Ha józan paraszti ésszel gondoljuk át az elmúlt napok BKK elleni internetes támadásait, elsőre bizonyára az okokat keressük. Tegyük hát fel a kérdést, miért tör fel valaki bármit?
Mint minden bűnöző, a hacker is a legritkább esetben tör fel szórakozásból (BKK) rendszereket, azt meghatározott céllal teszi. Vagy pénzt szeretne, vagy hírnevet, esetleg mindkettőt.
Célját egyedül csak az első esetben valósíthatja meg, ezért (is) tudunk oly keveset mondjuk banki rendszerekbe történő betörésekről.
De mi a helyzet a második esettel?
Hírnevet (vagy politikai tőkét?) önmagában 5000, de még 500 000 adat ellopása sem eredményez. Kell a publicitás, vagyis a tettestárs (vagy megrendelő?), akinek érdeke (vagy lételeme?) a zavarkeltés, vagy a – bűnöző nélkül egyébként nem létező – káosz látszatának bemutatása.
A cselekmény súlyát tehát a tettestárs (vagy megrendelő?) adja meg, aki nagy nyilvánosságot biztosít (és fizet?), aki adott esetben még mosdatja is, „etikus” bélyeget ragaszt a bűncselekmény elkövetőjére, és/vagy meggyanúsítja, lejáratja a károsultat.
Ugye nem kell sokat gondolkodni azon, vajon az „etikus” bűnözőé-e a nagyobb felelősség, vagy hőzöngő, a nyilvánosságot hergelő tettestársáé?