A közép- és kelet-európai (KKE) országok külgazdasági stratégiájának mostanra alaptétele lett az a megállapítás, miszerint a világgazdaság súlypontja keletre vándorol. Ez persze nem meglepő, hiszen a 2008-as válság erősen csökkentette a nyugati befektetési kedvet – és képességet –, ráadásul az európai uniós piacok állandósult stagnálása egyelőre nem sok okot ad bizakodásra a jövőbeni kilátásokat illetően. A „keleti nyitás” főként egyetlen országra, értelemszerűen Kínára utal, a világ legnagyobb devizatartalékával (csaknem négyezermilliárd dollárral) rendelkező óriás érdeklődése pedig – szerencsére – kölcsönös a régiónk iránt, hiszen hatalmas kapacitásfelesleget halmozott fel, amelynek – akár belföldön, akár külföldön – helyet kell találnia, összhangban a világpolitikai-geopolitikai ambíciók felerősödésével. Tény, a távol-keleti ország legnagyobb kereskedelmi partnere még mindig az Európai Unió, és bár a KKE-régióba irányuló tőkeáramlás egyelőre nem közelíti meg a nyugat-európai gazdaságokat célzó befektetések mértékét, a globális léptékű „egy övezet, egy út” (One Belt, One Road, OBOR) projektnek köszönhetően térségünk már csak földrajzi adottságaiból fakadóan is felértékelődött Peking szemében.
A Kínát egész Eurázsiával összekötni szándékozó Új Selyemút gazdasági övezet terve ezért értelemszerűen növelte jelentőségét a 16+1 együttműködés elnevezésű fórumnak is, amely a távol-keleti óriás és tizenhat közép-kelet-európai állam közötti kapcsolatot hivatott intézményes keretek közé terelni. Kínai szemszögből mindenképpen logikus egy közös platformon összefogni a pekingi mércével nézve aprónak számító KKE-országokat, a tizenhatokban viszont nem különösebben mutatkozik hajlandóság egy egységes kínai stratégia kidolgozására, a fórum így – nem hivatalosan – sokkal inkább a világ második legnagyobb gazdaságának befektetéseiért folyó harc küzdőtere lett. A versengés főként a csúcstalálkozókon elhangzó politikai nyilatkozatokban és a gyors médiaelemzésekben érhető tetten, hiszen az látszik, hogy a KKE-országok szinte mindegyike – köztük hazánk is – jellemzően saját magát tekinti Kína kelet-közép-európai kapujának, logisztikai központjának, hídfőállásának, legfontosabb gazdasági partnerének, és még sorolhatnánk a hangzatos jelzőket. Nemrég Pekingben jártam, és mivel kíváncsi voltam, abból a távolságból hogyan látják a lelkes tizenhatok távoli tolongását, felkerestem a Kínai Társadalomtudományi Akadémia Közép- és Kelet-európai Tanulmányok Tanszékét, hogy Magyarország térségbeli pozíciójáról érdeklődjek.
Csen Hszin (Chen Xin), a tanszék főmunkatársa rögtön arra emlékeztetett, hogy Magyarország 1949-ben az elsők között ismerte el a Kínai Népköztársaságot (KNK), és Pekingben ezt a mai napig nem felejtették el, sőt emiatt nagyobb súlyú szereplőként tartják számon, mint az méretéből következne. Magyarország ráadásul nem csak ebben volt első: bár Lengyelország szereti varsói kezdeményezésként emlegetni a KKE–Kína-csúcstalálkozót, a valóság azonban az, hogy az első fórumot Budapesten rendezték 2010-ben, igaz, ez még nem kormányfői szintű találkozó volt – magyarázta Csen Hszin, aki rendszeres résztvevője a magyar fővárosban rendezett kutatói fórumoknak. Kína és a KKE-országok egyébként egy kutatóintézetek közötti együttműködési hálózatot is alapítottak még 2015 decemberében, nemrég pedig arról született döntés, hogy a kutatóhálózat központját Budapesten hozzák létre; ezt most április 24-én avatják fel ünnepélyes keretek között – mondta el Csen Hszin, aki maga is szerepet vállalt az intézmény megalapítási munkálataiban. A pekingi akadémia másik munkatársa, Liu Csuo-kuj (Liu Zuokui) szintén nagy lelkesedéssel beszél a kínai–magyar kapcsolatokról. Szerinte ugyanis Budapest nem csupán Peking legfontosabb partnere a 16+1 együttműködésen belül, de ráadásul Kína legfontosabb térségbeli stratégiai partnere az OBOR-projektben, méghozzá a Budapest–Belgrád vasútvonal miatt. Liu viszont úgy látja, egyáltalán nem érdemes vetélkedésről beszélni a tizenhatok között, Pekingnek legalábbis nem szándéka versenyhelyzetet teremteni, a Budapesttel fennálló szoros kapcsolata pedig hosszú idő óta megkérdőjelezhetetlen.
