Lugas: Lassan nem telik el hét a politikailag korrekt (pc) beszédmódról szóló abszurd hír nélkül. A mesterséges korlátok a diktatúrák világát idézik. De vajon valóban a totális hatalomgyakorlás eszköze a politikai korrektség?
Mráz Ágoston Sámuel: Victor Klemperer könyve a Harmadik Birodalom nyelvéről nem sokkal a háború után jelent meg. A politikai korrektséget valóban eredeztethetjük a diktatúrák hatalomgyakorlási technikájából. Közös vonás, hogy a nyelvet, a nyelv fogalmait próbálják uralni. A kommunista diktatúra éppúgy átalakított minden fogalmat, mint a náci diktatúra. Bizonyos értelemben ezek örököse a politikai korrektség, amely a nyelvhasználat korlátozásának eszközével akar hatalmi célokat elérni az általa elnyomott kisebbségnek tartott társadalmi csoportok helyzetének megváltoztatása érdekében.
Szánthó Miklós: Szerintem a politikai korrektség gondolati eredete a francia felvilágosodás egyenlőségeszményében kereshető. A pc nyelvhasználatnak két alapja van: az egyik az emberek, a vélemények és az értékek közötti totális egyenlőség elve, a másik pedig a folyamatos haladásba vetett utópisztikus hit. Az egyenlőségkultuszból mára odáig jutottunk, hogy nem tehetünk különbséget jó és rossz között, minden állításnak azonos a rangja, és ítéletet sem mondhatunk semmiről se. A politikailag korrekt közbeszéd számára mára egyetlen érték maradt: a semlegesség, a neutralitás.
Lugas: Ez inkább a posztmodern értéksemlegesség következménye, a felvilágosodás gondolkodása még elég határozottan különbséget tett jó és rossz között.
Szánthó Miklós: A politikai korrektség és a felvilágosodás ideológiai bázisa a toleráns liberalizmus, míg az előző korszakok önmeghatározása nem állította magáról, hogy minden nézetet tolerál. A középkori Európa nagyon is egységes gondolkodású volt, és egyetlen igazságot fogadott el. A huszadik században viszont a liberalizmus eszméjéből szárba szökkenő politikai korrektség ellentmond az alapvető liberális értékeknek is. A politikai korrektség megakadályozza, lehetetlenné teszi az őszinte beszédet. Egyes tabukat ledönt: vallási értékek gúny tárgyává tehetők. Viszont bizonyos viselkedésformákat, egyes kisebbségeket, szexuális viselkedésformákat tabusít. Ez akadályozza a szólásszabadságot, mert jogi értelemben az emberi méltóság minden egyéb jogot megelőz, magát a szólásszabadságot is. Ha egy vélemény sérti valamely, a pc által támogatott csoport érdekét, akkor az már nem csupán eltérő vélekedés lesz, hanem tiltott nézet.
Mráz Ágoston Sámuel: Az igaz, hogy az egyenlőség elvétől indult ki a politikai korrektség mint ideológia, viszont később elvetette az egyenlőség elvét. Pozitív diszkriminációt vezetett be. Ma már nem egyenlőségpárti, hiszen arra hivatkozva, hogy korábban a társadalom elnyomott bizonyos kisebbségeket, ezeket szeretné nyelvi és más szempontból felszabadítani. Igazi mozgatórugója ma már a tekintélyellenesség. A magyar valóságban viszont a politikai korrektség a Kádár-kor eszközeiből nőtt ki, ugyanúgy tabusít bizonyos témákat. A Kádár-rendszerben ugyanis nemcsak a fogalmak jelentésének megváltoztatása volt általános gyakorlat, hanem a tabusítás is: bizonyos dolgokról, nemzetről, hazáról, határon túl élő magyarokról – és még sok egyébről – egyszerűen nem lehetett beszélni. A politikai korrektség beszédmódjának mintázata azonos, nálunk ezért épülhetett rá minden különösebb nehézség nélkül a diktatúra nyelvhasználatára. A hazai pc leglátványosabb kérdésfelvetése a cigánybűnözés kifejezés, sőt általában a cigány szó használatának kétségbe vonása volt. Nem okozott nehézséget a szó kiiktatása, hiszen Magyarországon a Kádár-korban szocializálódott emberek számára természetes, hogy bizonyos szavakat nem lehet nyilvánosan használni, bizonyos témák nem vethetők fel.
