Az elmúlt napokban világpolitikát írtak. Az orosz elnök választási győzelme teljes tudatában megtartotta szokásos évértékelését. Mivel a nyugati országok egy része továbbra is Oroszország elszigetelését hirdeti, a beszéd meghatározó eleme volt a biztonságpolitika, ezen belül a katonai erő. Putyin tökéletesen látja, hogy az ország két fő ereje a kőolaj- és a földgázexport, az ebből befolyó bevételek, valamint a katonai erő. E bevételek teremtik meg az életszínvonal növelésének a lehetőségét, a nyugdíjak és a katonai kiadások emelését.
Beszédében kiemelte, hogy a jelenlegi nemzetközi helyzetben, amely az egyik legnegatívabb a hidegháború vége óta, Oroszország új fegyvereket állított rendszerbe. Ezek ellen a NATO rakétaelhárító rendszerei véleménye szerint nem hatékonyak. Egyidejűleg felkínálta a párbeszéd lehetőségét a nyugati államoknak. Putyin véleménye szerint a rendszerbe állított orosz fegyverekkel a cél a globális egyensúly helyreállítása és egy lehetséges háború megakadályozása. Kifejtette, és nyilvánvaló, hogy egy orosz elnök nem is mondhat mást, hogy az Oroszországgal szembeni embargó sikertelen és nem érte el célját. Az ország az embargó ellenére, emelte ki az elnök, sikeresen fejlődik.
A beszéd talán legérdekesebb eleme az volt, amikor Putyin bejelentette, hogy gyors ütemben kerülnek alkalmazásra a hadiipar eredményei a békeiparban. Ez a kérdés jó pár évtized óta létfontosságú Moszkva számára, mivel a hadiipar eredményeit a Nyugat mindig gyorsabban és sikeresebben alkalmazta a békeiparban, mint korábban a Szovjetunió, most pedig Oroszország.
Moszkva számára létfontosságú, hogy a közelmúltban modern nyugati, főleg amerikai technikával felfegyverzett ukrán magasabb egységeket át fogják-e vezényelni az ország nyugati részeiből a keleti, orosz többségű területekre. Ebben az esetben nyilvánvalóan orosz katonai válaszlépésekkel kell számolni.
Kínában szintén alapvető változások várhatóak az eljövendő hetekben. Az ország minden problémája ellenére gyors ütemben fejlődik, és mindent megtesz azért, hogy növelje helyét, szerepét a világban. Ki akar törni az országot körbevevő Csendes-óceánra és az Indiai-óceánra. Ehhez képletesen keresztül kell mennie Japánon és Indián. Ennek jelei már láthatóak. Kína a délkelet-ázsiai országok egy részével az aktív nyugati ellenpropaganda ellenére szövetségesi vagy legalábbis baráti kapcsolatokat alakított ki, és az újabb feszültségforrásoknál, így például az indiai-óceáni szigetvitákban és kormányválságokban felismerhetőek a kínai érdekek.
Kína mai vezetése arra törekszik, hogy megváltoztassa azt a kormányzati struktúrát, amely eddig érvényben volt, vagyis, hogy a legfelsőbb vezetés, államfő és helyettese, ne csupán két ciklusra legyenek megválaszthatóak. A kínai parlament ezeket a változtatásokat nyilvánvalóan megszavazza, és a mai vezetés a két cikluson, vagyis tíz éven túl is hatalmon tud maradni. Ennek következményei ma még beláthatatlanok, és a világot nyilvánvalóan a kínai politikán belül elsősorban a gazdaság és a biztonságpolitika fogja érdekelni.
A dél-koreai téli olimpia kapcsán megélénkült a diplomácia. A két Korea közös csapattal indult, ennek keretében a közös jégkorongcsapatnak semmiféle esélye sem volt az éremszerzésre, de ez senkit sem érdekelt. Az észak-koreai cél az volt, hogy az olimpia kapcsán az ország kitörjön a teljes elszigeteltségből. Ez eddig sikerrel járt.
