Ne szépítsük, ducik vagyunk. Nyersebben: dagadtak. Egy 2016-os OECD-felmérés szerint a magyar Európa legkövérebb nemzete, a lakosság harminc százaléka túlsúlyos. Ráadásul ez az arány a tendencia szerint tovább növekszik. Csekély vigasz, hogy maga a kontinens is túlsúlyos, Európa tizenéveseinek közel harmada elhízott. A szakember szerint tízből hatan felnőttként is kövérek maradnak. Nézzünk a tükörbe!
Ha készülne statisztika az újévi fogadalmak százalékos megvalósulásáról, jót derülnénk az ígérgetők optimizmusán – a harsány vállalások zöme már embrionális állapotában kudarcba fullad. Főképp a fogyókúrás fogadkozások, az elhízás elleni csata, a hadüzenet pocaknak, ülepnek, tokának, deréktáji „mentőövnek”…
Az élet egy akaraterőt próbáló aknamező. Az ínycsiklandó falatok, cukrászati remekek erdejében nem könnyű római jellemnek maradni a mindennapokon. Újév hajnalán még bátran ígérgetünk, de jő a másnap… Nehezíti a fogadkozó dolgát, hogy a külvilág, mintha csak erre esküdött volna fel, egyvégtében provokál: mindenütt sztárséfek, mesterszakácsok, lakodalmak, vacsoracsaták és mesés ételreceptek leselkednek az emberre.
Aztán, amikor megkísértettünk, ijedten szaladunk a másik „szolgáltatóhoz”. Fogyókúrás könyveket, karcsúságot ígérő magvakat, konditerem és/vagy szépségszalon-bérleteket vásárolunk, hátha még helyrehozható a kilengésünk. Lehet, hogy „ezek” (szakács és konditermes) a háttérben összejátszanak? Hogyne lehetne, elvégre belőlünk, gyarló halandókból élnek. Két, egymással összekacsintó kalmár áldozatai, sőt „munkaadói” vagyunk.
Azért ne feledjük: a nagy fogadkozásokat nagy szamárságoknak kell megelőzniük. Bűnbánat nincs bűnbeesés nélkül. A mértéktartó embernek nincs miért vezekelnie. Aki nem száguldott túl a célon, annak nem kell visszatolatnia.