Lugas: Ezek szerint a kelet-európai politikai korrektségnek más gyökerei vannak, mint az amerikainak, és a tartalma is más?
Szánthó Miklós: Odáig valóban nem jutottunk még el, mint számos nyugat-európai ország. Például az Egyesült Államokban vagy Európa több országában is nyilvános vitát indítottak arról, hogy a karácsony vagy a közterületeken történő karácsonyfa-állítás elkerülendő, mert sérti a nem keresztény csoportok identitását. A politikai korrektségnek az is célja vagy következménye, hogy lerombolja a hagyományos kulturális értékeket és tradíciókat. A karácsony ünneplése értéktételezés, ami egy multikulturális társadalomban nem engedhető meg – hiszen valakinek az érzékenységét bizonyosan sérti. Magyarországon viszont még egy magát balliberálisként azonosító politikusról is nehéz feltételezni, hogy fellépjen a Kossuth térre állított karácsonyfa ellen.
Mráz Ágoston Sámuel: Magyarországon a politikai korrektség importtermék, és ebből következően, a Kádár-kori előzmények ellenére, nem tud olyan módon integrálódni a magyar kultúrába, mint ahogyan a hatvannyolcas mozgalmak törekvésein felerősödve Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban képes volt. Nálunk idegen maradt.
Lugas: Mégis képes volt hatást gyakorolni a hazai közbeszédre. Lehetséges, hogy valamilyen hatásra csökkenjen a beszéd- és gondolatcenzúra?
Szerecz György: Az ember nézeteit elég jelentős mértékben a személyisége és a szocializációja határozza meg. Ahhoz, hogy túllépjen ezen, komoly tapasztalatokra, még inkább válságokra, megrázkódtatásokra van szüksége, amelyek elsősorban érzelmileg érintik meg. Sokszor képzeljük úgy, hogy az ember racionális, gondolkozó lény, aki végiggondolt döntéseket hoz, megtervezi az életét. Valójában azonban, éppen társas lény voltunkból adódóan, elsősorban érzelmi lények vagyunk. A döntéseinket érzelmi alapon hozzuk meg, és az érzelmeket nem lehet értelemmel felülírni. Ahhoz, hogy a nyugat-európai politikai korrektség uralkodó dogmája megváltozzon, erős érzelmi hatás szükséges – komoly, sokkot jelentő csalódással. Nagyon jellemző, hogy Magyarországon az 1990 utáni egyetlen jelentős politikai átrendeződés az őszödi beszéd keltette csalódás eredménye volt. Nem a gazdasági-politikai oldala rázta meg az embereket, hanem hogy mi hangzott el milyen körülmények között. Nem véletlen, hogy az európai politikusok akkor tudnak például a menekültügy kapcsán változtatni korábbi nézeteiken, ha testközelből látják, milyen sokkoló nehézségeket okoz ideológiájuk.
Lugas: Akkor most a bevándorlóáradattal tulajdonképpen esély nyílt a változásra?
Mráz Ágoston Sámuel: A politikai korrektség híveinek táborában biztosan vannak kételkedők, ingadozók, de vannak „főpapok” is, akik a migrációs áradatban azt remélik, hogy ezzel megnyílik a múlt lerombolásának és egy teljesen új világ építésének lehetősége. Ők egyáltalán nem akarják felülvizsgálni korábbi nézeteiket, hiszen épp azt érzik: most jött el a pillanat. Az az európai értelmiségi kör, amelyik látványosan a migrációt támogatja, még rendelkezik tartalékokkal.
Szánthó Miklós: A nyugati társadalmakat különféle, mesterséges eszközökkel is erősített bűntudat gyötri: Németországot a háború borzalmai miatt, a volt gyarmattartó országokat más népek elnyomása és kifosztása miatt. Úgy érzik, vezekelniük kell bűneikért, és ezért képesek minden biztonsági és kulturális megfontolást felülírni a migránskérdésben.
Lugas: Mi az oka annak, hogy a nyugati mérsékelt bal- és jobboldal, valamint a média zöme mind a politikailag korrekt beszédet műveli?
Szerecz György: Politikai szempontból rengeteg dologból lehet hasznot húzni, ezt a témát egyfajta beszédpótcselekvésnek nevezem.
