Nem szabad magára hagyni Görögországot, Olaszországot és Spanyolországot a Földközi-tengeren átívelő migrációs útvonalon hozzájuk érkező emberekkel – jelentette ki Angela Merkel német kancellár tegnap Chemnitzben.
A Neue Presse című lap fórumán kiemelte, Európa közepén fekvő országként sokáig Németország is úgy látta, hogy a Földközi-tengeren az Európai Unióba érkezők ügye „nem tartozik ránk”. Ez egészen addig tartott, amíg Orbán Viktor Magyarországon nem készült el a kerítésével, és az emberek a balkáni útvonalon keresztül eljöttek Németországba, mondta.
– Egyébként Orbán Viktor, aki azt mondja, hogy egyetlen menekültet sem fogadok be, annak idején megkérdezte Werner Faymann osztrák kancellárt, ő pedig engem, hogy tudunk-e segíteni Magyarországnak – tette hozzá az MTI tudósítása szerint Angela Merkel.
A kancellár asszony pénteken először látogatott Chemnitzbe azóta, hogy augusztusban napokig tartó tüntetéseket váltott ki, és a berlini kormánykoalícióban is válságot okozott egy német férfi meggyilkolása. A Chemnitzben augusztus 26-án történt késeléssel az országba menedékkérőként érkezett embereket gyanúsítanak.

Chemnitzben nem csitulnak az indulatok
Fotó: MTI/EPA
Az eset demonstrációk sorozatához vezetett. Az emberölés napján tartott első, nem bejelentett tüntetésen és egy nappal később egy bejelentett demonstráción számos erőszakos bűncselekmény történt, amelyeket a német nyilvánosságban az elkövetők idegenellenességének és szélsőjobboldali, jobboldali radikális nézeteinek tulajdonítanak.
Helyszíni beszámolók szerint Merkel látogatása ellen tegnap mintegy ezerfős tömeg tüntetett Chemnitzben. Szászországban a tavalyi szövetségi parlamenti választások során a bevándorlásellenes AfD a szavazatok 27 százalékát megszerezve Merkel pártját, a CDU-t is megelőzte.
A Focus hetilap elemzése szerint Chemnitzbe már visszatért a béke, Angela Merkel vizitje azonban ismét felkavarhatja az álló vizet. Három hónap telt el azóta, hogy két menedékkérő megölt egy németet a szászországi városban, érthető tehát a helyiek értetlensége, hogy a kancellár milyen céllal látogat most a városba. Azért, hogy a nyár végén történtekről beszéljen? Túl késő – véli a lap.
A Deutsche Welle híroldal szerint nem egy egyszerű látogatás ez Angela Merkel számára, a kancellár és a keletnémetek közötti kapcsolatban ugyanis jelentős zavar keletkezett. Kancellárságának kezdetén, 2005-ben Merkel keletnémet háttere gyakori téma volt. Miközben végig egyszerű maradt, és pragmatikus, megmutatta a keletnémeteknek, hogy nem kell alkalmazkodniuk a Nyugathoz ahhoz, hogy sikeresek legyenek.
A modellszerep azonban elvárásokat is hozott a kancellár felé, Merkel pedig itt adósa maradt a saját gyökereinek. Sokan ugyanis azt gondolják, hogy Merkel nem költ egyetlen eurót sem a saját népére, miközben a menekültek mindent megkapnak, írja a hírportál.
Váltás a CSU-ban
Horst Seehofer január 19-ig marad a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke – jelentette be a politikus tegnap. Közleményében kiemelte, hogy 2019-nek a CSU megújulása évének kell lennie, ezért január 19-re rendkívüli kongresszust hív össze, amelyen megválasztják a párt új elnökét. Hozzátette, a kongresszus megfelelő lehetőséget biztosít annak megvitatására, hogy miként lehet ismét megerősíteni a lakosság bizalmát a CSU iránt.
Horst Seehofer a hét elején jelentette be, hogy befejezi több mint tíz éve kezdett pártelnöki munkáját, és rövidesen közli ennek pontos időpontját. Arról is szólt, hogy szövetségi belügyminiszteri tisztségét megtartja. A CSU az októberi bajorországi választáson több mint 50 éve a leggyengébb eredményt érte el, és elveszítette abszolút többségét a tartományi gyűlésben.
Azóta egyre többen sürgették Horst Seehofer távozását a párt éléről. A nyomás tovább erősödött, miután a testvérpárt Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezetője, Angela Merkel kancellár október végén bejelentette, hogy nem pályázza meg többé a CDU elnöki tisztségét. (MTI)