Ott talált menedéket, ahol ötven éve az egész pályája elkezdődött: a São Paulo külvárosában, São Bernardo do Campóban emelkedő fémipari munkások szakszervezeti székházában. A brazil legfelsőbb bíróság múlt szerdán hozta meg döntését, hogy mivel megszületett a másodfokú ítélet, a volt elnöknek meg kell kezdenie börtönbüntetése letöltését.
Már másnap az elsőfokú bíró, Sérgio Moro, akit Brazíliában korrupcióellenes harcáért valóságos hősként tisztelnek, és akit nem valami szívélyes kapcsolat fűz Lulához, ki is adta ellene az előállítási parancsot. A 72 éves volt elnök ekkor menekült a fémipari szakszervezet székházába, ahol hívei testükkel védelmezték őt.
A rendőrség tudatában volt annak, ha beavatkozik, akkor a vérmes rajongók akár az életük árán is megvédték volna egykori vezetőjüket.
Eközben Lula ügyvédei egyezkedtek a hatóságokkal arról, hogy milyen körülmények mellett lenne hajlandó elfogadni a börtönbe vonulást. Egész jó alkut kötöttek. A curitibai szövetségi rendőrségi épület legfelső emeletén alakítottak ki számára egy 15 négyzetméteres, egyszemélyes cellát külön mosdóval, zuhannyal és illemhellyel. Az egyszerűen bútorozott cellán nincsenek rácsok, és a bebörtönzött nem találkozhat a többi fogollyal. Napi két óra kinti séta biztosított számára.
Szombat délután Lula elfogadta az egyezséget, de volt még egy kérése, hogy misét tarthasson a tavaly elhunyt felesége tiszteletére. A heves vérű szónok az egyházi megemlékezést azonnal politikai nagygyűléssé változtatta. Ekkor kezdődtek el a hisztérikus jelenetek,végül a hatóságok Lulát a székház tetején leszálló helikopterrel tudták a repülőtérre szállítani.
Brazília nagyvárosaiban, amikor elterjedt a híre, hogy Lula bevonult a börtönbe, spontán örömtüntetések törtek ki, mindenki nyomta a dudát, számosan a dél-amerikai szokások szerint edényekkel csörömpöltek. Ebből azt a következtetést vonhatnánk le, hogy a társadalom többsége elégedett a volt elnök bebörtönzésével.
De mire véljük azokat a tüntetéseket, amelyeken vörös trikós megmozdulók követelték a 2003 és 2010 között volt brazil elnök szabadon bocsátását? São Paulóban, az ország gazdasági fővárosában a Luláért tüntetők elfoglalták a repülőtér egyik kifutópályáját.
A lakosság harminc százaléka – ha nem alkalmazott is ilyen törvénytelen eszközöket, de – nem felejtette el Lula elnökségét, sőt továbbra is imádja. Nemcsak Brazíliában, hanem az egész világon a baloldal emblematikus vezetőjének tartották azért, mert hatalma nyolc éve alatt az országot a nyomorból magasabb szintre juttatta.
A szegény sorból származott fiút, aki kétkezi munkásként dolgozott, lázító beszédei miatt hamar felfedezte a szakszervezet. A ’70-es években már ő volt az, aki a brazil katonai junta ellen győzelemmel vívta meg a fémipari dolgozók sztrájkját. Nagy szerepet játszott a katonai rendszer lebontásában. 1980-ban létrehozta saját politikai tömörülését, a Munkáspártot, de az immár demokratikus országban négyszer is neki kellett futnia az elnökség elnyerésének, míg 2002-ben sikerrel járt.
Államfősége nyolc évében nagy változást ért el a Brazíliában rettentő anyagi különbségek mérséklésében. Nem túlzás, hogy szociális intézkedései tízmilliók sorsát befolyásolták kedvező irányban. Ehhez társultak még a száguldó gazdasági eredmények, amelyektől a kétszázmilliós Brazíliát egyből a feltörekvő országok vezető helyén emlegették. Ha ma visszatekintünk, az ország számára ez volt a modern kori aranykor.
