– A Holt-tengerről készült lírai hangvételű pasztell tájképeket, az élénk színek és formák kompozíciós játékára épülő printeket, festményeket láthatunk a kiállításon. Honnan ez a szoros kapcsolat a Holt-tengerrel?
– Amikor Jeruzsálembe költöztem, az ország déli részén, egy magaslaton fekvő házban laktam, ahonnan az ablakom a Holt-tengerre nézett. Nap mint nap magával ragadtak a tenger színei, amiről egy rövid történet is mesél: egyszer egy tudósokból álló bizottság látogatott Izraelbe, hogy megnézzék a Holt-tengert. Mindent gyönyörűnek találtak ugyan, de holtnak. Nincs hal, nincs virág, nincs fa, nincs semmi. Amikor viszont északra utaztak 60-70 kilométernyit a Tiberiasig, édesvízzel találkoztak, ahol halak, virágok, emberek éltek. A tudósok nem értették: ha a két tenger ennyire hasonló körülmények között található, hogy lehet mégis az egyik ilyen életteljes, a másik meg ilyen csöndes, halott. A válasz pedig az volt: a Tiberias a Jordán vizét kapja és adja tovább a Holt-tengernek, a Holt-tenger viszont ebből nem ad tovább. De én azt állítom, hogy ad, méghozzá szépséget. Ezekben a munkákban látható, hogy éveken keresztül milyen pozitívan hatott rám a Holt-tenger. Megmutatta nekem, hogy hiába akarunk magasra mászni, minden lent kezdődik. De ez, amit elmondtam, aligha illusztrálja azt az érzést, ami magával ragadott, miközben dolgoztam a kiállítás anyagán. Ezeken a képeken a színek nyelvén beszélek, főleg magamnak.
– Most mégis úgy határozott, másnak is megmutatja ezeket. Mikor készültek a kiállított munkák?
– Vannak olyanok, amiket 1999-ben, majd 2005-ben hoztam létre, némelyek, a feketék tavaly készültek, egy másik sorozatot pedig két héttel ezelőtt fejeztem be, a legfrissebb rajzaim ugyanis a Teleki téren felavatott Munkaszolgálatosok emlékművéhez készültek. Az élet viszont megy tovább. Hogy mivel? Azt megtanultam, hogy a dogma, a befolyás nem jó tanácsadó. Minden művész valami újat, valami mást szeretne alkotni, újra és újra átértékelni a történelmet, az érzelmeket, a dolgok egymáshoz való viszonyát, és a munka során őket ért ezernyi impulzust, mozzanatot a publikum elé tárni, hogy mást is hasonlóra ösztönözzenek.
– A különböző műfajú és technikájú alkotások azt példázzák, hogy az önre jellemző, egymástól eltérő alkotói metódusok remekül kiegészítik egymást az életművön belül. Mivel folytatja ezt a munkát?
Most össze kell szednem több alkotásomat, mert az Izraeli Nemzeti Múzeum életmű-kiállítást szentel a munkáimnak, és mellé egy könyvet is kiad azokról. Immár két éve dolgozom ezen: a világ számos részéről szedjük össze a képeimet, rajzaimat. A párizsi Pompidou Központ például negyven munkámat őrzi, de több New Yorkból érkezik majd, ahol éveken keresztül a műtermem is működött, és látható lesz a dizájneri munkásságom is, amiért elismerést kaptam világszerte. Ez egy elég hosszú procedúra, de valamikor meglesz. És persze formálódnak az új ötleteim is, amiről nem beszélek, csak ha elkészülnek.