Az erdélyi Zaboláról származó Pozsony Ferenc (1893–1978) 280 levelet és képeslapot küldött haza a frontról, szerencsénkre a család mindet megőrizte. 280 levél soknak hangzik. De gondolkodjunk tágabb összefüggésekben! Szép, új, online világunkban frászt kapunk, ha a lassú internet miatt nem tudják meg időben szeretteink, milyen bájosan pillantott ránk a kutyánk. A frontkatonák internetét tábori postának hívták, és az egyetlen összeköttetést jelentette számukra a háború abnormalitásában a normalitás világát jelentő otthonnal.
Pozsony Ferenc 21 évesen került a frontra, az első szerelem is a háborúban érte, 1914-ben még így ír Brassóból: „meg kérem szépen válaszoljanak mert it nagyon jol esik ha kapunk vaj egy levelet. legaláb maguk külgyenek mert nekem nincs szeretöm akitöl várjak denemis kel bár csak egyszer mehetnék haza”.
Hősünk halálának évéből is látható, számára a Nagy Háború „jól” végződött, vagyis túlélte: 1918-ban, betegség miatt mentették föl a szolgálat alól. Kötelességét tüzérként mindig jól teljesítette, kitüntetést is kapott. A gazdálkodó családból származó, földhöz, jószághoz már korán értő Pozsonyinak – sok társához hasonlóan – a háború kalandot is jelentett (a kor agrártársadalmának életében a nyaralás ismeretlen fogalom volt, utazni a vásárba utaztak) Varsótól Lembergig, Budapesttől Bécsig, Mikulicsintől Miskolcig. Ahogy jó turistához illik, minden városból képeslapot küldött haza. Persze egy tüzérüteggel való közlekedés nem kéjutazás, és hősünk alapvetően – amennyire leveleiből kirajzolódik – szolid ízlésű, kötelességtudó férfiember volt. Gyötörte, hogy az otthoniak nélkülözik őt a gazdaságban, jobb híján tanácsaival igyekezett részt venni a család életében: „hát én talán jobbnak látnám ha a miénk féle tehenet adnátok el mivel hogy írtad volt hogy az a mit vettetek nagyon jó tehén hát az borjuzzóe írd meg…” Sok levélben ír éhezésről, hidegről, nem megfelelő ellátásról, vagy épp arról, mennyire kell ügyelnie a tapasztalatlan újoncokra.
Ferenc tüzér legmegrendítőbb mondata 1917-ből: „ítt kűldök egy mel fényképet, ha már életben nem mehetek a magukhoz elbucsuzni fény képileg bucsuzom el”.
A képeslapok közé túrok, amelyeken a látogatók „üzenhettek” Ferenc tüzérnek. Iskolások kézírása, az ortográfia sok esetben hasonló a címzettéhez. Az egyszerű üzenetek arról tanúskodnak, hogy a gyerekek valóban találkoztak valakivel. Volt, aki csak ennyit írt: „Ne fagyatok meg.”
A kiállítás november 13-ig látogatható a Skanzen Galériában.