A kutya téli bundát növeszt, a pók bebábozódott a konyha sarkában, a darazsak eltűnnek. A poloskák tömeges megjelenését követő napra a meteorológiai szolgálat erős hidegbetörést jelzett. Másnap reggel, tehát amikorra a hideg betörését prognosztizálták, egy fiatalasszony a kislányával a vonathoz igyekezett. A kislányon a vastag kabáton kívül téli kötött sapka is volt. A hőmérő akkor még 18 fokot mutatott.
Mi a különbség a kislány kötött sapkája és a poloskák téli búvóhely utáni igyekezete között, miközben mindkettő ugyanarra reagál? A kerti poloska megérzi a változást. Bizonyára nem a csontjaiban, mint valamely idős ember, hanem évezredes regiszterében, mint minden természeti lény. Valamikor az őseink is. A fecske „tudja”, mikor kell útnak indulnia, a hangya, hogy mikor kell kirajzania, a méh pedig, hogy mikor és hol nyílnak a virágok. És az állatkerti állatokban vajon mennyi túlélési ösztön maradt? Ha valaki benyúl a rács közé, leharapják a kezét. De ha az otthonukban folyton meleg, világos és koszt van, minek ügyeskedni, búvórést keresni, barlangba húzódni, éhezni?
A fiatalasszonyt és kislányát, továbbá az elkényelmesedett, természetből kipörgött emberiséget ugyan nem illendő holmi állatkerti lényekkel összemosni, de azért van némi hasonlóság. Bemondják, hogy milyen idő lesz, és mi ahhoz igazodunk, nem a tapasztalásunkhoz. Az időjárás-jelentés például ma már a legnépszerűbb műsor, a kereskedelmi tévékben több hirdetést lehet szervezni rá, mint egy Bruce Willis-akciófilmre. A kattintásszámból élő internetes portálok szenzációs címet adnak a sima esőnek is, özönvízzé, gyilkos árrá növesztik, az erősebb szélből tornádó lesz, a melegből fullasztó hőség. Ma már az öregasszonyok is a frontbetörésekről és a globális felmelegedésről társalognak a pletykapadon.
Talán tényleg nem is tudjuk már magunktól, mit mikor és hogyan tegyünk. Orvosmeteorológus tanácsolja, hogy náthánál legyen nálunk zsebkendő, szedjünk vitamint, igyunk meleg tehát, meteorológus meg, hogy hidegben melegen öltözzünk, esőben ernyőt vigyünk, melegben sok folyadékot fogyasszunk. Nem atyai jóságból teszi, hanem tapasztalatból. Egyikük mesélte: amikor azt mondja, talaj menti fagy várható, megkérdezik, hogy pontosan hol. Hol, hol? Hát a fagyzugos helyeken, szokta válaszolni. Csak tudja már mindenki magától, mikor kell bekapkodnia a virágait a kertből!
Persze egyszerű lenne most arról prédikálni, hogy a poloska nem hallgat időjárás-jelentést, mégis tudja, mikor jön a hideg, a fiatalasszony meg hallgat, és akkor is kötött sapkát ad a gyerekére, ha még be sem tört. Ám mentsük őt fel a túlzott hiszékenység vádja alól, hiszen körülöttünk minden és mindenki azért dolgozik, hogy ne a saját szemünkkel, bőrünkkel érzékeljünk. Hogy ne magunk állapítsuk meg, mi nekünk a rossz és a jó, mit szeretünk, mit és kit utálunk, hanem helyettünk már gondolkodnak is. Miközben lassan elveszítjük az ösztöneinket, észre sem vesszük, hogy az életünk felett átveszik az irányítást.
Nem indulunk el, mert sárga riasztás van. Utólag aztán csalódottan vesszük tudomásul, hogy rosszul döntöttünk, lemaradtunk valamiről, elmulasztottunk egy fontos találkozót vagy egy kellemes vacsorát. Nehéz túlcivilizáltként és túlinformáltként jól dönteni. Egyáltalán dönteni. Mennyivel egyszerűbb kattintani, híreknek hinni, közösségi oldalak véleményei szerint gondolkodni, mint tájékozódni, kérdezni, sokfelé figyelni.
Pedig csak a kezünket kellene kidugni az ajtón, és megnézni, milyen az idő.