres líbiai határon most is szembenéz a terroristaveszéllyel: ezen a szakaszon ötvenezer emberrel – határőrökkel, katonákkal, csendőrökkel – próbálja megvédeni az országot a muzulmán szélsőségesektől. Jelentős technikát csoportosítottak át ebbe az övezetbe, ahol helikopterekről, repülőgépekről, drónokról figyelik a térséget. A határsávban homokfal építésébe kezdtek, amely egészen délig, Maliig megépülne. Huszonötezer munkást küldtek a tunéziai és a marokkói határövezetbe is a homokfalak építésére. A külső veszély ellen láthatólag jól felkészültek az algériaiak. A belsőre, arra kellene még több figyelmet fordítaniuk.