A kormány azt szeretné, ha egyre több vállalkozás választaná a kisvállalati adót (kivát) – közölte Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) államtitkára. Mint mondta, eddig mintegy 30 ezer vállalkozás választotta ezt az adózási formát.
Ezek a cégek a korábbi adózásról, például a társasági adóról való átállással az idén együttesen mintegy 35 milliárd forintot takarítanak meg. A kormány kampányt indít a kiva népszerűsítésére: azt kívánják elérni, hogy legalább 40 ezerre emelkedjék az azt választó cégek száma – jelezte Izer Norbert.
A kiva jelenlegi kulcsa 13 százalék, de az újabb, várható adócsökkentések, így a szociális hozzájárulási adó tervezett csökkentése után a kivakulcs 12 százalékra mérséklődhet. A cégek a megfelelő adózási mód kiválasztásával sok pénzt spórolhatnak meg a törvények adta keretek között, erre jó példa a kisvállalati adó.
A 2013-tól választható kisvállalati adó (kiva) nemcsak a cégeknek biztosít jelentős egyszerűsítést, és több százezer forint megtakarítást, hanem az állami büdzsé bevételére is kedvezően hat. A PM szakértőinek számításai szerint ugyanis a tavalyi mintegy 23 milliárdos kivabevétel idén közel a kétszeresére emelkedhet.

Izer Norbert: Még van idő a váltásra
Fotó: Bach Máté
Ezt az adózási formát azoknak a vállalkozásoknak érdemes választani, melyeknek a bértömege nagyobb a nyereségénél, vagy amelyek növekedésre, beruházásokra forgatják vissza a nyereségüket. A kiva választásával az áttérésre jogosult, foglalkoztatottal rendelkező cégeknek több mint a 80 százaléka jobban járna, a kisvállalkozásokat a döntésben a tárca kiva kalkulátora is segíti.
Az államtitkár ismertette, hogy a kiva mértéke január elseje óta 13 százalék, amely kiváltja a társasági adót és a munkáltatói adóterheket. Az adó alapjába ráadásul csak az osztalékként kivont nyereség számít bele, azaz a vállalkozásba visszaforgatott nyereség mentesül az adó alól. A módosítás is hozzájárult ahhoz, hogy számottevően bővült idén a kivások köre, ugyanis míg a múlt év végén 15 ezer volt a számuk, addig ma már mintegy 30 ezer kisvállalkozás adózik így.
Decemberben még több közepes cég választhatja a kivát, miután az új szabályok szerint az éves bevételre, illetve a mérlegfőösszegre vonatkozó belépési értékhatár ötszázmillió forintról egymilliárd forintra emelkedett.