Különleges formavilágú, víz alatt készült szobrok, szürke akvarellek és ékszerek fogadják a Csurka Eszter kiállítására érkezőt. Habár a Munkácsy Mihály-díjas művész eddig leginkább festőként ért el sikereket, számos egyéb művészeti ágban is kipróbálta magát; kísérletező alkat: nevét színházrendezőként, fotósként, operatőrként, performerként és szobrászként is jegyzik.
Ennek megfelelően nem meglepő, hogy a Hegyvidék Galériában „Oh természet, oh dicső természet!” címmel nyílt tárlata szobrászati tevékenységét helyezi középpontba. Csurka szobrai ugyanis legalább olyan érdekesek, mint a képei.
A több mint fél tucat kiállított szobor egyfelől csodálatot vált ki, másfelől zavarba ejti a szemlélőt, mivel a művész fogódzó nélkül teszi közszemlére alkotásait: ahogy festményeinek, úgy szobrainak sem ad címet. Művei távoli, idegen tájakról vagy soha nem látott mélytengeri vizekből származó növényi fosszíliának tetszenek.
Az alig összevethető egyedi darabok mégiscsak mutatnak némi hasonlóságot egymással. Az absztrakt alkotások organikus szerveződésekre emlékeztetnek, növényi életformákhoz hasonlóan növekednek, és törnek a fény felé. A szobrok dinamikája, folyamatszerűsége emiatt megragadó. Csurka mintha a megdermedt teremtés pillanatait tárná elénk, amelyeken kitűnően tetten érhető a fortyogó semmiből kinövő, kezdetben amorf, majd lassacskán magára találó, összetett fizikai valósággá átlényegülő élet.
Műalkotásai egyedi és megismételhetetlen keletkezéstörténetként is felfoghatók. Címük nincs ugyan, de a megértésükhöz azért rendelkezésre áll némi kapaszkodó: az alkotói folyamatot dokumentáló, folyamatosan ismétlődő rövid mozgókép és a képzőművész festményeire emlékeztető falra vetített videóinstalláció.

Csodálat és zavar
Fotós: Hegyvidék Galéria
A művészi eljárás megismerése szinte szükségszerű a művek jelentőségének valódi felismeréséhez. Csurka Eszter kiállított szobrai egytől egyig bronzszobrok, anyaghasználata tehát hétköznapinak mondható, művei mintázását azonban egyedülálló eljárással és sajátos viszonyok között végezte: úszómedence vizébe öntött forró viaszt formázott meg a pillanat tört része alatt, súlyokkal a lábán, könnyűbúvár-felszerelésben a víz alatt.
A gondosan megtervezett, többször elpróbált munkafolyamatok jelentős segítséget igényeltek, ebből következően nemcsak a művész részéről követelt kellő felkészülést és hosszas előkészületeket a mintázás, de a segítőktől is. A velük való kommunikáció, a viaszt öntő kolléga hatékony irányítása, az elemek leküzdése és a búvárruhában történő alkotás folyamatos, kitartó összpontosítást igényelt. A műalkotások formai jegyeire nem kizárólag Csurka eltervezett szándéka hatott; az asszisztensek, illetve a viasszal kölcsönhatásba lépő elem, vagyis a víz is jócskán befolyásolták a szobrok alakulását.
A posztamensekre helyezett szobrok mellett friss munkákkal kiegészített régi akvarellsorozat és a szintén víz alatti viasztechnikával készített ékszerekből álló tárgyegyüttes kiállítása színesíti a tárlatot. Elsőre azt gondolhatnánk, hogy három különálló világ találkozik a tárlaton, de könnyen beláthatjuk, hogy valójában alaposan átgondolt, egységes elképzelés mentén kialakított, kimondottan összefogott kiállításhoz van szerencsénk.
A nyomasztó, szinte fullasztó hangulatú, főként a szürke és a fekete árnyalataival operáló, ám a szobrokhoz tematikusan szorosan kapcsolódó sötét tónusú képek – akváriumokban úszó-lebegő női alakok – és az óriási türelmet igénylő, figyelemre méltó ékszerek tökéletesen kiegészítik egymást. Csurka Eszter pedig továbbra is az egyik legfigyelemreméltóbb kortárs magyar képzőművész, aki a szakma mellett a műkedvelő közönséget is sikerrel szólítja meg.
(Csurka Eszter „Oh természet, oh dicső természet!” című kiállítása május 16-ig látogatható a Hegyvidék Galériában, Budapest XII., Királyhágó tér 10.)