Örvendetes, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság átfogó ellenőrzési programot alkotott erre az esztendőre is. Ki ne értene egyet azzal az céllal, hogy a polgárok testi épségének, egészségének, vagyoni biztonságának védelme kerül a vizsgálatok középpontjába? A hivatal már tavaly is bizonyította, hogy megérdemli a lakossági bizalmat. Ezért talán annak is elérkezik az ideje, hogy a részletekben rejlő krampuszt a megszokottnál több területen igyekezzenek tetten érni.
Az idén előtérbe helyezik például a termékbemutatókra vonatkozó új szabályok betartatását, annak részeként, hogy 2016-ban is – a gyermekeken kívül – kiemelt oltalomban részesülnek az idősek. Az egészségügyi központoknak álcázott stikliüzemek tehát januártól meghátrálásra kényszerülnek. Nem tudják már a szigorítások következtében oly könnyen rátukmálni a megfélemlített nyugdíjasokra a pofátlanul drága, hatástalan csodaszereket. Azonban nem csupán az árubemutatókon vagyunk kitéve az átveretésnek.
Gyakran valami hasonló zajlik a televíziós reklámok által, de már országos méretben. Amikor ugyanis azt hallja a magyar halandó, hogy az X pirulától egycsapásra vége szakad a fejfájásnak, haspuffadásnak, térdsajgásnak, náthának, torokgyulladásnak, akkor azt sem nevezhetjük korrekt tájékoztatásnak. Sőt, éppen a kívánt hatás ellen dolgoznak ezek az idillire glancolt filmecskék.
Azt az illúziót keltik például, hogy dolgozhatunk betegen is, csak be kell kapnunk a felkínált varázsdrazsét, és hipp-hopp, feltöltődünk vitalitással, szinte azonnal. A negatív eredmény tipikus: utóbb sokkal több beteg esik ágynak, akik naivan elhitték a reklámok sugallta mesét, és lenyomott lázzal, ám még kórokozókkal telve igyekeznek tovább a mínusz tíz fokban.
Ki lehetne mutatni, mennyi pénzébe kerül ez a svindli az egészségbiztosítónak, illetve a gyanútlan állampolgároknak, azaz nekünk. A munkából így végül – tipikus esetben – hosszabb időre kimaradó emberek helyettesítése persze külön terhet ró a vállalatokra, hivatalokra is. Ők sem járnak jól, ha a beosztottak betegen dolgoznak, hogy aztán még több időt vegyen igénybe a gyógykezelésük. Persze mindez nem csak a reklámok miatt van így, mégis könnyen bedőlünk az efféle megoldásnak.
Nem az volna-e a patikai szerek gyártóinak az érdeke, hogy gyógyhatásról szóló reklámjaikban valósabb várakozásokat gerjesszenek, de azt teljesítsék? Hogy reálisabbak legyenek a sokszor valóban közérdekű reklámok? A laikus egészségügyi eljárások megismertetése például óriási társadalmi haszonnal járna. Ennek pozitív példája az újraélesztésről szóló kis filmetűd.
Természetesen nem lehet az önmérsékletet pusztán a gyógyszerek esetében elvárni. A mosószerek, élelmiszerek, kozmetikumok, gépkocsik és sok más termék frontján hasonló a helyzet. Mert vigyázat! Nem igaz, hogy a magyarok korlátlanul rávehetőek mindenre, csak elég erőszakosan kell velük bánni. Honfitársaink az őszinte szót értékelik, az ügyeskedést, átverésgyanús tempót viszont nem.
Ennek így könnyen az lehet a vége, hogy a népesség bizalmatlanná válik a reklámokkal szemben. Márpedig a fogyasztók és a gazdasági szereplők, így a hatóság érdeke is az, hogy ezt elkerüljék. A szolgáltatót, gyártót, forgalmazót, kereskedőt ki lehet ugyanis cserélni, le lehet váltani – a népet azonban soha.