A politikai korrektség sok esetben alkalmas arra, hogy valós megoldások helyett látszatmegoldást kínáljon. Magyarországon jellemzően a politikai korrektségről általában olyan kisebbségi csoportok jutnak eszünkbe, mint például a homoszexuálisok, ugyanakkor a fogyatékosoknak alapvető problémáik vannak a közlekedéssel, a szolgáltatások igénybevételével. A közbeszédben kialakultak a pc kifejezések, már nem tolókocsi van, hanem kerekes szék, süketek, süketnémák helyett siketeket mondunk, vagy látásukban és hallásukban korlátozott, fogyatékkal élő kifejezéseket használunk. De mi történt a gyakorlatban? Akár az újonnan épült középületeknél, felújításoknál hány helyen történt meg az akadálymentesítés? A kommunikáció és a gyakorlat között óriási a különbség. Amerikában a fekete lakosságot kizárólag afroamerikainak vagy afrikai amerikainak lehet nevezni. Kívülről nézve úgy tűnik, hogy az ő integrációjuk megvalósult, az Egyesült Államoknak színes bőrű elnöke van, ám a vegyes házasságok aránya meglehetősen alacsony. A dél-amerikai közbeszédben a politikai korrektség alig érhető tetten, de a világ legtermészetesebb dolga, hogy a különböző rasszok keverednek. A gyakorlatban nem elfedő, nem az illemhez ragaszkodó, hanem sokkal őszintébb hozzáállás figyelhető meg. Ha ragaszkodunk a formákhoz, hogy bizonyos módon beszéljünk dolgokról, akkor ez alkalmas arra, hogy ne kelljen komolyan szembenézni a problémákkal.
Mráz Ágoston Sámuel: Azt a hibát se kövessük el, hogy amikor a jelenséget bíráljuk, akkor minden megnyilvánulását elítéljük! A fogyatékkal élők megnevezésének felülvizsgálata jó irány, a nyelvfejlesztés része is lehet, ha az érintettek egyetértésével történik. Egy-egy pozitív fejlemény ellenére még a polkorrektség jelensége mögötti hatalmi, politikai megfontolás, nyomásgyakorlás, a liberalizmus túlfeszítése és saját értékeinek elárulása is tény. Az eredeti kérdésre válaszolva konvergenciát látok a nyugati eliten belül. Persze különbséget teszünk a jobb- és baloldal között, de a második világháború utáni Európában az elitek összeolvadtak egy egységgé. E mögött a választási rendszereket vélem felfedezni, ez a legtöbb európai országban arányos jellegű, amely koalíciós kormányokat hozott létre. Ez az elitcsoportok együttműködését kényszerítette ki, aminek logikus következménye, hogy ugyanazt a nyelvet kell használniuk. A többségi politikai kultúrában fönnmaradhat az elitek közötti véleménykülönbség, de akár a nyelvhasználatbeli különbség is. Külön érdekesség, hogy Európában az elitkonvergencia nem a két oldal találkozását jelentette középen, hanem a jobboldal összeolvadását a baloldallal. Beszédes, hogy a nemzetről a baloldal nem kezdett el a saját nyelvén sem beszélni, inkább kiszorította a jobboldal fogalmait a közbeszédből.
Szánthó Miklós: Látok itt más problémát is. A huszadik század második felében, a mediatizálttá vált tömegdemokráciában kialakult a totális egyenlőség mítosza, ez a hívószó, így a baloldali beszédmódhoz kezdtek idomulni a jobboldali néppártok. A nép számára az, hogy mindenki egyenlő, kiválóan eladható baloldali politikai termék vagy alapgondolat. A kommunikációval átitatott demokráciákban ezzel ellentétes gondolatot képviselni lehetetlen, a konzervatív pártok is kénytelenek voltak ezt szem előtt tartani. Ennek következtében a politikailag korrekt szótárnak, gondolkodásmódnak, az emberi jogi fundamentalizmusnak vagy dogmatizmusnak több elemét emelték be a jobboldali szókészletbe, mert egyszerűen ilyenné vált a társadalmi közeg. Az egyik legrosszabb következménye a politikai korrektségnek az álproblémákkal való foglalkozás, amit én a nyugati jóléti társadalmak kifejlődésével kötök össze. Amikor a mindennapi megélhetéshez szükséges létfeltételek kialakítása a tét, akkor nem foglalkoznak olyasmikkel, mint például a vérfertőzés politikailag korrekt meghatározása: „genetikai szexuális vonzalom”. Senki nem akadt az első vagy a második világháború után, amikor újjá kellett építeni Európát, hogy olyanokon kezdjen el gondolkodni: a homoszexuálisoknak milyen jogok járnak, vagy vannak-e a pedofilok között gyermekszeretők is? Mindez valahol ’68 eszmeiségével indult el. Az álproblémákkal való foglalatoskodás közben a döntéshozók, a politikai elit eltunyult, teszetosza lett. Márpedig a politikának arról kellene szólnia, hogy nap nap után valódi konfliktusokat kell fölvállalnia. Meg kell nevezni a problémát, hogy mi a jó, és mi a rossz, és ezeket politikai erővel, akár az asztalra csapva meg kell oldani. Nem az, ami most van: EU-csúcsok, workshopok, nyílt levelek, egyeztetések a következő csúcsra hónapról hónapra. Eközben a valódi problémák megoldásától elszokott a politikai elit. A kortárs demokrácia kissé feminin módon arról szól, hogy konszenzust kell keresni, és nem maszkulin módon dönteni.
