A szentendrei Mathiász utca sor- és társasházai között szerényen, de messziről is jól láthatóan áll egy átlagos méretet nem meghaladó háromszintes, tetőtér-beépítéses épület. Sárga vakolata és piros teteje, a kert zöld kerítése alapján kevesen gondolnák, hogy nem egy átlagos villa a nyolcvanas évekből, hanem kolostor. A hamarosan nyolcszáz éves domonkosok rendszerváltás utáni kezdeménye, friss alapítás. Persze aki közelebbről veszi szemügyre az épületet, a bejáratnál elhelyezett jókora feliraton is láthatja: nem a környéken gyakori családi házak egyike az épület, hanem szerzetesközösség otthona. A közelben lakó katolikusok pedig azt is tudják, hogy a garázs fölötti meghitt kis kápolnában nemcsak adventi időben mehetnek reggelente misére, hanem az év bármelyik hétköznapján is.
S hogy miért „álcázták” a kolostort, mellőzve a kolduló rendi építészet évszázadok alatt kikristályosodott hagyományait? Természetesen azért, mert az épület nem rendháznak épült – a rendszerváltás előtt erre semmilyen lehetőség nem is lett volna. A ház nem hétköznapi történetére már a kolostor társalgójában derült fény, itt gyűlt össze a kolostor három szerzetese, akik elmesélték életüket – és kicsit a magyarországi domonkosok életét is.
– Szent Tamás úgy határozta meg a domonkosok lelkiségét, feladatát, hogy szemlélődniük és a szemlélt igazságot továbbadniuk kell – magyarázza P. Szabó Bertalan OP. – Bizonyos szempontból mi is kontemplatív szerzetesrend vagyunk, de alapvetően a Domonkos-rend apostoli küldetésű, melynek legfőbb célja az igehirdetés, a prédikáció. A XIII. századi nagy társadalmi változások, az albigensek megjelenése tette ezt szükségessé. Akkoriban megfelelő képzettség hiányában az egyházmegyés papság nem prédikált, hanem lényegében csak a püspökök hirdették az egyház tanítását. Ezen a veszélyes helyzeten akart változtatni Szent Domonkos. Erős teológiai képzést írt elő rendtársai számára, fő feladatukul pedig az igehirdetést, a prédikálást tette meg, a rend latin neve ezért Ordo Praedicatorum.
Persze a mai ember a prédikáció szó hallatára valószínűleg szószékről elhangzó, hosszú beszédre gondol. Talán bizonyos negatív mellékzöngéi is vannak a kifejezésnek, amelyet a kereszténységgel nem túl barátságos szekuláris világ ezernyi csatornán keresztül sulykol. Ennek ellenére a prédikáció nem valami életidegen, unalmas és kenetteljes szöveg. Prédikáció maga a hithirdetés, amelyet akár szavak nélkül, puszta életpéldával is végezhet bárki. De természetesen elhangozhat szószéken vagy katedrán is, prédikáció lehet maga a hitoktatás vagy a felsőbb teológia átadása. Ezt műveli napról napra P. Szabó Bertalan is, akinek speciális területe a teológia, ezen belül is a dogmatika oktatása a budapesti Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán.
– A tanítást is igehirdetésnek, térítésnek élem meg – mondja. – Fontos feladat, hogy a főiskola hallgatói megerősödjenek választott hivatásukban, jó választ adjanak a hívásra – akár papokról, akár szerzetesekről, akár hitoktatókról van szó.
Ahhoz, hogy ezt a feladatot el tudja látni, P. Szabó Bertalan is erős teológiai képzést kapott. Ez a domonkosok számára egyébként is elengedhetetlen. Ő már a fiatalabb szerzetesi nemzedékhez tartozik, a domonkosokra kényszerített illegalitás éveit csak ministránsfiúként élte meg, amikor dömés plébánosához titokban rendtársai érkeztek. Szerzetesi hivatásának formálódása szempontjából ezek az élmények döntőek voltak. A noviciátus évének elejét Debrecenben, az 1942-ben alapított, majd 1990-ben újjáindított rendházban töltötte, és Bécsben fejezte be. Teológiát Franciaországban, Bordeaux-ban, Toulouse-ban, majd a svájci Fribourgban tanult. Professzorai a klasszikus domonkos teológiát, a tomizmust tanították. Ezzel a tudással felvértezve érkezett haza, s kezdett tanítani a központi szerzetesi főiskolán.
