Erős Erzsébet rendkívül aktív a közösségi médiában, naponta osztja meg cigányellenes, antiszemita, már-már holokauszttagadó gondolatait – írja a hirado.hu.
A Jobbik nemrég alakult nyugdíjas tagozatának alelnöke szerint a zsidóknak nem lenne szabad politizálniuk, nem tölthetnének be magas közéleti funkciót, elvégre ők az ország rákfenéi, és a holokausztot is ők intézték maguknak.
Erős ugyanakkor Gyurcsány Ferenccel is egy kottát fúj, amikor azt mondja, hogy a a Demokratikus Koalíció elnökének teljesen igaza van, és a határon túli magyaroknak nincs joguk Magyarországon szavazni.
Különben is ő úgy látja,
Erdélyből nem őslakos magyarok, hanem oláh cigányok jönnek ezrével. Az asszony abban látja a magyar nép vesztét, hogy „a szeretet népe, és túlságosan elfogadó, befogadott, elfogadott zsidót, cigányt”, akik egyébként mind idegenek, és nem érezhetik magukat magyar embernek
– egy másik helyen Erős Erzsébet gyakorlatilag a holokauszt tényét is megkérdőjelezte: szerinte ugyanis a zsidók intézték saját fajtájuk sorsát.
A jobbikos vezető szerint nem sértő, ha „zsidós megjegyzés születik itt-ott”, az viszont gyalázat, hogy a zsidók „lejáratják Magyarországot Budapesten a Szabadság téren a holokausztkipakolással”. De a nyugdíjas politikus egykettőre megoldaná a dolgot.
Szintén a közösségi portálon terjesztett javaslata így szól:
a zsidók ne vehessenek részt a magyar politikában, és ne tölthessenek be magas közéleti funkciót.
Az internetes Hun TV-ben Erős Erzsébet egy egész órát kapott, hogy bemutassa nemzetmentő elképzeléseit – összefoglalva: valakik (az nem derül ki, hogy kik) haditervet készítettek, és mérgezett élelmiszerekkel, oltóanyagokkal ki akarják irtani a magyarságot. Az országban nincs munka, a hatóságok csak a tilosban parkolókat büntetik, és ha egy nagymama betelefonál a rendőrségre, hogy megerőszakolták, akkor majd háromnegyed óra múlva mennek ki, ha kimennek egyáltalán.

A Jobbik nyugdíjas tagozatának vezetője kirekesztené a zsidókat a közéletből
A Jobbik nyugdíjas szekcióját még szeptemberben hozták létre, miután Vona Gábor júliusban – hatalmas botrányt kavarva – vérig sértette a szerinte fideszes nyugdíjasokat a Facebookon.
A többi között azt írta róluk: „a szemeikben gyűlölet lobogott, a szájukból pedig a szennyvíz folyt”. Ráadásul egyes jobbikosok továbbra is kendőzetlenül uszítanak a cigányság és a zsidóság ellen: elég csak Zagyva Gyula hangfelvételeken hallható kirohanásaira gondolni – írja a hirado.hu a Pesti Srácok portálon megjelent cikket szemlézve.
De az ország rákfenéje Erős szerint az a zsidóság, amely
„kirakodóvásárt csinált a főváros legszebb teréből”.
„A zsidók csak acsarkodnak, ordibálnak a magyarok hazájában, és csodálkoznak, hogy az embereknek elegük van ebből”.
(Az Erős Erzsébet szájából elhangzott kirekesztő mondatokból a Pesti Srácok készített gyűjtést.)