Tíz napot Zanzibárban töltöttem 2017 novemberében és decemberében. Mivel egész évben jártam az országot és a világot, és rengeteg előadást tartottam, nagyon vágytam arra, hogy az év vége közeledtével végre pihenjek.
Zanzibárban a mobilhívások díjai szó szerint aranyárban vannak, egy perc hívásindítás ezer forint körül volt, ezért alig használtam a telefont. Ha valaki gondtalanul akar pihenni, kikapcsolódni, arra a szigetek tökéletesek. Területük valamivel kevesebb, mint 2500 négyzetkilométer, a lakosság száma 1,4 millió körül van. A sziget szultánja 1896-ban háborút vívott az angolokkal, és a háború kitörése után 38 perccel már kapitulált is. Ez volt a történelem legrövidebb háborúja. 1963-ban Zanzibár kivívta függetlenségét, de néhány hónappal később egyesült Tanganyikával, és felvették a Tanzánia nevet.
Zanzibárnak jelenleg is saját parlamentje van ötven fővel, és a lakosság körében egyre növekszik a függetlenségi követelés. Az a közvélekedés, hogy Zanzibár, főleg a sikeres turizmus révén, sokkal többet fizet be a központi költségvetésbe, mint amennyit onnan visszakap (hasonló elképzelésekkel gyakorlatilag a világ minden pontján találkozhatunk).
A szállodák döntő része luxusszínvonalú, de szinte minden külföldi tulajdonban van. Saját szigetet vásárolt itt Bill Gates amerikai üzletember. A szigeten luxusszálloda épült, ahol egy szoba egy éjszakára 2500 dollár. A szálloda minden szobája foglalt, és ha valaki nem ott lakik, de a partra lép, a jogszabályok szerint 500 dollárra büntetik.
Zanzibár szigetéről származik Freddie Mercury is.
A túloldalon, Tanzániában kolera, malária és sárgaláz van, ami eddig nem érte el Zanzibárt, de a jövő itt is kiszámíthatatlan. Valamennyi luxusszállodában naponta történik szúnyogirtás, és ez eddig sikeres volt.
Óriási a kontraszt a csodálatos luxusszállodák és a helyiek életkörülményei között. Az eddigi minimálbér 75 dollár volt havonta, ezt most a kormány 150 dollárra emelte meg. Ebből a pénzből egy család viszonylag normálisan (zanzibári szinten) meg tud élni. Ha egy turista elmegy kirándulni, az ár akár öt-tízszeres is lehet, attól függően, hogy a szállodában vagy a helyieknél, a tengerparton fizeti-e be az utat (hasonló a helyzet szinte mindenütt a harmadik világban).
A tengerpart elképesztően szép, ami luxus csak létezik, az a parton adott, de az utak állapota katasztrofális, és európai szemmel nézve a lakosság életkörülményei is. Az út szélén lévő épületek iszonyú nyomort mutatnak. Az igazság az, hogy a helyi lakosság számára a turizmus munkaalkalmat jelent. Ugyanakkor a napi munkaidő 10-12 óra, és valós kitörési lehetőség gyakorlatilag nem létezik. A helyiek gyakran kérdezték, hogy milyen az élet Magyarországon. Elmondták, hogy náluk a havi 150 ezer forintnak megfelelő összegből jól lehet élni, ennyi elegendő, hogy eltartsanak egy családot, és saját házuk legyen. Elmagyaráztam, hogy Európában, ezen belül Magyarországon a normális élethez ennél sokkal nagyobb összeg szükséges.
Érdekes, hogy a kivándorlás iránya ebben a térségben dél, ami azt jelenti, hogy számukra a jólét és a gazdagság szimbóluma Dél-Afrika.
Zanzibár egészét a kontrasztok jellemzik.
A tengerpart homokos, semmiféle veszély nincsen, rengeteg a delfin, és szépségben a világ bármely tengerpartjával felveszi a versenyt. A sziget élővilága rendkívül gazdag. A szállodában tőlem pár centire megláttam egy zöld mamba kígyót, amely, hála isten, elmenekült előlem. A helyiek elmondták, hogy a zöld mamba nem igazán veszélyes, de a fekete mamba mérge halálos is lehet.
A tengerpart tele árusokkal. A lakosság szuahéli, hasonló Ugandában, Kenyában és Tanzániában is. A szigetlakók kilencven százaléka szunnita muzulmán, tíz százalék keresztény. A keresztény templomokat állandó fenyegetések érik, amiről logikus módon senki nem hajlandó beszélni.