Szerzetesi pályája így a domonkosok rendjének második magyarországi újjáéledésének idejére esik. Az első dominikánusok már a XIII. században letelepedtek Magyarországon, és a kolduló rendi szerzetesrend sok rendházzal virágzott a XVI. századig. Az 1600-as években azonban a török hódoltság és a reformáció következtében valamennyi rendházuk megsemmisült, s csak a XVIII. században sikerült újraindítani Magyarországon a domonkos életet. A huszadik század közepéig jelenlétük folyamatos volt. A kommunizmus azonban ezt a szerzetesrendet is betiltotta. 1950 nyarán a vidéki rendházakban éjjel törtek be az ávósok, mindenkit kényszerlakhelyre vittek, s a szerzetesrendek feloszlatásától 1989-ig Magyarországon már senki nem élhetett eredeti hivatásának megfelelően. Négy domonkost be is börtönöztek, s még Badalik Bertalan veszprémi megyés püspököt is internálták, aki szintén domonkos szerzetes volt. A kor visszásságaira legjellemzőbb azonban Fehér Mátyás esete, aki először a nyilasokkal került konfliktusba, mert Angelo Rotta pápai nunciustól vatikáni menleveleket szállított az üldözött zsidóknak, majd kiszabadult a börtönből, de 11 évvel később hivatása gyakorlását a kommunista hatalom tette lehetetlenné.
Ilyen rögös előzmények után állt újból talpra a magyar rendtartomány. Az 1990-es újrainduláskor még csaknem húszan éltek azok közül az idősebb domonkos szerzetesek közül, akiknek személyes tapasztalatuk volt a feloszlatás és a rendi élet felszámolása Magyarországon. Velük indult újra a domonkosok magyarországi rendtartománya; első tartományfőnöküknek Dóczy Zsigmondot választották. 1993-ban jöttek az első lengyel atyák, hogy segítsék a magyar rendtartományt. Ireneusz Wysokiński és Jacek Górski 1993 augusztusában érkezett Debrecenbe, majd Józef Puciłowski és Andrzej Kostecki költözött be ugyanebbe a rendházba.
P. Andrzej Kostecki OP ma a szentendrei rendház vezetője és a rend szindikusa, aki a magyarországi domonkosok anyagi és adminisztratív ügyeit végzi. Kiválóan beszél magyarul. Jelenleg két lengyel domonkos erősíti a magyar rendtartományt; korábbi lengyel tartományfőnökük, Józef Puciłowski 2004-ben hazatért Lengyelországba. A lengyel segítség jelentős, enélkül aligha állhatott volna föl és maradhatott volna talpon a rendszerváltás után a magyarországi domonkos közösség. De a magyarországi domonkosok az újrakezdéshez egész Európából kértek támogatást rendtársaiktól.
– Élt nálunk német domonkos szerzetes is, és most is van francia és szlovák tagja a közösségnek. Magyarország ilyen szempontból érdekes kihívás: a segítség megtámogatja a hazai rendtartományt, de a kommunizmusból épphogy kilábaló ország missziós terület is – magyarázza Andrzej atya. A kommunizmus alatt a lengyel szerzetességet sokkal kevésbé tudták korlátozni, lényegesen nagyobb rendtartományuk van.
Andrzej atya csak alkalmanként, külön kérésre vesz részt a magyarországi lengyelek lelkipásztori ellátásában, mert nem ez a fő hivatása. Ugyanakkor ápolja a két ország szerzetesei, plébániai közösségei közötti kapcsolatokat. Szentendrén az egész rendtartomány ügyeivel is foglalkozik, lényegében gazdasági vezető. Az adminisztráció szinte minden idejét elveszi: egész nap papírokkal, számlákkal foglalkozom – mondja, egyáltalán nem panaszkodva a lélekölő munka miatt.
A kis közösség harmadik tagja Dezse Péter testvér. A helybeli fiatalokkal leginkább ő foglalkozik. Szentendre utcáin az itt lakók közül talán már mindenki látta a szélfútta hajú, szakállas szerzetest, amint fehér habitusban, gitárral a hátán az óvodába siet, hogy a legkisebbekkel énekeljen és játsszon. Emellett éveken át tanított hittant a Szentendrei Református Gimnáziumban. A közelmúltban több önkormányzati óvodában is foglalkozott gyerekekkel, és a Szentendrei Barcsay Jenő Általános Iskolában is volt hittanár. Úgy tűnik, remek érzéke van a legfiatalabbak megszólításához.