Hosszú hónapok óta folynak a titkos diplomáciai tárgyalások Kína és az Egyesült Államok között. Mindenki számára nyilvánvaló, hogy Észak-Koreában meghatározó a kínai befolyás, és Phenjanba az út Pekingen keresztül vezet. Az USA korábbi kísérlete a közvetlen tárgyalások felvételére sikertelen volt. Észak-Korea stratégiai célja, hogy vonuljanak ki az amerikai csapatok Dél-Koreából, ne legyenek közös hadgyakorlatok délen, és az USA ismerje el Észak-Korea létét. Az amerikai és a dél-koreai cél, hogy Észak-Korea fejezze be atom- és rakétakísérleteit, ne fenyegesse a térséget és a világot, és belátható időn belül kerüljön sor az atom- és rakétaeszközök leszerelésére.
Az elmúlt napok óriási meglepetése, hogy Trump, az Egyesült Államok elnöke, meghívta az észak-koreai diktátort Washingtonba tárgyalások lefolytatására. Ha ezek a tárgyalások sikeresen fognak befejeződni ‒ ez jelenleg igencsak kétesélyes ‒, akkor nem volt igaza Tenetnek, a CIA korábbi főigazgatójának, aki magyarul is megjelent könyvében azt írta, hogy a harmadik világháború két helyen törhet ki, és ebből az egyik a két Korea közötti konfliktus.
Japán mint a térség egyik meghatározó hatalma szkeptikusan szemléli az eseményeket. Nem bízik Észak-Koreában és a tárgyalások esetleges sikerében. Egy washingtoni tárgyalássorozat azt is jelenti, hogy a folyamatból nemcsak Japán, de Oroszország is kimaradt.
Időközben jelentős változások következtek be Európában is. Németországban a Szociáldemokrata Párt tagsága, 463 ezer fő szavazott, és eldöntötte, hogy vállalja-e a nagykoalíciót a konzervatív pártokkal. Egy nappal a szavazás előtt két felmérést tettek közzé. Mindkét országos mérés azt prognosztizálta, hogy 50 százalék körül lesz az igenek és a nemek aránya.
A közzétett hivatalos adatok mást mutattak. Az igenek aránya 66 százalékkal elsöprő túlsúlyt mutatott, és ettől kezdve létrejöhet a maradék három és fél évre a nagykoalíció. Mindkét nagy párt, a CDU és az SPD is hat-hat miniszteri helyet kapott. A konzervatívok és a szociáldemokraták is három-három női és ugyanennyi férfi minisztert delegáltak.
Mindkét párt okozott meglepetéseket. A CDU, Merkeltől eltekintve, nem küldött a kormányba egyetlen politikust sem, a volt keletnémet területekről és az eddigi kormányból kettő fő, a kancelláriaminiszter és a védelmi miniszter kerültek be az új kormányba. Sor került jelentős fiatalításra is a CDU-ban. A hat miniszterből csak a két régi van ötven év felett, és az új egészségügyi miniszter, Merkel egyik fő ellenfele, negyven év alatti.
A szociáldemokratáknál a legnagyobb változás a Schulz előtti pártelnök, az eddigi alkancellár és külügyminiszter, Gabriel leváltása volt. Az 59 éves, rendkívül népszerű politikus a nyugdíjkérdés kapcsán szembekerült az új alkancellár pénzügyminiszterrel, a párt új erős emberével, Scholzcal, Hamburg eddigi főpolgármesterével, és megromlott a viszonya a Szociáldemokrata Párt másik új vezetőjével, Nahlesszel is. Így az 59 éves politikus akarata ellenére távozik a politika első vonalából.
Európában az olasz választások után sok a kérdőjel, de tény, hogy a baloldal 18 százalékos eredményével katasztrofális vereséget szenvedett el, és a választások fő kérdésévé a migráció lépett elő. A jobboldal ígérete, hogy az országban található 600 ezer migránst visszatoloncolja, széles társadalmi egyetértéssel találkozott.
Közben új helyzet alakult ki a skandináv térségben is. Dánia miniszterelnöke meghirdette az aktív fellépést a no go zónákkal szemben, Svédországban pedig alapvető belpolitikai, biztonságpolitikai kérdéssé lépett elő a migráció.