A Magyarország–Belgium nyolcaddöntőt június 26-án játszották Toulouse-ban, a magyar játékosok másnap utaztak haza, s 28-án kezdhették meg a szabadságukat – már akinek volt ideje erre. Az Európa-liga selejtezőjének első fordulójában az első mérkőzéseket – három magyar klub, a Videoton, az MTK és a Debrecen részvételével – két nap múlva, június 30-án rendezték. Az érintett futballisták (Juhász Roland, Lang Ádám, Bese Barnabás, Korhut Mihály) ekkor persze felmentést kaptak, de Bese és Korhut egy hét múlva, a visszavágón már pályára lépett.
Két héttel kapott több időt a hat (plusz két) fős ferencvárosi különítmény. A bajnokcsapatból Dibusz Dénes, Pintér Ádám, Gera Zoltán, Böde Dániel, Nagy Ádám, Lovrencsics Gergő, valamint a szlovák válogatottal Stanislav Sesták járta meg a kontinensviadalt, ugyanekkor Cristian Ramírez a centenáriumi Copa Américán szerepelt az ecuadori válogatottal. Lovrencsics az Eb-n ugyan hivatalosan még a Lech Poznan labdarúgójaként játszott, de nyílt titok volt, hogy a zöld-fehéreknél folytatja, Nagy Ádám pedig már csak elköszönni tért vissza a Népligetbe, noha csak július 11-én szerződtette a Bologna. A Fradi július 13-án játszotta az odavágót az albán Partizani vendégeként (1-1), a fásultság egy hét múlva jelentkezett igazán, amikor a szintén 1-1-re végződött találkozót büntetőpárbajban elvesztette. A klub vezetői úgy ítélték meg, Sestáknak már reménye sincs arra, hogy valaha is felfrissüljön, ezért szerződést bontottak vele.
Pintér Ádám az FTC-ben árnyéka volt önmagának
Hetek teltek el, mire Pintér Ádámot egyáltalán be lehetett vetni, de akkor is árnyéka volt önmagának, csakúgy, mint Lovrencsics, akinek legalább az igyekezetét nem érhette kifogás. A télen Oroszországba távozó Ramírez pszichésen került mélypontra, Böde Dániel meccsről meccsre vesztette el a kedvét, amit csak az utolsó őszi fordulóra nyert vissza. Ebből már adódik is a következtetés: az Eb, ami sikert és eufóriát hozott az országnak, padlóra küldte a Ferencvárost. Csakhogy paradox módon a zöld-fehérektől Gera Zoltán nyújtotta a legegyenletesebb teljesítményt, ráadásul a válogatottban továbbra is számítanak rá – ha ő 37 évesen képes volt regenerálódni testileg és lelkileg, akkor a többiek miért nem?
Érdekes módon 33 évesen Juhász Roland is vezéregyénisége volt a Videotonnak, s a játékot szinte pihenés nélkül folytató Lang Ádám, Korhut Mihály, Bese Barnabás trió is megfelelt a rájuk váró kihívásnak új csapataikban, a francia Dijonban, az izraeli Hapeol Beer-Shevában, illetve a szintén francia Le Havre-ban.
Tágítva a kört, a válogatottak közül Elek Ákos (Diósgyőr) is nehezen került formába, Fiola Attila még az Eb-n, az osztrákok ellen megsérült, Király Gábor talán éppen azzal hibázott, hogy nem állt le, így ő először augusztusban dőlt ki, majd nem kúrálta ki magát teljesen, s szeptemberben újra megsérült, ami után már csak a válogatottbeli búcsúmeccsén lépett pályára.
A külföldön szereplők közül Nikolics Nemanja ott folytatta, ahol abbahagyta, ontotta a gólokat, a Legia Warszawa az ő öt találatának köszönhetően jutott fel a BL főtáblájára, Priskin Tamás is húzóember volt a pozsonyi Slovanban, miként Stieber Zoltán új együttesében, a Kaiserslauternben. Guzmics Richárd és Szalai Ádám formája nem változott érdemben, Dzsudzsák Balázs és Németh Krisztián pedig nincs szem előtt; talán egyedül a válogatott csapatkapitánya engedte el magát az Eb után, szeptemberben ránézésre sem emlékeztetett júniusi önmagára.
Nemcsak személyes sorsuk, hanem a csapat mélyrepülése láttán az Európa-bajnokságnak csupán a ferencvárosi játékosok voltak egyértelműen a kárvallottjai, de hiba lenne mindezt pusztán a fizikai kimerültségre kenni. Inkább az lehet az igazság, hogy a Fradiban nem mérték fel kellőképpen a Partizani elleni párharc jelentőségét; nem az Eb-t, a BL-kudarcot volt képtelen feldolgozni a bajnokcsapat.
