Mel Gibson legújabb filmje visszatérés korábbi nagy témájához, a hithez. Alkotásaiban mintha saját hitre jutásának kaotikus útját mutatná be, a „higgy önmagadban” és a „szabadságban” amerikai szlogenjeitől kiindulva, egészen az „Isten Fia mindenkiért szenvedett” megértésén át addig, hogy, mit jelenthet egy közelgő apokalipszis, végül eljutva odáig, hogy a keresztény hit az a példa, amire a világnak szüksége van. Mert mit is jelenthet mindannyiunk számára, ha valaki bátran kiáll a hitéért, mindvégig hű marad hozzá, és ezáltal önmagához? Ahogy a történet végén elhangzik a főhős bátyjának szájából: „Ha valamiben hiszel, az nem vicc, az te magad vagy.”
A főszereplő, Desmond T. Doss története igaz történet. Ő volt az első fegyvertelen szolgálatot teljesítő katona, aki megkapta az Egyesült Államok legmagasabb katonai kitüntetését, a kongresszusi becsület érdemérmet. A film nagy erénye, hogy bemutatja ennek az embernek a hitre jutását. Csak egy egyszerű keresztény – vallása szerint hetednapi adventista –, aki azáltal vált hőssé, hogy cselekedte, amit a hite diktált. Az első lecke, amit gyermekkorában megtanul – Ne ölj! mert ez a legszörnyűbb bűn –, nem egyszerű feladat. Egy verekedésben majdnem megöli öccsét, mint Káin Ábelt. Majd következik a második: Akkor leszel boldog, ha életeket menthetsz. Ezt tanítja főhősünknek egy balesetben megsérült embernek való segítségnyújtás. Későbbi feleségétől – aki ápolónő volt –, sokat tanulhat minderről. Aztán jön a harmadik, ami majdnem tragédiába torkollik: Ne legyen fegyver a kezedben, mert az indulat gyilkossá tehet! Ezt tanulja a már felnőtt barátunk, amikor édesanyját bántó, alkoholista apja kezéből kicsavarja a fegyvert, és bár nem teszi meg, de gondolatban meg is öli őt.
Személyes hit ez, ami nem csupán vallásos tantételeken nyugszik. Hiszen Doss egyházának, a hetednapi adventistáknak nem elvárása a fegyvertelen szolgálat, bár a második világháborúban többen cselekedtek hozzá hasonlóan, és váltak hősökké hazánkban is. Michnay László a magyarországi Hetednapi Adventista Egyház vezetőjeként többedmagával több mint 65 zsidó honfitársunk életét mentette meg. Kubinyi Zoltán parancsnokként 140 munkaszolgálatra ítélt honfitársunkat vezette a szabadságba – az Auschwitzba szóló parancs ellenére – úgy, hogy végül ő esett szovjet fogságba, ahonnan sohasem tért vissza.
Az tesz bennünket emberré, hogy megőrizzük a hitünket minden negatív körülmény ellenére. Így következnek be az egymásra épülő próbák főhősünk életében is. Lelkesen jelentkezik önkéntesként a hadseregbe. Nem naiv, propagandaszövegektől túlfűtött elképzelés vezeti. Kiderül ez abból a küldetésnyilatkozatból, amit a bíróságon mond el, amikor a „meg nem értettség” miatt leszerelésre akarják bírni: „Ha a világ darabjaira hullik, nekem nem tűnik rossz ötletnek, hogy egy kicsit összetartsam…” Mert a világ – és benne az emberek – nem hagyja, hogy csak úgy megmentsék. Főleg akkor nem, ha más az elképzelése erről a megmentésről.