A tanszék a Magyar Idők rendelkezésére bocsátotta a Kína–KKE-országok gazdasági és kereskedelmi együttműködését monitorozó 2016-os, éves jelentését is. Ebből kiderül, hogy az idén hétéves fórum tagjai között Magyarország valóban szép sikereket tudhat magáénak: a jelentés kiemeli, hogy a magyarországi üzleti környezet az összehasonlításban messze felülmúlja a régió többi országát. Az elemzés a bilaterális kapcsolatokat tekintve is első helyre sorolja hazánkat: a politikai, a kereskedelmi, a pénzügyi és a befektetési együttműködés kategóriában a maximálisan kapható 10 ponttal értékelték Magyarországot, egyedül a kereskedelmi együttműködés kategóriában értünk el kevesebbet, 7,24 pontot; ebben Csehország bizonyult a legerősebbnek (10 pont). A kutatás az érdemek mellett természetesen a gyenge pontokra is rávilágít: Magyarországnak az infrastruktúráján és az innovációs képességén kellene még javítania. Hazánk mögött szorosan Lengyelország áll az összesített rangsorban, amely a bilaterális együttműködés összes mért területén ugyancsak kitűnő eredményeket ért el 2016-ban, a pénzügyi együttműködés foka viszont rendkívül alacsony (2,39 pont), amit a kutatás Lengyelország „relatíve primitív” pénzügyi környezetével hoz összefüggésbe (amit az elemzés 0,79 pontra értékelt). A harmadik a sorban Csehország, amely a kereskedelmi együttműködést leszámítva az összes kategóriában jóval a két első helyezett alatt teljesít. Az elemzés arra is kitér, hogy Pekingnek miért érdemes figyelembe venni a tizenhatokat monitorozó vizsgálatokat: Csehország például hiába szeretett volna a Kína–KKE-együttműködés pénzügyi központja lenni, miközben az üzleti környezet kategórián belüli „pénzügyi környezet” változó szinte az egyik legalacsonyabb eredményt érte el (1,46 pont, míg hazánk a maximális 10 pontot).
Nem meglepő tehát, hogy Peking a csehek helyett Magyarországot választotta térségbeli pénzügyi központjává – ezt már Szilas Cecília, Magyarország pekingi nagykövete hangsúlyozta lapunk megkeresésére. Ennek legújabb eredménye, hogy a Bank of China idén januárban stratégiai megállapodást kötött a magyar kormánnyal, amelynek értelmében a pénzintézet forintban és jüanban vezetett betéti kártyát bocsát ki, Kelet-Közép-Európában először – emlékeztetett a diplomata. Kína legnagyobb kereskedelmi bankja egyébként 2014-ben nyitotta meg regionális központját Budapesten, de az újabb megállapodás tovább könnyíti a kínai tőke hazánkba áramlását – tette hozzá. Szilas Cecília elmondta: már-már általános, hogy Kína vált hazánk legnagyobb Európai Unión kívüli kereskedelmi partnerévé, és térségünkből továbbra is Magyarország exportja volt a legnagyobb a távol-keleti országba. Hazánk pekingi nagykövetsége kérésünkre a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) számait idézte, ezek szerint a Kínába irányuló magyar árukivitel 2016-ban 25 százalékkal növekedett, és az import is folytatta az utóbbi években tapasztalt gyarapodását, 1,93 százalékkal emelkedett.
A görögországi, pireuszi kikötőből érkező kínai áruforgalmat Nyugat-Európával összekötő Budapest–Belgrád vasútvonallal kapcsolatban Szilas Cecília hangsúlyozta: hazánk továbbra is egyértelműen elkötelezett a projekt mellett. A nagykövet lapunknak cáfolta azokat az állításokat, amelyek szerint az Európai Unió bármilyen gátat gördítene a felújítási munkálatok megvalósításába. Hangsúlyozta, hogy az Európai Bizottság (EB) valóban vizsgálja a projekt uniós közbeszerzési eljárásoknak való megfelelését, és valóban egyeztet a magyar hatóságokkal, de jól haladnak az uniós eljárás érdekében folytatott tárgyalások. Magyarország már megválaszolta az EB által feltett eddigi kérdéseket, a legutóbbi szakértői szintű egyeztetés során pedig a bizottság már nem is jelzett érdemi problémákat, fenntartásokat, mindössze néhány tisztázó kérdést tett fel. Szilas Cecília hozzáfűzte: ahogy eddig, hazánk továbbra is mindent megtesz az eljárás mihamarabbi lezárása érdekében.