Háromnegyed tizenegy van London Mile End metróállomásán. A műkővel borított folyosót normális esetben ingázók és diákok foglalják el, amint a következő szerelvény felé rohanva elhaladnak az újságosstandok és a croissant-árusok mellett. Most azonban felfegyverzett rendőrök járőröznek, és fehérbe öltözött helyszínelők gyűjtik az információkat, hogyan lőhettek le két húszas éveikben járó férfit nagyjából tíz perccel korábban. Odakinn a villogó vörös fény világítja meg az aggódó helyieket, akik nem késlekednek Facebookon és Twitteren megosztani félelmeiket, hogyan válhatott általánossá az erőszak már az ő környékükön is.
A valóság azonban az, hogy Mile End egy Kelet-Londonban fekvő munkáskörnyék, amely sosem a biztonságáról volt híres, akárcsak az április eleji „véres hétvége” két színhelye, az északi Tottenham és a dél-londoni Plumstead sem. A londoni kerületeknek ugyanis érdekes a természetrajzuk: Nyugat-London elegánsabb, biztonságosabb és persze drágább, mint Kelet-London, ugyanez igaz észak és dél relációjában, tehát az olyan Temzétől északra eső nyugat-londoni kerületekért, mint Bayswater, Kensington, Earl’s Court, Hammersmith, Fulham vagy Chelsea, óriási a verseny, és csak a legmélyebb pénztárcával rendelkezők tudják megfizetni. A kisebb pénzűek igyekeznek valamivel olcsóbb, de még biztonságos kerületet választani, ám a 8,5 millió lakos nagy része így is a veszélyesebb környékeken lakik, amelyeket legrosszabb esetben valóban bandaháborúk uralnak. (Tottenham és a Mile Endhez közel eső Wood Green a leginkább bandaharcoktól terhelt kerületek közé tartozik.)
Egy nemrég nyilvánosságra hozott felmérés kimutatta, hogy februárban és márciusban több gyilkosság történt a városban, mint a veszélyességéről hírhedt New Yorkban. A két város közel azonos lakosságszáma miatt adja magát az összehasonlítás. Londonban a tél végén 15 embert öltek meg, New Yorkban eggyel kevesebbet. Márciusban hasonló volt az arány, 22 halálos késes támadást és lövöldözést regisztráltak Londonban, míg 21-et New Yorkban.
A hazafias brit kétkedők ugyanakkor felhívják a figyelmet, hogy januárban csak nyolc gyilkosság történt az óceán innenső partján, míg odaát 18, és az áprilisi számok szerint az idén összesen többen haltak meg New Yorkban (50 gyilkosság), mint Londonban (47 gyilkosság), tehát a két hónapos kiugrás valószínűleg csak átmeneti.
Arra is figyelmeztetnek, hogy tavaly Londonban mindössze 134 embert öltek meg, míg New Yorkban ennek több mint kétszeresét, 290-et. Arra azonban nem tudnak magyarázatot adni, hogy lehet, hogy New Yorkban 87 százalékkal csökkent a bűnözési ráta 1990 óta (amikor egy évben több mint 2200 ember halt meg), míg Londonban a gyilkosságok száma 40 százalékkal nőtt az elmúlt három évben (nem számítva a terrorcselekményeket). Csak a késes támadások száma 21 százalékkal magasabb, hatéves csúcson áll, és a londoni légi mentőket ma már többször hívják késelésekhez és utcai lövöldözésekhez, mint autó- vagy biciklibalesetekhez. Egyes vélemények szerint hatszor több az esélye, hogy az embert kirabolják és háromszor nagyobb, hogy megerőszakolják Londonban, mint New Yorkban.
Megemlékezés a London Bridge-en elkövetett merénylet első évfordulóján
Fotó: MTI/AP–Matt Dunham
Sadiq Khan polgármester azonban igyekszik megnyugtatni a briteket, mondván: „London az egyik legbiztonságosabb város.” Valóban igaza van, a 2017-es adatok alapján a város messze megelőzi amerikai vetélytársát. A Biztonságos Városok Index 2017 szerint London a mért hatvanból a huszadik legbiztonságosabb nagyváros, és a negyvenhatodik legbiztonságosabb a világ 148 városából. A Twitteren terjedő vélemények azonban nem értenek egyet a polgármesterrel, és a Támadás a Fehér Ház ellen trilógia második része után szabadon megszületett a #LondonHasFallen hashtag, amely a brit fővárosban uralkodó bűnügyi állapotokra utal.
– Londonban az az ijesztő, hogy bárhol előfordulhat bűncselekmény – véli Jacob Whittingham, egy békéért kampányoló jótékonysági szervezet vezetője.
A londoni rendőrség feje, Cressida Dick a közösségi médiát okolja a kialakult állapotokért. Szerinte a YouTube-ot, Snapchatet és Instagramot gyakran használják a bandák, hogy hősiessé és követendővé tegyék az erőszakot, így a posztokon felnövekvő fiatalság „gyorsan lesz mérges”, és ezt még gyorsabban le is akarja vezetni, méghozzá harccal, így „egyre nehezebb megnyugtatnia az embereket”.
A britek a hatóságokon kérik számon a helyzetet. Több újságcikk hívja fel Sadiq Khant cselekvésre, a twitteres és facebookos beszélgetések pedig rendre egyetértenek Sean Yatesszel, a Scotland Yard késes bűnözésért felelős ügyosztályának vezetőjével, aki szerint a bíróságok a hibásak, amiért nem alkalmazzák a kettős csapás rendszerét késes támadókkal szemben. Eszerint gyakorlatilag kérdés nélkül menne börtönbe az, aki másodszor is kést fog.
A megoldási javaslatok sokfélék, de a szakértők egyetértenek, hogy szükség lenne központi beavatkozásra, mivel ha a jelenlegi tendencia folytatódik (47 emberölés az év első három hónapjában), akkor 2018 végére Londonban összesen 180 gyilkosságot fognak elkövetni, ami majdnem eléri a 2005-ös, 181 fős rekordot.
