Az utóbbi időben havi rendszerességgel olvashatunk híreket az erdélyi történelmi egyházak államosított javaival kapcsolatban. Hol a Mikó-kollégium visszaadását utasítja el a bukaresti restitúciós bizottság, hol a Batthyáneumét. Valami kis remény azonban mindig van, ha másért nem, hát a hatalom abszurd érvelése miatt.
Az erdélyi történelmi egyházak államosított vagyonának visszaadása leginkább az Európai Unió nyomásgyakorlásának köszönhető. A restitúció nehézségeiről nemrég könyv is készült.
A tanulmánygyűjteményt Ballai Zoltán szerkesztette egy tavalyi bukaresti konferencia után, amelyet a négy történelmi egyház vezetői szerveztek. Bizonyára nem véletlen, hogy a kötet angol nyelvű, így legalább a szélesebb európai közvélemény is megismerkedhet a problémákkal. Ezek ugyanis számosak. Becslések szerint 2100 államosított magyar történelmi egyházi ingatlan van Erdélyben, ám a bukaresti restitúciós bizottság csak ötszáz esetben döntött.
Az 1997-es, 1999-es, 2000-es, 2001-es és 2005-ös, az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról szóló kormányrendeletek és törvények egyik kulcsfigurája és szerzője Markó Attila Gábor RMDSZ-es politikus, aki 2009-ben kisebbségi államtitkár, 2012-től 2015-ig parlamenti képviselő, később a bukaresti restitúciós bizottság elnöke is volt. Pályája azonban megbicsaklott, ugyanis 2015-ben a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) hét bizottságbeli társával együtt vádat emelt és nemzetközi körözést adott ki ellene.
A történet összefüggésben lehet az erdélyi egyházi kárpótlásokkal, főként a Mikó-kollégium ügyével. Az 1859-ben alapított református iskola gróf Mikó Imre alapítványának és székelyek adományainak köszönhetően kezdte meg a működését Sepsiszentgyörgyön. Az elöljárók még az intézmény nevével is emléket akartak állítani a fenntartóknak és jótevőknek, így lett az iskola Református Székely Mikó Kollégium. Kisebb megszakítással így hívták 1948-ig, majd következett az államosítás és a szocializmusban gyakori sokszoros névváltoztatás.
Az 1989-es fordulat után lett ismét Székely Mikó Kollégium, ez azonban nem oldotta meg a református egyház ingatlanjainak visszaszerzését. Hiába szerepelt egy 1999-es kormányhatározat mellékletében a kollégium épületének visszaadása, mert a román bíróság 2012-ben kimondta, hogy a Református Székely Mikó Kollégium nem is volt a református egyházé, az épület a román államot illeti meg. Még 2012 szeptemberében hatalmas, 25 ezer jelenlévővel megtartott tüntetésen próbálták meg elérni a kollégium visszaadását.
A fordulatokban gazdag história eddig utolsó felvonása alig két héttel ezelőtt történt: 2016. május 31-én az új tagokkal működő bukaresti restitúciós bizottság visszautasító döntést hozott. Kató Béla református püspök nyilatkozatában nem tartotta meglepőnek, hogy a bizottsági tagok többsége nem vállalta a helyes döntés felelősségét, hiszen korábban ugyanezért büntetőbíróságon ítélték el alaptalanul a döntést meghozókat. Az összetett jogi kérdések megoldását a jelenlegi bizottság így az igazságszolgáltatásra ruházta.
Hasonló története valamennyi történelmi egyháznak van Erdélyben, de ezek közül a legnagyobb port a gyulafehérvári Batthyáneum ügye kavarta. A hatalom argumentációja a Mikó-kollégium ügyéhez hasonló: hivatalos fórumokon azt próbálják igazolni, hogy a gróf Batthyány Ignác erdélyi püspök által alapított világhírű gyűjtemény nem is a katolikus egyházé, pedig a nagy tudású püspök aligha gondolhatott arra, hogy gyűjteményét és az általa alapított csillagvizsgálót a román államra hagyja. Tudományos és közművelődési célokat akart szolgálni alapításával – ahogy Eszterházy Károly egri püspök is, akinek nagy gyűjteményszervezése idején Batthyány Ignác épp egri kanonok volt.
