Ő így oldotta meg a feladatot: „Az egyedülálló magyar kulturális rendezvénysorozat, vagyis a könyvhét zavartalan lebonyolítása érdekében jogosnak, méltányosnak és illőnek érzi-e a Klubrádió hallgatója azt a javaslatot, hogy a Magyar Művészeti Akadémia tagjai, a nyilván számukra is fontos könyvhét érdekében mondjanak le mindössze egyhavi életjáradékuk feléről (a levelező tagok 160 ezer, a rendes tagok 230 ezer forint feléről), hogy az ünnepi könyvhét továbbra is hiánytalanul, az egyik legrangosabb magyarországi kulturális esemény maradhasson?”
Remek ötlet, tanítani lehetne a demagógia tanszéken. Bár még a Klubrádió hallgatótáborában is csak 74 százalék volt az igen és 26 százalék a nem szavazatok aránya, úgyhogy van remény. Csakhogy ez így sovány volna, ezért Neumann Gábor műsorvezető hozzátette: „annak apropóján, hogy a Nemzeti Kulturális Alap megvonta a kisebb kiadóktól azt a százezer forintos támogatást, amelyet a könyvhéten való részvételre biztosított egészen mostanáig a számukra”.
Ezt a megvonást háromszor is elmondta, pedig nem erről, hanem oda nem ítélésről van szó. Tudom, mert ott ültem az illetékes grémiumban, sőt a javaslat (átok fejemre!) tőlem származott. Indokaimról később.
Előbb Kukorelly Endre költőt és írót idézném, akit felhívtak Neumannék, hogy kommentálja már ezt a gyalázatot. S ezzel egyúttal csúnyán behúzták a csőbe. „Egyszerűen nem is találok szavakat. Öngyilkosság jellegű dolog. Minthogyha ezek a döntések le akarnák darálni a magyar kultúrát. Ezek a kis kiadók kultúrafenntartók, és kutya kötelességük lenne a döntéshozóknak, hogy ezt akceptálják. Egyszerűen nem értem az ügyet.”
Kedves Bandi, nem vagy egyedül; de mindjárt elmagyarázom. Mindenesetre méltányolom, hogy nem az MMA-ra akartad tolni a dolgot, hanem civil romantikával szétterítenéd az adakozást. „Ha a kormányzat úgy dönt, hogy megvonja az erőforrásokat, nekünk kellene valamit tenni. Ha a közszolgáink rosszul sáfárkodnak, nekünk kellene belenyúlni a zsebünkbe. Ha az állam diszfunkcionálisan működik, pirulásra kell kényszeríteni a döntéshozókat.” Mint a hajléktalan-alapítványnál – teszi hozzá a jószívű poéta.
És a Klubrádió már ugrik is: legyen Facebook-oldal, számlaszám. Kukorelly eközben euforikus érzésről, münchhauseni gesztusról beszél, ám a háttérben már csilingel a kassza. Neumann szerint „talán még nem késő”, hogy minden „ugyanúgy zajoljon le”, mint eddig.
Hát nem fog. Kukorelly nem tudja, amit én tudok. A könyvhetet rendező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete (MKKE) januárban drasztikusan, majdnem a duplájára megemelte a könyvheti standdíjakat. A tagoknál is jobban azokét a kis könyvkiadókét, amelyek nem MKKE-tagok.
Azért nem érdekük belépni, mert a szavazásoknál a voksokat forgalomarányosan számolják, a döntésekbe tehát a kis halaknak annyi a beleszólásuk, mint kisrészvényesnek egy tőzsdei cég stratégiájába. Cserébe a kicsik nem kaptak semmit – eddig. Most azt találták ki, hogy a standbérlésnél épp annyival büntetik őket, mint amennyi a tagdíj volna.
Alázatos Mohamedként, az NKA kurátoraként elzarándokoltam régi újságíró-iskolai padtársamhoz, Keresztury Tiborhoz, az MKKE igazgatójához, s felhívtam a figyelmét, hogy a százezrekből összeálló NKA-támogatások ily módon egy az egyben az MKKE zsebébe vándorolnának, a profitját gyarapítanák, a terjeszkedéspolitikájában működve közre. E monopoltörekvés segítene például letörölni a föld színéről a pici konkurenciát, a Könyves Szövetséget is.
Tibor azt mondta: nem tehet semmit a közgyűlési határozat ellen; mosta kezeit. Vázoltam neki, hogy abban a helyzetben, amikor a folyóirat-támogatás a felére-harmadára csökkent, ezek a pici százezrek annyira rúgnának, mint az általa korábban szerkesztett Alföld és Litera.hu dotálása. Ha most engednénk az MKKE ravasz zsarolásának, jövőre a debreceni lapnak és az online fórumnak is az MKKE-hez kellene fordulnia támogatásért. Ez a verzió amúgy továbbra is fennáll.
Úgyhogy kedves Facebook-adakozók, kedves jó költőtársam: nem a könyvhetet, hanem egy üzleti cápát támogattok, ha bedőltök Kocsis András Sándornak, Gábor Györgynek és a Klubrádiónak. Lehet valaki kis hal, de önként azért ne ússzon be a nagy hal szájába!
