A félelmet keltő, szélsőjobboldalhoz kapcsolódó képsorok láttán (masírozó Magyar Gárda vagy éppen skandáló neonácik csoportja, ahogyan a holland média gyakran illusztrálta a magyarországi helyzetet), nem volt meglepő, hogy aki nem járt még Magyarországon, azt a következtetést vonta le, hogy hazánkban valóban nagy a baj.
Amikor holland vagy hollandiai zsidó ismerőseim, barátaim ellátogatnak Magyarországra, rendszerint rácsodálkoznak arra, hogy a valóság egészen más, mint amit korábban jórészt a média által sugallt helyzetkép alapján elképzeltek. Nemhogy szélsőjobboldali csoportosulásokat nem látni az utcákon, de a budapesti zsinagóga környékén – amely mellesleg a legnagyobb és talán a legszebb is Európában – nem járőröznek és őrködnek tetőtől talpig felfegyverzett katonák és rendőrök. A hazai zsidó iskolák nincsenek vaskos, szöges kerítésekkel és falakkal elbarikádozva, és olyan pezsgő élet folyik a budapesti zsidó negyedben, amelyet Hollandiában nem látni. Amszterdamban mindezt ugyanis nehéz elképzelni. Ott valóban érezhető a félelem a zsidó lakosság körében.
A brüsszeli és párizsi, kifejezetten a zsidó közösségek és személyek elleni támadások után Hollandia is elővigyázatosabb, és felkészült egy esetleges támadásra. Pár évvel ezelőtt kénytelenek voltak szigorú biztonsági intézkedéseket bevezetni. Amszterdamban a zsidó iskolákat kamerákkal, fegyveres őrökkel és rendőrökkel védik, az egyik ortodox iskola (Cheider) köré több mint kétméteres szöges acélkerítést és falat is húztak. Ezek az intézkedések egyéb zsidó szervezetekre, egyesületekre és személyekre is kiterjednek. A zsinagógákon kívül a zsidó múzeumokat, boltokat és más intézményeket sem hagyják fegyveres rendőri felügyelet nélkül.
Akiken látszik a zsidó származásuk, azok rendszeresen átélnek antiszemita megnyilvánulásokat. Amszterdamban, illetve egyes holland városrészekben már egyáltalán nem biztonságos a vallásos zsidó személyeknek kipában közlekedni az utcákon, helyette inkább sapkát viselnek, mert jobb elkerülni a verbális támadásokat. A zsidó lakosság ugyanis napi szinten ki van téve különböző mértékű és jellegű inzultusoknak.
A félelem nem is annyira a szélsőjobboldal, hanem inkább az úgynevezett iszlám antiszemitizmus, a nyíltan antiszemita, radikális iszlám közösségnek „köszönhető”. Ezt a csoportot főleg olyan másod-, illetve harmadgenerációs fiatalok alkotják, akik marokkói vagy török bevándorlócsaládok gyermekeként nőttek fel Hollandiában, és akiknek hiányoznak a stabilitást nyújtó kulturális gyökerek, amelyekhez kötődni tudnának. Az identitásválságuk vagy a bennük lévő űr, a valahova tartozni vágyás fogékonnyá teszi őket a radikalizálódásra.
Az Izraeli Információs és Dokumentációs Központ (CIDI) 2015-ben 216 antiszemita bejelentést regisztrált Hollandiában. Ezek a zsidóellenes támadások és atrocitások a legkülönbözőbb formákban jelennek meg. A verbális megfélemlítéstől, bekiabálásoktól kezdve a náci karlendítésen át a fizikai bántalmazásig (az utcán történő leköpés, testi sértés, kövekkel megdobálás stb.).
Raphael Evers holland rabbi már több éve próbálja felhívni a figyelmet erre az egyre gyakoribb jelenségre. A rabbit, illetve gyermekeit gyakran sértegették és inzultálták a nyílt utcán. Felháborítónak tartja, hogy már a gyermekeinek sem ajánlatos hagyományos zsidó öltözetben mutatkozni az utcán (nevezetesen Amstelveen városában), szinte leplezni kell kultúrájukat, vallásukat, származásukat egy olyan multikulturális országban, mint Hollandia. Nemegyszer előfordult például az, hogy a zsinagógából jövet kővel dobálták meg. Bár a rabbi közterületen továbbra is felvállalja identitását, de akadnak olyanok is a zsidó közösségeken belül, akik nem viselik ilyen jól ezeket a helyzeteket, emiatt elköltöztek a városból vagy elhagyták az országot.
