Példaértékű és hatékony eszköz a fiktív és adózatlan áruk kereskedelme ellen az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer), amelyet már több ország is lemásol – tájékoztatott Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára. A magyar ekáer alapján kidolgozott lengyel SENT-rendszer 2017. május 1-jei hatályba lépését követően 2018-ban a szlovák adóhivatal is alkalmazza majd az online közúti ellenőrzés új rendszerét. – A fokozott nemzetközi érdeklődés érthető, két év alatt több mint 420 milliárd forintot hozott a költségvetésnek az ekáer és az online pénztárgép – mondta. Az utaztatásos áfacsalások kiszűrésére létrehozott ekáert az elmúlt több mint két évben az Európai Unió majd minden tagállama tanulmányozta – közölte az MTI.
– Új korszak kezdődött a magyar adórendszerben azzal, hogy nem a meglévő adók emelését szorgalmazza a kormány, hanem a meglévő adókat kívánja hatékonyabban beszedni – hangsúlyozta az államtitkár. Míg az új pénztárgépek a feketeértékesítést akadályozhatják meg, az ekáer annak szabhat gátat, hogy a kereskedők igazolatlan eredetű, s így adózatlan árut szerezzenek be és adjanak tovább ügyfeleiknek, vagy éppen fiktív árukereskedelem után igényeljék vissza az áfát. Az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszer akár el is tüntetheti az áfacsalások legnépszerűbb, egyben legnagyobb kárt okozó módszerét: az utaztatásos áfacsalásokat.
Az ekáer bevezetésétől eltelt két és fél év alatt – 2017. július 1-jéig – 65 ezer regisztrált vállalkozás mintegy 29 millió szállítmányának adatait elemezték a hivatal szakemberei. Az idei első félévben a NAV munkatársai a közúti ellenőrzések során több mint tízezer törvénysértést jegyzőkönyveztek. A jogszabályokat megszegő vállalkozások összességében előreláthatóan 616 millió forint mulasztási bírsággal számolhatnak.
A járőrök több mint hetven esetben bűncselekmény alapos gyanúja miatt kezdeményezték a büntetőeljárást megindítását. Az összességében másfél milliárd forintos elkövetési érték jól jelzi a bűntettek súlyosságát. Az ekáer a gazdaságfehérítés mellett az adóbeszedés hatékonyságát is növeli. Ezt igazolja költségvetés bevételi adatsora is. Csak idén június 30-ig több mint 5,7 milliárd forintnyi tartozást egyenlítettek ki az érintett vállalkozások.