Olasz tulajdonú szállodánkban a helyi dolgozóknál ötven százalék a muzulmánok és ötven százalék a keresztények aránya. Ugyanebben a szállodakomplexumban van néhány luxusvilla. Ezekhez napi huszonnégy órában jár személyzet. Egy villa (két-három fő részére) naponta 5500 dollárba kerül. A világ leghíresebb színészei és énekesei veszik ezeket igénybe.
Az általánosan elfogadott nyelv a korábbi gyarmatosítás következményeként az angol. A szigetekről kagylót kivinni szigorúan tilos, és ezt a határokon komolyan is ellenőrzik. A borravaló általánosan elfogadott, és a helyiek el is várják. Nemzeti sport a foci, a helyiek a tengerparton rendkívül ügyesen játsszák.
Mindössze egy negatív élményem volt a nyaralás folyamán. Az étterembe belépve mindig pincér kísért mindenkit egy szabad asztalhoz. Egyetlen alkalommal fordult elő, hogy sehol nem volt pincér, és én odamentem egy szabad asztalhoz, és leültem. A kiszolgálás svédasztalos rendszerben történt. A svédasztal nagyjából akkora lehetett, mint az étterem maradék része. Mivel a munkaerő fillérekbe kerül, mindenre van ember.
Egy facsarja az italokat, egy szeli a dinnyét. Külön pultnál sütik a halakat, és külön készítik el a tésztaféléket. Pár másodperccel azután, hogy leültem az asztalhoz, odalépett hozzám egy brit turista, meghajolt, közölte, hogy amit csinálok, az teljes udvariatlanság, nem szokványos, meghajolt, és elment. Elég sokáig gondolkodtam az eseten. Ha ez száz évvel ezelőtt történt volna, akkor nyilvánvalóan kihív párbajra, vagy ragaszkodik a két ország közötti hadiállapothoz. Most csupán az jutott az eszembe, hogy hála a jó istennek, mások vagyunk. Ő hozta magával a letűnő régi hagyományokat, és nem képes ezektől elvonatkoztatni. Egy nyaralás kapcsán egy pillanat alatt megjelent a két gondolkodásmód közötti különbség. Többet nem láttuk egymást.
Életkép egy korábbi választás idejéből
Teljesen más jellegű élményem volt még egyetemista koromban az akkori NDK-ban. Tömeg állt egy áruházban, mivel elromlott a mozgólépcső. Én megindultam gyalogosan fölfelé. Döbbenten néztek, majd pár másodperc múlva a tömeg szintén megindult felfelé. Újra csak eszembe jutott, hogy mások vagyunk, ennek összes pró és kontra oldalával.
Pár évvel ezelőtt delegációval voltam Romániában, és elmentünk kirándulni, megnézni az ország keleti területeit.
A falu közepén egy részeg biciklista a kocsi elé hajtott, majd magától leesett a bicikliről. Elterült az úton. A gépkocsivezető meg akart állni, hogy elsősegélyt nyújtsunk a szerencsétlen részegnek. A sofőr húszas éveinek elején járt, én már betöltöttem a hatvanat. A másik utas és én utasítottuk, hogy menjünk tovább.
Tökéletesen biztosak voltunk abban, hogy ha megállunk, a helyiek felkoncolnak minket.
A vizsgálat később persze kiderítené, hogy ártatlanok voltunk, de addigra már túl lettünk volna a temetésünkön.
Zanzibárból visszatérve kaptam egy e-mailt az egyik magyar város illetékes vezetőjétől. Arra kért, hogy tartsak náluk előadást. Felhívtam, és közöltem vele, hogy csak azért jöttem haza a napfényből és a gyönyörű nők közül, hogy nála előadást tarthassak. Bár én ezt poénnak szántam, a válasz teljesen meglepett. Közölte, hogy megért, 2018 tavaszán utazik ki Ázsiába, és feleségül vesz egy csodálatos lányt, aki terhes tőle. Gratuláltam, és nem tudtam eldönteni, hogy a sztori igaz-e, vagy csak ő is hülyít engem.
Összegezve: Zanzibár csodálatos. A nyaralás, a szállások minősége, az ellátás, a tengerpart szépsége kompenzálja azt a negatív élményt, hogy a szállodát elhagyva belecsöppenünk a valós harmadik világba.
Ezzel együtt az út gyönyörű volt, de nem hiszem, hogy az ott nyaralók többsége még egyszer visszatérne a szigetre.