Míg a katonatársak és a felettesek meg vannak győződve arról, hogy ezt a csatát teljes odaszánással és csakis fegyverrel lehet megvívni, addig Doss a saját meggyőződése mellett a végsőkig kiáll, annak ellenére, hogy „Szent Joe”-nak gúnyolják, ima közben a cipőjüket dobálják hozzá. Végül egyházának a vallásszabadságra való apellálása után a jog nem tehet mást: engedik, hogy „fegyver nélkül szálljon alá a háború poklába”. Ez a végső próba: embernek maradni az embertelenségben. Sokan gondolják, hogy végül majd megfogja a fegyvert, mert nincs senki, aki ne ezt tenné, ha félti az életét, mert ott nem a hit uralkodik, hanem a parancs. De tévednek.
Már az első csatákban kiemelkedő teljesítményt nyújt, kitüntetéseket szerez. „Úgy éreztem, megtiszteltetés számomra, hogy szolgálhatom Istent és a hazámat” – mondta erről később Doss. Mire Okinavára érnek, a filmbeli csatához, addigra már nagy megbecsülésnek örvend társai körében. Tudják, hogy minden körülmények között számíthatnak rá és titokban hiszik, rajta keresztül Isten gondviselése vigyáz rájuk. „Olyan akartam lenni, mint Krisztus, menni akartam életet menteni. Ez volt az oka, hogy szanitéc lettem” – nyilatkozta. Az utolsó csata azonban neki is fordulópont. A hite beérik. Nem csupán elvei mellett áll ki, de a sebesültek hörgésében, kiáltásában meghallja Isten hangját, megérti küldetését. „Csak még egyet hadd mentsek meg, Uram!” – mondja a filmen és a valóságban is. Amit tesz, az emberfeletti. A rendező sem merte úgy filmre vinni az eseményeket, ahogy azok valójában történtek, mondván, hogy „az emberek nem hitték volna el”.
Egy ellenséges japán katona beszámolójából tudjuk, hogy amikor Doss leengedte a sebesülteket, ő világosan célba tudta venni őt. De bárhányszor húzta meg a ravaszt, a puska csődöt mondott. Az utolsó nap, amikor Doss a gránáttól megsebesült, saját maga látta el a sérülését, majd öt órát várt a hordágyra. Amikor végül érte jöttek, egy súlyos sérült miatt lemászott a hordágyról, hogy azt megmentsék. Amíg segítségre várt, egy japán mesterlövész meglőtte a karját, ami darabokra tört. Ebből a sérülésből sosem gyógyult fel teljesen. „Nem az számít igazán, hogy mennyit tudsz, hanem az, hogy mit kezdesz azzal, amit tudsz”. (Desmond Doss)
Andrew Garfield – a főszereplő megformálója – szerint Doss története egy hihetetlenül ösztönző történet, amely szól a hitről, a hazaszeretetről, az embertársaink iránt érzett szeretetről és lojalitásról. Bemutatja, hogy a keresztény értékek mennyire fontosak a ma emberének, amikor oly sokan előszeretettel változtatják véleményüket a mindenkori trend szerint. Mennyire fontos a szeretetet gyakorolni azok iránt, akik nem érdemlik meg, még akár az önfeláldozás árán is, mert ez a hívő ember útja. A főhős végül így emelkedik ég és föld közé, nem azért, mert a mennybe megy, hanem azért, mert mindig is ott volt közbenjáró segítőként az emberek és az Isten között. Ezt érzi a parancsnoka is, amikor arról beszél, hogy ő maga ugyan nem hisz Istenben, de hisz Doss hitében.
Schubert Gusztáv egy cikkben arról beszél, hogy a XX. században nincs keresztény film, vagy csak a magas művészetben. Ennek egyik oka a kereszténység kiüresedése, hiteltelensége. Mel Gibson filmje bátor felvetéseivel, megdöbbentő, de mégis magával ragadó ábrázolásmódjával hősével példát állít minden hívő ember elé. Talán ez lehet a keresztény filmek feltámadása. Tapasztalják ezt meg önök is, amíg még játsszák A fegyvertelen katonát a mozikban!
A szerző esztéta, hetednapi adventista lelkipásztor