Nem érdemes iszlamista összeesküvést, precízen kidolgozott tervet, logisztikai szervezettséget, többszereplős akciót keresni a nizzai terrortámadás mögött, hiszen ilyen nem létezik. Míg annak idején az al-Kaida akár évekkel előre gondosan kidolgozta ördögi tervét, s összehangolt támadást hajtott végre a nyugati civilizáció központjai ellen – New York-i ikertornyok, madridi vasút-, londoni metróhálózat –, addig az Iszlám Állam láthatatlan csoport, egy fogalom, egy ideológia, amely semmiféle külső segítséget nem nyújt a nevében gyilkolóknak. Éppen emiatt nagyon veszélyes.
A magányos farkasokat nem lehet nyomon követni. A titkosszolgálatok nem tudják megfigyelni őket, mert nem szervezkednek az interneten, nem toboroznak társakat, nem számítanak semmiféle segítségre. A magányos farkasok nem mások, mint lelkileg meggyötört, rossz társaságba keveredett, társadalmilag elkallódott emberek, akiket az életük során olyan vélt vagy valós sérelmek értek, amelyeket képtelenek kiheverni.
Nem a Korán a felelős a tetteikért, hanem éppenséggel a Korán hiánya. Az erkölcsi iránymutatás hiánya, a nemzeti öntudat és a büszkeség hiánya, a valakihez vagy valamihez tartozás hiánya. A lelkükben tátongó űrt pedig vagy a társadalmi integráció, a nemzeti önbecsülés és a vallás, vagy a vallás oktatását álcázó radikális hitszónokok őrült tanai töltik be. Ne feledjük, hogy Salah Abdeslam, a tavaly novemberi párizsi merényletek egyik kitervelője sem erkölcsi tisztaságáról híres: kocsmát működtetett, drogozott, melegbárokba járt. Aligha a Koránból olvasta ki ezeket.
Annál veszélyesebb „ideológiát” el sem lehet képzelni, mint azt, ami az ilyesfajta nemtörődömségre épül. Európa biztonságát azonban éppen ez a fajta mentalitás és életvitel veszélyezteti a leginkább. Az európai liberálisok által magasztalt és irigylésre méltónak tartott nyugati, multietnikus társadalmi modellek számos országban kudarcot vallottak: ez nyilvánvalóvá vált Franciaországban, Belgiumban, Hollandiában, Németországban és Svédországban is. A marseille-i gettókban élő feketék utálják a nyugati civilizációt, a Németországban élő, már ott született törökök pedig Recep Tayyip Erdogant tekintik vezetőjüknek. Mi ez, ha nem súlyosan elhibázott nemzetpolitika?
Az őrülteknek és bűnözőknek természetesen mindez nem jelent mentséget, szörnyű tetteikért ők maguk a felelősek, nem az Európában élő muzulmánok milliói, vagy a dilettáns politikusok. Azért viszont igenis az állam a felelős, hogy nemzetpolitikájával mit sugall a lakosságnak, hosszú távú stratégiájával hogyan kívánja megvalósítani a társadalmi integrációt. Lehet persze beszélni a szolidaritásról és az összetartozásról, de ezek a szónoklatok semmit sem érnek.
Francois Hollande megint végigvonulhat Párizs utcáin, a többi államfővel karöltve, de ez már senkit sem hat meg. Évekre meg lehet hosszabbítani Franciaországban a rendkívüli állapotot, de az sem fog eredményre vezetni. Küldhetünk még vadászgépeket Szíriába, de azzal csak tovább szítjuk a feszültséget.
A civilizációs betegség okait kellene először megszüntetni, ha el akarjuk kerülni, hogy az európai terrortámadások mínuszos hírré váljanak az ázsiai napilapok hasábjain.