A támadásokat illetően a rabbi a marokkói közösség egy csoportját emeli ki, akik körében az utóbbi időben látványosan megnőtt a zsidógyűlölet. Ezek a radikális és antiszemita fiatalok általában hátrányos helyzetű családban és elszegényedett környezetben nőttek fel, a holland társadalmon belül egy multiproblémás réteget képeznek. Nyelvi nehézségekkel és beilleszkedési zavarokkal küzdenek, nehezen tudják a holland kultúrát elsajátítani, a bennük felgyülemlett frusztrációt pedig sokszor csak agresszióval tudják kiadni magukból.
Ha pedig mindezt büntetlenül megtehetik (jelen esetben a zsidó lakossággal), akkor miért vetnének véget ennek? – teszi fel a kérdést a rabbi. Ugyanakkor a muszlimokat sem lehet egy kalap alá venni, ennek ellenére a Hollandiában élő, leginkább másod- és harmadgenerációs muszlim fiatalokra sajnos mégis a kollektív zsidógyűlölet a jellemző.
2013-ban az úgynevezett JeugdOnderzoeksPlatform (magyarul Ifjúsági Kutatóintézet), a flamand kormány egyik intézménye megdöbbentő adatokat közölt az antiszemitizmusról. Míg a nem muszlim hátterű flamand fiataloknál 10 százalékban volt jelen, addig a muszlim hátterűek 45-50 százalékban vallották magukat antiszemitának.
Ráadásul a kitöltött kérdőíveken a zsidósággal kapcsolatos negatív, előítéletes kérdéseket 75 százalék véleményezte úgy, hogy „részben egyetért” ezekkel az állításokkal. Belgiumban, Antwerpenben ez az arány elérte a 80 százalékot. A felmérés alapján az a tévhit is megdőlni látszott, hogy csak az aluliskolázott és hátrányos helyzetű fiatalok körében létezik az antiszemitizmusnak ez a magas foka. A kérdezett fiatalok összetétele teljesen vegyes volt családi háttértől, környezettől függetlenül, de a válaszokat mindez nem osztotta meg.
A legnagyobb megdöbbenést mégis az váltotta ki, hogy az iskolákban a muszlim hátterű tanulók között milyen erősen terjed és él az antiszemitizmus. Készült egy olyan dokumentumfilm is, amelyben hollandiai török iskolásokkal beszélgetnek, akik Hitlert például nyíltan pozitív személynek értékelik, és számukra a zsidók gyűlölete szinte magától értetődő. (A kisfilm természetesen nem kapott nagy nyilvánosságot a vezető médiában, de az interneten még elérhető.) Ha belegondolunk, hogy ezek a fiatalok a holland társadalom egy aktív részét képezik, egy olyan multikulturális társadalomét, amely korábban a toleranciáról, az elfogadásról és biztonságról szólt, akkor ez az új tendencia meglehetősen nyugtalanító.
Nem véletlen, hogy nemcsak Franciaországból, hanem Belgiumból és Hollandiából is egyre többen vándorolnak el. A zsidó lakosság közül legtöbben Izraelbe emigrálnak – 2015-ben Netanjahu jelentette ki, hogy az európai zsidóságot szívesen fogadják Izraelben –, de akadnak olyanok is, akik Magyarországon kezdenek új életet, mert itt nagyobb biztonságban érzik magukat, mint egy nyugat-európai országban. A magyar kormány 2015-ben zéró toleranciát hirdetett meg az antiszemitizmussal szemben. Jó érzés tudni azt, hogy a hazai zsidó közösségek szabadon és békében gyakorolhatják vallásukat, illetve hogy Magyarországon senkinek nem kell félnie kultúrája, identitása megvallásában. És ez maradjon is így!
A Nieuw Israëlietisch Weekblad portál közvélemény-kutatása alapján a megkérdezettek 40 százaléka nem meri vállalni/bevallani zsidó származását, 48 százalék fél attól, hogy antiszemita erőszakos cselekedet áldozata lehet, 75 százalék véli úgy, hogy a holland kormánynak az összes vallási intézmény biztonsági és védelmi intézkedéseinek kiadását teljességében állnia kell. Sok feladat vár megoldásra Hollandiában, miközben egyre többen érzékelik és igénylik, hogy rendet és biztonságot kell teremteni az országban ezekben az amúgy is turbulens időkben.
A március 15-i választások győztese ugyan továbbra is a jobbközép-liberális VVD (Mark Rutte pártja), de Geert Wildersre is szép számmal szavaztak, hiszen a második helyen végzett. A bejutott pártoknak nem lesz könnyű koalíciót formálni, de bízzunk benne, hogy az új kormánynak sikerül majd Hollandiát stabilizálni és biztonságossá tenni. A hollandiai zsidóság békében és félelem nélkül szeretne élni országában.
A szerző pszichoszociális terapeuta, holland–magyar kulturális mediátor
