Nem elég, ha az említett országnak van atomfegyvere, azt úgy kell előállítania, hogy a nemzetközi közösség is elfogadja a klubtagságra törekvő állam jelentkezését.
Mivel az atomfegyverek elterjedése ellen nemzetközi törekvések folynak, amelyeknek legfőbb támogatói azok az országok, amelyek már rendelkeznek a legfőbb pusztító erővel, az atomprogram kivitelezése nagyon nehézkes, drága és politikailag kényes folyamat. A végeredmény mégis olyan hatalmat biztosít, amelyért – a történelem bizonyítékai szerint – érdemes végigcsinálni a programot.
Jelenleg az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Franciaország és Nagy-Britannia számít teljes jogú, atomfegyverrel bíró államnak. Ezek az országok aláírták az atomsorompó-egyezményt, mindannyian azelőtt fejlesztették ki bombáikat, hogy a nemzetközi szerződést megírták volna.
Őket három ország követte: India 1974-ben hajtotta végre első atomkísérletét. A Mosolygó Buddha nevet kapott robbantás hivatalosan békés célú teszt volt, ám végül mégis elvezetett az indiai atomfegyver kifejlesztéséhez. A fegyverek tesztelését 1998-ban hajtották végre, ám az atomsorompó-egyezményt nem írták alá. A szomszédos Pakisztán hasonlóképp gondolkodott India örökös ellenségeként, így már a hetvenes évektől kezdve igyekezett atomfegyvert létrehozni.
Ugyancsak kimaradt az atomsorompó-egyezményből, majd amikor India sikeres robbantásokat hajtott végre, néhány hétre rá a pakisztáni atombombák sikeres kísérlete borzongatta meg a nagyvilágot. A két robbantás politikai súlya azonban – mivel India és Pakisztán szinte kizárólag a másik miatt fejlesztette ki a fegyvert – kioltotta egymást. Se Pakisztán, se India nem vált erősebbé és fontosabbá, sőt azt lehet mondani, kicsit stabilizálódott a térség, legalábbis egyelőre.
Észak-Korea, ugyancsak saját fontosságát kihangsúlyozandó, igyekezett kifejleszteni az atomfegyvert, elemzők egybehangzó véleménye szerint sikerrel. Pakisztán elnöke a hetvenes években arról beszélt, akkor is atomfegyvert fognak létrehozni, ha „füvet kell enniük”. Észak-Korea szinte szó szerint erre kényszerült, minthogy a katonai fejlesztések még a kilencvenes évek közepi éhínség idején is folytatódtak, ám végül siker koronázta a törekvéseket.
Ezeket az eredményeket azonban diplomáciai háttérrel kell megtámogatni, ebben pedig Phenjan rendkívül gyenge, és nem egyértelmű, hogy ki tudja-e aknázni az atomfegyver jelentette lehetőségeket.
Afrika kimaradt
A fekete kontinensen két állam bizonyíthatóan megpróbált atomfegyverhez jutni: Líbia és Dél-Afrika. Utóbbi nagyon előrehaladott állapotú programot folytatott, s a gyanú szerint egy kísérleti robbantást is végrehajtott 1979-ben. A soha meg nem magyarázott kettős villanás az Antarktisztól északra fekvő Prince Edward-szigeten jó eséllyel Dél-Afrika és Izrael közös nukleáris programjának próbája volt. Pretoria 1991-ben csatlakozott az atomsorompó-egyezményhez, és minden fegyverprogramot leállított. Líbia ennél jóval kevésbé volt sikeres, Moammer el-Kadhafi vezetésével valóban elindult a folyamat, hogy a soha meg nem erősített, de nem is cáfolt izraeli atombomba fenyegetését semlegesítse, egyben saját országa befolyását növelje, de inkább az elv megfogalmazásáig jutottak, fegyverkísérletekig nem.