A francia ügyészség eljárása alapján négy felső vezetőt vádolnak azzal, hogy „terrorista szervezeteket pénzeltek”, ezzel „mások életét veszélyeztették”, és még „az Európai Unió gazdasági bojkottjának megsértésével” is gyanúsítják őket.
A Lafarge, a cementóriás, 2015-ben szövetségre lépett a svájci Holcim céggel, és frigyükkel a világ leghatalmasabb építőanyag-gyártó cégét hozták létre. Róluk aztán tényleg el lehet mondani, hogy globalista multicégek, hiszen vagy kilencven országban, így hazánkban is van leányvállalatuk.
A Lafarge-nak Szíriában is volt beruházása, mégpedig az olajiparon kívül a legnagyobb: az Aleppótól 150 kilométerre északkeletre lévő Dzsalabíja cementgyár korszerűsítése. A francia cég közel 700 millió dollárt fektetett be a létesítménybe, amelyet 2010-ben át is adtak. Csakhogy ekkor senki sem sejtette, hogy az arab világban stabil szigetnek számító Szíria egy év múlva véres polgárháborúba zuhan.
Dzsalabíja környékét az akkor az al-Kaidához húzó szervezet, a kegyetlenségéről híres an-Nuszra Front és a keménykezűségben hozzájuk mérhető Iszlám Állam uralta. A tomboló testvérharc miatt a világ nagyvállalatai, így a franciák is fejvesztve menekültek a pusztítás elől.
Damaszkuszból 2012-ben távoztak a francia diplomaták is. Ám a Lafarge leányvállalata vígan termelt, mintha mi sem történt volna. Már ekkor is gyanús volt az ügy, de tavaly egy újsághírre ki is pattant a botrány: a cég védelmi pénzt fizetett a terroristáknak a zavartalan üzemelésért.
Az ügyészség legutóbbi információja szerint mintegy 15 millió dollárt juttatott egy szíriai közvetítő útján 2011 és 2015 között a terrorszervezeteknek, mígnem az Iszlám Állam a maga kezébe vette a vállalat irányítását. Úgy tűnik, kevesellték a Lafarge Cement Syriától kapott havi 80 ezer és 100 ezer dolláros összeget.
Ha lúd, hát legyen kövér: a leányvállalat előszeretettel vásárolt az Iszlám Állam olajából is, megsértve ezzel az Európai Unió bojkottrendeletét. Ebből aztán lehetett zsoldot fizetni a mindenhonnan érkező dzsihadistáknak, ellátni őket munícióval.
Juthatott arra is, hogy külföldi merényleteket pénzeljenek, mint például a 2015. novemberi párizsi mészárlást, amelynek 130 halálos áldozata volt. Erre vajon gondoltak-e a francia cég helyi és párizsi vezetői, hogy akár ők is vagy a szeretteik megfordulhattak volna a francia főváros pokollá változtatott Bataclan klubjában?
Végül mit csináltak a terroristákkal üzletelők? A globalizmus utolsó harcosaként védték az állásaikat, ameddig lehetett. Meg kellett óvniuk a hatalmas értékű beruházásukat, amíg az a kezükön volt, addig ki kellett facsarni belőle az utolsó eurócentet is.
Éveknek kellett eltelniük ahhoz, hogy valakiben felmerüljön a kérdés: vajon milyen hálózatokon keresztül tud kommunikálni egymással és a világgal az Iszlám Állam? A nagy világcégek mélyen hallgattak arról, hogy ők biztosították ehhez a technológiát. A francia külügy vajon tényleg elhitte, hogy a polgárháborús káosz közepette is működhet egy külföldi tulajdonú cementgyár?
Az egyik megvádolt Lafarge-vezető elmondta, hogy rendszeresen egyeztettek a külüggyel és a titkosszolgálattal. „A végsőkig tartsatok ki, majd rendeződik a helyzet” – állítólag ezzel biztatták Párizsból. Ilyen beszélgetés nem hangozhatott el – ez a külügy mostani válasza. Mert ha igaz lenne, akkor felmerülne az állam szerepe az ügyben.
A hazai állapotokat kritizálva az ellenzék képviselői gyakran hivatkoznak a „normális” nyugati országokra, ahol szerintük van jogszerűség, demokrácia, fékek és ellensúlyok, de mindenekelőtt tisztesség. Tisztesség!