Bizonyára mindenki hallotta ezt a szóösszetételt, hogy előretolt helyőrség, és legtöbben olvasták is Rejtő Jenő regényét. Talán néhányan tudnak arról is, hogy 1994-ben, Kolozsváron létrejött az Előretolt Helyőrség alkotói műhely (később szépirodalmi páholy), amely a fiatal magyar irodalom egyik legjelesebb márkanevévé nőtte ki magát, majd erre a mozgalomra építkezett – immár Budapesten – az állami íróakadémia, azaz az Előretolt Helyőrség Íróakadémia, mely irodalmi tehetségkutatással és -gondozással, értékmentéssel, könyv- és lapkiadással foglalkozik.
Miért is neveztük el annak idején Rejtő Jenő könyvéről a fiatal irodalmi műhelyt Erdélyben? Három okból. Az egyik az volt, hogy Erdélyben bizony küzdeni kellett az irodalomért, egy nehéz terepen, így az Előretolt Helyőrség a kisebbségi lét metaforája is volt. A második ok az volt, hogy Rejtő Jenőt, akit nem lehetett nem szeretni, és akit mindenki ronggyá olvasott, az akadémia, a szakma ponyvának minősítette, nem pedig irodalomnak, és művelt körökben nem volt ildomos megemlíteni, hogy mennyire bukunk rá. (Ugyanott Szerb Antal irodalomtörténeteit is tiltották.)
Mi, fiatal és lázadó írók, bölcsészek azonban már akkor azt vallottuk, hogy az irodalom az, amit olvasnak, nem pedig az, amiről a szakemberek azt állítják, hogy irodalom. Azaz a rejtői zászló az elitizmus elleni küzdelmünk jelképe volt. A harmadik ok pedig a regény egyik mellékszereplőjének varázslatos mivolta volt. Troppauer Hümér, a költő verekedett a költészetért, és ez a harcias attitűd fölöttébb rokonszenves volt számunkra, hiszen már akkor lehetett tudni: irodalmunkat egyrészt a szubkultúra beözönlése, másrészt az elitizmus fenyegeti.
Gondolom, nem kell bemutatnom a szubkultúra – a médiaszenny és a celebírók – káros hatását. De hát ez a kapitalizmus és a globalizáció velejárója. Nagyobb baj az, hogy maguk a szépírók károsították meg az irodalmat azáltal, hogy tűrték a szakmai elitizmus eluralkodását, azt, hogy az irodalom a bölcsészlaboratóriumok kísérleti anyagává váljon, hogy a hatalmi pozícióba került szakemberek döntsék el – nem pedig az olvasók –, hogy mi az értékes és kiadandó irodalom.
Az elmúlt két és fél évtizedben a kortárs magyar irodalom elveszítette közönségének java részét. Ugyanis nem az olvasóknak akartak megfelelni, hanem a szakmai elvárásoknak, még pontosabban a szakma fejesei elvárásainak. Voltak és vannak jeles és fontos kivételek – de a művek legnagyobb része bizony olvashatatlanná, a nagyközönség számára érdektelenné vált. A magyar versszerető nép, és még nem is olyan régen akár félszázezer példányban is elkeltek olyan költőfejedelmek verseskönyvei, mint Faludy György vagy Kányádi Sándor.
Most már ott tartunk, hogy aki az ezret meghaladja, az már költőfejedelemnek számít. És ennek egészen biztosan nem az az oka, hogy a magyar nép nem szereti a verset, nem: a magyar az egyik legköltőibb és legversszeretőbb nép a világon. Az ok egyszerű: nem lesz közönségsiker egy olyan vers, de prózai mű sem, melynek megértéséhez bölcsészdiploma szükségeltetik. Nagy klasszikusaink, valamint jobb kortársaink tudtak úgy írni, hogy mind a magas szakmai, mind a széles olvasóközönségnek megfeleljenek.
Nem volt elég az elitizmus, az irodalmat az utóbbi időkben újabb rákfenék támadták meg. A politikai korrektség rákfenéi. Sokan már nem mernek forróbb szerelmi, netán erotikus-pajzán lírát művelni, nehogy szexizmus okán közösítsék ki őket az írótársadalomból, nem mernek humorizálni, hiszen ki tudja, kiknek az érzékenységét sértik meg. A rendszerváltás után szűnt meg történelmünk folyamán először a cenzúra, de másfél évtized sem telt el, és visszatért. Egy óvatlan mondat, és a liberális ideológiák hárpiái máris széttépnek, kiközösítenek, és még az emlékedet is megpróbálják kiirtani az irodalmi életből.
Az Előretolt Helyőrségnek kitűzött célja visszahozni a magyar olvasó könyvespolcára a minőségi, de olvasmányos szépirodalmat, és fölszabadítani az alkotókat – elsősorban a fiatalokat – ebből a stupid ideológiai terrorból. Minden korszakalkotó újítónk lázadó volt, és a maga korában akár botrányos szókimondónak számított, ha kényszerzubbonyt adunk az ifjúságra, többé nem reménykedhetünk paradigmaváltó színre lépésekben.
Az Előretolt Helyőrség Íróakadémiával új korszak kezdődik a tehetségkutatásban, a világon egyedülálló módon valóságos szépíróegyetemet tudnak elvégezni a tehetséges fiatalok, tisztes tanulmányi és alkotói ösztöndíjjal, publikálási és fellépési lehetőségekkel. Haladó íróknak méltó alkotói körülményeket biztosítunk írói kiteljesedésükhöz. Mindemellett feltett szándékunk az elmúlt évtizedek valamilyen okból mellőzött remekíróinak és remekműveinek reflektorfénybe állítása.
Szinte negyedmillió példányban, ingyen juttatjuk el olvasóinkhoz az Előretolt Helyőrség irodalmi-kulturális lapot, mostantól heti rendszerességgel, a megyei napilapok szombati mellékleteként. Könyvkiadónk is beindult, heteken belül a könyvesboltokban lesz az első huszonöt könyvünk, megannyi kiváló olvasmány. Kövessenek, figyeljenek, olvassanak minket: visszahozzuk a kortárs irodalmat az önök könyvespolcaira. Egy olyan író – Rejtő Jenő – regénycímének égisze alatt, aki maga volt a megtestesült olvasmányosság.
Ha kell, harcolunk is ezért: hogy visszakapjuk az irodalmunkat. Meggyőződésünk, hogy önök, az olvasók, a mi pártunkon állnak.
„– De minek kellett úgy szájon vágni, hogy fejest repüljön az oázis másik végébe? Troppauer elfogódottan morzsolgatta az ujjait.
– Istenem… költő vagyok. Mit csináljak?”
(Az idézetek Rejtő Jenő Az előretolt helyőrség című regényéből származnak. Az íróakadémia könyveiről az érdeklődők a Kmtg.hu oldalon olvashatnak.)