Szerecz György: Sokszor követjük el azt a hibát, hogy úgy gondolkodunk a politika és az ideológia kapcsolatáról, hogy kezdetben volt az ideológia, és ennek kifejeződése a politika. Sokszor ennek pont az ellenkezője valósul meg: az ideológia valójában a politika felszíne, amelybe bele lehet csomagolni az előzőt. A politikai korrektség nem pusztán a liberalizmus előretörésének tudható be, inkább arról van szó, hogy a jóléti társadalom nagyon nehezen mond le az egyéni jólétről, az egyén nehezen rendeli alá magát a közösségnek. Emellett a Föld túlnépesedése alapvető probléma. Desmond Morris etológus szerint felértékelődött a homoszexualitás mint olyan irányultság, amely nem ,,terheli” a társadalmat gyermekáldással. E mögé aztán oda lehet tenni az ideológiai hátteret.
Szánthó Miklós: Nem szóltunk még a tabusításról. A migráció és az európai demográfiai helyzet kapcsán fel sem merült eddig a megoldás keresésekor, hogy fogadjunk be bizonyos számú migránst, de emellett kellene valamilyen támogatási program a hagyományos családmodellnek is. Néhány éve hazánkban volt egy kampány, amely arra buzdította a várandós anyákat, hogy ha nem akarják felnevelni a gyermeküket, ne végeztessenek abortuszt, hanem adják örökbe. A plakáton szerepelt a vonatkozó EU-s támogatási alap megjelölése is. Amikor az akkori biztos ezt megtudta, az Európai Parlamentben dörgedelmesen számon kérte a magyar kormányt, hogyan merészel EU-s pénzből olyan kampányt finanszírozni, amely bűntudatot kelt a nőkben.
Lugas: A politikailag korrekt beszéd egyik megvalósult terméke a multikulturalizmus. Ám évekkel ezelőtt vezető nyugat-európai politikusok bejelentették ennek a kudarcát. Elhatárolódtak saját gyermeküktől?
Mráz Ágoston Sámuel: Úgy látom, hogy ezt a dogmát politikai szempontok miatt vetették el. A multikulturalizmus rendkívül népszerűtlen lett, annyira megmaradt az európai nációkban a nemzeti identitás, hogy ez eladhatatlan ideológiává vált. Ezért álltak ki ellene a konzervatív politikusok. Ez azonban nem jelentette azt, hogy a politikai programját is feladták volna. Szavakban elhatárolódott tőle például a német jobboldal, de a tettekben annál kevésbé. Alighanem hatalmi megfontolásból. A jelenlegi migráció mégiscsak a multikulturalizmust szolgálja. Angela Merkel ma sem tagadja, hogy egyike volt a kudarc bejelentőinek, de amikor a frakcióvezetője azt találta mondani, hogy mégis szükség van egy vezető kultúrára Németországban, akkor finoman elhatárolódott tőle. E mögött ott van a politikai programja: új választói csoportok megnyerése. Az urbanizáció következményeként létezik egy egyre komolyabb választói csoport, amely politikailag korrekt nyelvet beszél.