Ezért működik a nosztalgia a volt szakszervezeti vezető iránt, sokan jelenleg is hálásak neki, és nem hajlandók elfogadni azt, hogy ő is részese volt a Petrobras állami olajvállalat 2014-ben kibukott sok milliárd dolláros korrupciós botrányának, amely azóta is sújtja az országot.

Lula da Silva volt brazil elnök támogatói São Bernardo do Campo fémipari székházánál
Fotós: Reuters
A legnagyobb dél-amerikai országban voltak olyanok is, akik nem ilyen kedvező színekben látták a baloldal ikonját. Számukra mindig is egy műveletlen, hangoskodó, alkoholista figura volt, akinek semmi köze sem volt a hagyományos brazil politikai elithez. Egyszerűen lenézték őt, aki beavatkozik a megszokott társadalmi rendbe. Ők legalább annyian vannak, mint a Luláért manapság is kiállók. Közülük kerültek ki azok, akik tűzijátékkal ünnepelték azt napot, amikor Lula rabruhát húzott.
Röviden ismertetnünk kell azt a botrányt, amely a volt elnököt is elérte. Évtizedeken át működött az a korrupciós rendszer, amelyet a Petrobras vállalat dolgozott ki. A nagy állami megrendeléseket csak az a vállalkozás nyerhette el, amely jó kapcsolatot ápolt a felső politikai körökkel, és gyümölcsöző viszonyt folytatott a hatalmas olajcéggel. A megrendelést elnyerő nagy építőipari vállalatok egy-öt százalékos pluszjövedelmet építettek be az árakba, amelyet nekik vissza kellett osztani az összes politikai pártnak.
Az évek folyamán ez az összeg hatalmasra nőtt, hiszen olyan építkezésekről volt szó, mint repülőterek, kikötők, autópályák, vasutak, gátak, egész városrészek építése, csak a korrupcióra szánt pénz az évtizedek alatt több százmilliárd dollárra (!) rúgott.
A brazil ügyészség még 2014-ben egy autómosót vizsgált meg, amikor kiderült, hogy miként mossák tisztára – na nem az autókat, hanem – a beáramló pénzt. A Gyorsmosás fedőnevet kapta az akció, amelynek még ma sincs vége, és amelyben az egész politikai elit benne van, a jelenlegi parlament kétharmada már büntetőeljárás alatt áll, sokuk nagyvállalkozókkal együtt hosszú börtönbüntetésüket töltik.
Mindenki megdöbbent, amikor kiderült, hogy a volt elnök, Lula is érintett az ügyben. Sőt Sérgio Moro bíró szerint nemcsak hogy köze volt, hanem a hatalom részéről az ő tudtával és tevékeny közreműködésével zajlott az egész korrupciós ügylet.
Az első ügy, amelyben január végén másodfokon kiszabták ellene a 12 év és egy hónapos ítéletet, az volt, hogy az Odebrecht cégtől elfogadott egy São Paulo közelében épült, háromszintes tengerparti villát. Lula mindig is tagadta, hogy tulajdonában állna az ingatlan, nem volt kulcsa hozzá, és sohasem töltött el benne egyetlen éjszakát sem. A bíróság mégis – immár jogerősen – bűnösnek találta.
Mi lehet a menekülőút Lulának, hogy ne kelljen ennyi időt börtönben töltenie? Ez már rég megfogalmazódott ügyvédeiben: bár eltiltották a közügyektől, valamilyen kibúvót csak lehet találni, és akkor nem marad más hátra, mint meg kell nyernie az októberben tartandó elnökválasztást. A brazil törvények lehetőséget adnak erre, de a börtönben lévő elesik a helyszíni kampányolástól, a kapcsolattartástól a választókkal. Erre pedig vállalkoznak a Munkáspárt aktivistái, akik ígérik, hogy mindenhova eljuttatják Lula üzenetét.
A jelenlegi felmérések szerint Lula esélye hatalmas, ugyanis húsz százalékponttal előzi meg legnagyobb vetélytársát. De hogy ne legyen ennyire kiszámítható a brazil teleregény vége, sőt újabb fordulatokkal találkozhassunk: még hat ügyben folyik eljárás az egykori elnök ellen. Az mindenféleképpen izgalmas lesz, hogy miként lehet egy börtönben ülő volt elnökből újból Brazília első számú embere.