Matematikailag még nem juthatott ki a női kosárlabda-válogatott a jövő nyári Európa-bajnokságra, de egy nagyon nagy különbségű tiranai győzelemmel jelentős lépést tehetett felé. Ez meg is lett, 139-27-re nyert, és szerdán, az utolsó selejtezőn még egy oroszországi vereséggel is elérheti a célját.
Tiranát elözönlötték a skót szurkolók. Minden kocsma velük volt tele, az utcákon nagy csapatokban sétáltak sörösüveggel a kezükben, a szoknya viselésétől a langyos, tavaszias idő egyiküket sem riasztotta el. Este a Nemzetek Ligájában Albánia–Skócia futballmérkőzést rendeztek, ez volt a nap slágere, az, hogy a városban a magyar női kosárlabda-válogatott Európa-bajnoki selejtezőt játszott két órával korábbi kezdéssel, szemlátomást nem haladta meg a helyiek érdeklődési küszöbét – a hivatalos személyeket nem számítva 71 néző előtt kezdődött meg a mérkőzés.
Ez azért nem túlságosan meghökkentő, hiszen az ellenfelet, azaz a házigazda albán együttest okkal sorolhatjuk a kontinens leggyengébb csapatai közé, így a népszerűsége egészen elenyésző, egy éve a magyar válogatott Miskolcon például 89 pontnyi különbséggel győzte le, amit bátran nevezhetünk megsemmisítő sikernek.

Fotó: MKOSZ/Pókász Endre
Ennek ellenére nagyon is komoly tétje volt ennek a meccsnek, hiszen Székely Norbert szövetségi kapitány csapata a jövő nyári Európa-bajnokságra hajt, ehhez legrosszabb esetben is be kell kerülnie a nyolc csoportmásodik közül a legjobb hatba, amiről pedig az összesített pontkülönbség dönt, tehát egyáltalán nem számított közömbösnek, hogy mennyivel nyer – a győzelem ténye nem lehetett kétséges.
Az eredményt nem mutató eredményjelző, a himnuszokat halkan játszó, de gerjedő és így fülsiketítő hangszórók – méltatlan körülmények között zajlott le ez a selejtező, de a játékosokat ez egyáltalán nem zavarta. A magyar válogatott Goree, Fegyverneky, Raksányi, Határ, Dubei ötössel kezdett, és a honosított Cyesha Goree és a 209 centis Határ Bernadett pontjaival három perc alatt elhúzott 12-0-ra.
A házigazdák öt perc elteltével szerezték meg az első pontjaikat, azokat is büntetőből, de aztán kicsit felzárkóztak. Ezt annak köszönhették, hogy magyar játékosok részéről csökkent az összpontosítás, a koszovói játékvezetők egymás után ítélték a személyi hibákat ellenük, és nagyon gyengén értékesítették a büntetőket.
Az első negyed így is 28-11-es magyar vezetéssel zárult. Ezt követően sikerült igazán elkapni a ritmust, az albánok a második játékrészben nagyon alárendelt szerepben kosárlabdáztak. A magyar válogatott lelkesen, keményen védekezett, és úgy hozta le ezt a negyedet, hogy mindössze két faultot ítéltek ellene, azokat is az utolsó húsz másodpercben, közben pedig produkált egy 23-0-ás rohamot, és a félidőre már összehozott negyvenpontos előnyt.
Raksányi Krisztina triplái, a válogatottba csak erre a mérkőzésre visszatért Fegyverneky Zsófia pontjai és okos passzai élményszámba mentek, Goree pedig roppant hasznosan játszott mindkét palánk alatt.
A folytatásnak gyakorlatilag nincs is története. Az idő múlásával egyre jobban kifulladó albánok ellen az egy percig sem lazító magyar csapat tetszés szerint szerezte a kosarakat, Határ Bernadett korlátlan uralkodója volt a gyűrű vidékének, ültek a távoli dobások is, a védekezésbe nem csúszott hiba, és már a negyedik negyed előtt eldőlt, összejön a kivételesen nagy különbségű győzelem.
A házigazdák levegőt sem kaptak az erős szorításban, amely nem lazult akkor sem, amikor száz pont volt a két együttes között. Ez a roppant fölényes győzelem azt jelenti, hogy a magyar válogatott pontkülönbsége 199-re nőtt. Matematikailag még nem jutott ki az Európa-bajnokságra, de katasztrófának kellene történnie az utolsó, szerdai fordulóban ahhoz, hogy ezzel ne végezzen részvételt érő helyen.
Európa-bajnoki selejtező: Albánia–Magyarország 27-139 (11-28, 8-31, 2-41, 6-39)
Székely Norbert szövetségi kapitány:
– A játékosok emberi tartására mindig is számíthattunk, most is maradéktalanul komolyan vették a mérkőzést az elsőtől az utolsó pillanatig. Megcselekedtük, amit megkövetelt a haza, azaz sikerült nagy különbséggel nyernünk, és most már csodának kellene történnie ahhoz, hogy ne legyünk ott az Európa-bajnokságon. Öt meccsből négyet megnyertünk a selejtezők során, szerdán a csoportelsőségért lépünk pályára Oroszországban.