Szánthó Miklós: A multikultinál alapvető probléma, hogy szembe mernek-e nézni a döntéshozók azzal, mi a valóság. Nyugat-Európában olyan zónák vannak, ahova a rendőrség sem mer bemenni, csak erős készültséggel. Felborultak a társadalmi, etnikai arányok. A polkorrektség azt diktálná, hogy eltagadják ezeket a problémákat, a nyugati média kampányba is kezdett erről. Lánczi András politológust idézem: „Mindegy, mi az igazság, nekem többet ér a békesség.” Ha ilyen elvektől vezérelt politikus döntési helyzetbe kerül, hogy eszkalálódó biztonságpolitikai helyzetben mit tegyen, neki a pillanatnyi megegyezés fontosabb, mint hogy hozzányúljon ezekhez a problémagócokhoz. Egyes nyugati muszlim közösségek szeretnék saját maguknak megszervezni a rendfenntartást, a saría betartását. Tehát a döntéshozók látják, mi a valóság, a békesség nevében azonban becsukják a szemüket.
Lugas: Miközben nemzeti szinten egyre nagyobb az igény a problémák néven nevezésére, addig a politikai korrektség hívei nem akarnak megszabadulni az eddig jól bevált nyelvüktől. Utóvédharcot látunk, vagy messze még a csata vége?
Mráz Ágoston Sámuel: Vesztésre áll a politikai korrektség, és érzi is a vesztét. A valóság bekopogtatott az ajtón. Érdekes dilemma volt, hogy amikor Angela Merkel érezte, hogy hatalma meginog, megkötötte a törökökkel a paktumot. Törökországban a politikai korrektség nem népszerű sem a nép, sem a hatalom körében. Saját pártján, saját elitjén belül is sok konfliktusa támadt Merkelnek, hogy olyan közeggel, kultúrával kellett egyezséget kötnie, amely elveti ezt a gondolkodásmódot. Németországban most botrányt keltett egy humorista, aki a politikai korrektséggel is visszaélve sértegette a török államfőt. A reálpolitika, amely ellentétes a politikai korrektség ideológiájával, válsághelyzetben zárójelbe teszi azt. Ezért gondolom, hogy a pc vesztésre áll, de még nem vesztette el a küzdelmet.
Szánthó Miklós: Kelet-Európában biztosan nincs jövője a politikai korrektségnek. Nyugat-Európában pedig azon áll vagy bukik a sorsa, hogy felismeri-e a liberális politikai elit, hogy valójában milliószám fogadnak be olyan migránsokat Európába, akik nemcsak hogy a zsidó-keresztény tradíciótól teljesen eltérő magatartásmintákkal rendelkeznek, hanem távol állnak a felvilágosult, humanizmusban gyökerező, toleráns, másság iránt megértő, modern európai szemléletmódtól is. A tolerancia nevében olyan társadalmi csoportokat szeretnének befogadni, amelyeknek más értékviláguk van, viszont ez a muszlim értékvilág teljes mértékben intoleráns az előbb megnevezett értékekkel szemben. „A kalifátusban nincsen pride” – írta Megadja Gábor eszmetörténész. A kérdés az, hogy a nyugat-európai pc-be kicsit beletébolyodott liberális elit rájön-e arra, hogy ha kiáll az „über tolerancia” mellett migránsügyben, akkor a saját világképét és legitimációját ássa alá.
Szerecz György: A politikai korrektség egyfajta Potemkin-falu. Egy szűk, politikával foglalkozó értelmiségi csoport határozza meg a politikai beszédmódot Magyarországon, Amerikában, Nyugat-Európában még inkább. Ez nem jelenti azt, hogy a közgondolkodás elfogadta volna ezt. Az emberek Magyarországon is tudnak dekódolni, valahogyan megfeleltetik egymásnak a maguk világképét és amit kívülről kapnak. Ez nem jelenti azt, hogy az ő világképük alkalmazkodna ahhoz, amit fölülről sugallnak. A politikusok cselekedeteit, gondolkodását az határozza meg, hogy hatalmon maradhassanak. Korábban az amerikai elnökválasztásokon volt egy harmadik, milliárdos jelölt, Ross Perot, aki színesítette a palettát, de nem játszott komoly szerepet. Amit ma már nem lehet elmondani Donald Trumpról. És nem ő az egyetlen: Nyugat-Európában olyan politikusok tűnnek fel, akiken nem lehet nevetni, ma már komolyan kell őket venni, mert az embereknek elegük van abból, hogy a problémákat nem nevezzük a nevükön.
Mráz Ágoston Sámuel: Ezeknek az elitellenes személyiségeknek a sikere összefügg a média szerkezetének átalakulásával: alternatív nyelvet használva alternatív üzeneteket lehet eljuttatni. A kilencvenes évekig csak a hivatalos nyilvánosság létezett, mára ez megváltozott.