A Batthyáneum igazi barokk gyűjtemény, a kor ízlésének és tudományos érdeklődésének megfelelő. A 63 ezer kötetes könyvtár mellett van benne érme-, ásvány- és kagylóhéjgyűjtemény is, amely persze nagyon értékes és érdekes, de azért az ősnyomtatványok, antikvák, középkori kéziratok – köztük számos magyar nyelvemlék – mégiscsak fontosabbak a természettudományokra is kiterjedő alapítói figyelem bizonyítékainál.
A Migazzi-gyűjteményből került Batthyány Ignáchoz a Codex Aureus, egy IX. századi karoling evangéliumos könyv. A világ legértékesebb kéziratai közé tartozik, állítólag a kommunizmus idején Románia államközi kölcsöneinek fedezete ez az 1200 éves könyv volt. Pedig nem teljes: másik fele a Vatikáni Apostoli Könyvtárban van, elefántcsont domborműveket tartalmazó felső kötéstáblája a londoni Victoria and Albert Museum ékessége, az alsó pedig a vatikáni Museo Sacróé.
Románia már az 1940-es években kísérletet tett a Batthyáneum megszerzésére, ám Márton Áron határozottan ellenállt ennek a szándéknak. Amíg tudott. A bejáratot 1949-ben lepecsételték, és birtokba vették a gyűjteményt. A szent életű püspök ekkor már hiába kereste meg a kultuszminisztert, eredményt elérni nem tudott. Néhány hónappal később maga is börtönbe került. 1990-ig érdemben nem történhetett semmi a tulajdonjog rendezésével kapcsolatosan.
A Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség, ahogy lehetett, rögtön benyújtotta a visszaigénylési kérelmet, de a román kormányok nem siették el a reagálást: 2008-ig megint nem történt semmi. Ekkor hoztak egy sürgősségi kormányrendeletet, amelyet Ioan Rus ügyvéd, Fehér megyei prefektus rögtön meg is támadott a bíróságon, az érsekség pedig minden szinten veszített. Rus érvelése egyszerű volt: Batthyány Ignác püspök 1798-as latin nyelvű végrendeletéből egy – bizonyára véletlen – fordítási hiba miatt azt a következtetést vonta le, hogy az érsek a katolikus egyházra és Erdélyre hagyta a gyűjteményt, Erdély viszont Románia része, tehát a tulajdonjog a román államra szállt.
Ezek után nem maradt más hátra, mint Strasbourg. A 17 éves pereskedésért első körben nyolcezer eurónyi késedelmi büntetést kell fizetnie a román államnak. Ez még 2012-ben történt, de a bíróságon felhalmozódott rengeteg restitúciós ügy miatt érdemi döntés nem született. Persze a párhuzamosan zajló eljárás a román bizottságot nem zavarta, 2015 szeptemberében Bukarestből ismét értesítették a főegyházmegyét, hogy – ezúttal telekkönyvi bejegyzési problémák miatt – elutasították visszaigénylésüket. Ettől függetlenül a dolog Romániának is kellemetlen. 2016 márciusában a Gyulafehérvárra látogató Dacian Cioloș miniszterelnök próbálta kettévágni a gordiuszi csomót, mondván: végre meg lehetne nyitni a nagyközönség előtt a könyvtárat, sőt a tulajdonjog tisztázása után a rendkívül rossz állapotba került épület felújítására is lenne mód.
Ez volt a mézesmadzag, de a tulajdonjog visszaszerzésében érdekelt érsekséget nem hatotta meg túlságosan a miniszterelnöki ajánlat, s Potyó Ferenc pápai prelátus hamarosan azt nyilatkozta, hogy mind a restaurálásra, mind a könyvtár digitalizálására csak a tulajdonjog rendezése után kerülhet sor.
Úgy látszik, nem csak az ajándékot hozó görögöktől kell félni.