Ez különösen a Szocialista Pártban okoz nagy problémát. Miután a balközép elnökjelöltje, Benoit Hamon a szavazatok mindössze 10 százalékára számíthat a voksolás első fordulójában, csütörtökön Manuel Valls, az előző, szocialista kormányfő jelentette be: a saját mozgalmat alapított, függetlenként induló Emmanuel Macron a favoritja saját párttársa, Hamon ellenében.
– Azzal a veszéllyel szemben, amelyet a Nemzeti Front jelent, nem lehet habozni – jelentette ki Valls, aki azt akarja elkerülni, hogy a franciáknak a jobbközép Francois Fillon, illetve a nemzeti frontos Marine Le Pen között kelljen választaniuk. Valls ezzel a Jean-Yves Le Drian védelmi miniszterre nehezedő nyomást is enyhítette: a tárcavezető egy hete erősítette meg, hogy ő is Macront támogatja. – Benne van szándék, vezetői érzék, létrehozott egy mozgalmat, tekintélye van, perspektívát mutat – állította Le Drian.

Az egykori gazdasági miniszter jó úton halad afelé, hogy államfő legyen
Az, hogy sokan leírják Hamont, egyesek szerint árulás, mások szerint viszont realizmus: a jelenlegi elit Macronban látja annak a lehetőségét, hogy átmentse magát a következő évekre. Még akkor is, ha a jelölt nem akar a jelenlegi miniszterekkel együtt dolgozni. Államtitkárok, valamint centrista és jobbközép politikusok is a párizsi elit új sztárja mögé álltak.
A legfrissebb felmérés szerint a 39 éves Macron – aki az V. Köztársaság legfiatalabb államfője lehet – az első körben Marine Le Pennel azonos, 25-26 százalékos támogatottságot élvez, ám a második fordulóban biztosan, 64:36 arányban diadalmaskodhat. A korrupciós vádak nyomán vergődő Fillon 20 százalékra számíthat, a radikális baloldali Jean-Luc Mélenchon pedig 15-re, így ő is megelőzheti Hamont.
A franciák több mint fele azt valószínűsíti, hogy Macron lesz az Elysée-palota következő lakója. Fő előnye kívülállása és kora: alig kétéves gazdasági minisztersége után tavaly levált a szocialistákról, és olyan rövid politikai pályát tudhat maga mögött, hogy nem találnak rajta fogást a korrupciót vizslatók. Ugyanakkor országszerte nagy a kiábrándultság: megfigyelők szerint a franciák bő harmada távol maradhat az urnáktól.