Személyében a Mathiász utcai családi ház építőinek a végakarata is teljesül. Ezt az épületet ugyanis egy idős házaspár ajánlotta föl a szentendrei plébániai alapítvány számára azzal a kéréssel, hogy lehetőleg gyerekekkel, elsősorban árvákkal foglalkozó szerzeteseket hívjanak ide. Először a Ferences Mária Misszionárius Nővérek költöztek be. Ők alakították ki a kolostor mellett a kis kápolnát a garázs tetején, s az immár rendházként működő épülethez sekrestyeként is szolgáló, fűtött folyosót építtettek a ház és a kápolna közé. A tetőteret is beépítették, hogy minél több szerzetest tudjon befogadni a kis kolostor. Tizenegy évig éltek Szentendrén. Eredetileg a hozzájuk érkező szerzetesjelöltek házának szánták az épületet, de besegítettek az iskolai hitoktatásba, végeztek kórházi lelki gondozást Budapesten, lelki napokat tartottak. Távozásuk után az épület csak rövid ideig állt gazda nélkül, a domonkosok már 2007-ben beköltöztek, s az immár többé-kevésbé szerzetesi életre alkalmas rendházban csak kevés dolgot változtattak meg.
Egy kolostor legfontosabb közösségi tere a kápolna. Ennek kialakítása is a Ferences Mária Misszionárius Nővérek ötletességét dicséri. Egyszerű berendezésű helyiség, amelynek tárgyai azonban utalnak arra, hogy ez a városrész eredetileg szőlődomb volt. Nem véletlen, hogy a rendház a híres bornemesítőről, Mathiász Jánosról elnevezett utca és a Csabagyöngye utca sarkán áll. A tabernákulumot és az oltárt szőlőgyökérre emlékeztető természetes fagyökér tartja, s szintén a szőlőre emlékeztet a kápolna párkányán végigfuttatott szobanövény. Vagyis a maga fizikai valójában is jelen van a kápolnában a szőlőtő, a kereszténység fontos szimbóluma, hogy a hívek megélhessék és valóra válthassák az újszövetségi példabeszédet.
A rendház többi helyisége már csak kevés eltérést mutat egy átlagos családi házhoz képest. Andrzej atya készségesen mutat meg mindent. A földszinten közösségi helyiségek, a társalgó és egy kis könyvtárszoba van a legfontosabb teológiai irodalommal. Mellette konyha és ebédlő. A konyhában rend és tisztaság, sehol egy mosatlan edény vagy tányér. A hűtőszekrényen lengyel nemzeti zászlót mintázó hűtőmágnes, amelyre valaki filccel ráírta: Lengyel, magyar – két jó barát… A régi szólásmondás eleven példája ez a kis szentendrei kolostor.
Egy szinttel följebb a szerzetesi cellák sorakoznak. A házban összesen hat dömés férne el – van még lehetőségük a bővülésre. Mint Andrzej atya elmondja, jelenleg egy hivatalos jelöltjük készül a noviciátusra Németországban. A magyar rendházak közül a soproni a legnagyobb: templomában sok misét tartanak, állandó gyónási lehetőség van. A domonkos szerzetesi lét kifejezetten intellektuális, a prédikáláshoz nemcsak a kontempláció fontos, hanem biztos teológiai tudás, alapos bibliai ismeret is szükséges. Ezért aztán nem meglepő, hogy a szerzeteseknek komoly könyvgyűjtemény van a kezük ügyében; Andrzej Kostecki szobácskájának csaknem minden falát is beborítják a legfrissebb kiadású lengyel és német teológiai könyvek.
– Nekünk az evangelizáció, az igehirdetés a „szakterületünk” – mondja mintegy magyarázatképpen a könyvgyűjteményre. Mindenkinek, mindenhol, minden módon. Lehet, hogy nem vagyunk erős jel, mert kevesen vagyunk Magyarországon, de próbáljuk megélni a hivatásunkat. A társadalom legkülönbözőbb csoportjait igyekszünk megszólítani a fogyatékosoktól az egyetemi tanárokig, a magányosoktól a házaspárokig. Lelki napokat, lelkigyakorlatokat vállalunk, gyakran megyünk vendégszónoknak, ha hívnak valahová. Nem félünk a feladatoktól, de a lehetőségeink végesek.
(A fenti cikk Lugas magazinunk december 12-i számában jelent meg)