A mester és a gerenda

Emlékezetes Márkus László örökzöld kabaréjelenete: Mi került ezen a fotelen 7200 forintba? Ezt kérdezzük mi is: ugyan mi került ezen a házon, zuhanykabin-beszerelésen, csempézésen, tapétázáson vagy duguláselhárításon ennyibe? Miért a mester diktálja a feltételeket, és miért nem dolgozik szebben, miért kell heteket várni rá?

Noha a magyar építőipar a teljesítményével tavaly az élen végzett az Európai Unióban (EU), a hatékonyságot illetően még mindig az utolsó harmadban kullogunk az EU statisztikai hivatala, az Eurostat jelentése szerint.

A legtöbb uniós országban kevesebb emberrel, nagyobb és fejlettebb gépparkkal értek el jobb teljesítményt, mint nálunk. Míg 2007-ben 2360 milliárd forint volt az építési ágazat teljesítménye, 2017-ben már 2494 milliárd forint folyó áron számolva, ám ha figyelembe vesszük a tíz év alatti, összességében 28 százalékos inflációs hatást is, akkor bizony a válság előtti békeév 80-85 százalékánál tartunk.

Jó hír viszont, hogy az Építési Vállalkozók Országos Szövetségének adatai szerint a vállalkozók bizalmi indexe elérte végre a 2007-es szintet. A statisztikák szerint az utolsó jó év 2008 volt, amikor még közel negyvenezer új lakást húzott fel az építőipar, és ehhez jött még évente 250 ezer lakás felújítása is. Ezt követte a zuhanás. A mélypont 2013-ban következett be, amikor 7400 új lakást adtak át, és 110 ezer lakást újítottak fel. Tavaly 12 ezer új lakást adtak használatba, az idén már ennél jóval többel lehet kalkulálni.

Napjainkban több mint 4,2 millió lakóingatlan van hazánkban. Amennyiben valaki családi ház vagy lakás építésébe, netán felújításába vág bele, vegye fontolóra, hogy komplett kivitelező brigáddal dolgoztat, vagy inkább egyedül szedi össze a mestereket hirdetés útján!

Olyanokat, akik közül a jókat és a becsületeseket lasszóval kell fogni, mert elfoglaltak, ráadásul mindenki méregdrágán dolgozik. Megtehetik, hiszen ők vannak alkupozícióban. Unalomig játszott lemez: ha nem tetszik a munkája, kint a dupláját kapja a fizetésnek, ráadásul a sarkában sem állnak, összepakol és hazamegy.

Amennyiben mindent legálisan és lépésről lépésre kívánunk megvalósítani, biztosan elveszünk a bürokrácia útvesztőiben, az építési dokumentációk több száz oldalra rúgnak.

– Az egész építőipari szakma fordított szerencsejáték a kivitelező szemszögéből nézve. Amennyiben a kalapból kihúznak, máris vesztettél
– vág történeteinek közepébe Szabó Viktor, aki közel negyedszázada dolgozik építészként, kezdetben építészirodákban, ma saját vállalkozásban. Mint mondja, nem elsősorban a bevételre, hanem a gyakran túlzásba vitt bürokráciára, illetve a munkához való hozzáállásra, szakértelemre gondol.

– Az természetes, hogy hibátlan szerszámokkal kell dolgoznia a mesternek, de ha elromlik például egy fúrógép munka közben, és újat kell venni, azt már érintésvédelmi felülvizsgálata előtt nem használhatja – mondja.

– Folyamatosan „trükközni” kényszerül a vállalkozó, hogy elkerülje a büntetéseket. Csak néhány példa: magasban végzett munkálatoknál kötelezően előírják a beülőheveder használatát, de sok esetben az alkalmazott nem használja, mert zavarja őt a munkavégzésben, akárcsak a tűző napon a védősisak. Egy ellenőrzésnél ezért már több százezer forintos bírságot kaphat a kivitelező. A pár ezer forintos mérőszalagot is hitelesíttetni kellene használat előtt, több ezer forintért… Elvileg mindenről, az utolsó szögekről is fel kellene tölteni a teljesítménynyilatkozatot a naplóba, ez akár több ezer oldalra rúghat. Így kerül aztán többe a kerék, mint az autó.

A tételes ajánlatkészítés csupán egy dolog, amely alaphangon 250 tételtől indul egy családi háznál. Persze a megrendelőt az árak foglalkoztatják, főleg ha az ajánlat milliókkal tér el a valós végösszegtől. Ezért gyanús az, ahol csupa kerek szám, kerekített végösszeg szerepel vagy néhány tétel van csak az árajánlatban.

Éppen ezért érdemes az építésszel elkészíttetni az építkezés tételes költségvetését, így azonos műszaki tartalomra tudja megadni az árajánlatát több kivitelező, van mit összehasonlítani. Persze egy jó mérnöknek végig a háttérben kell állnia, és figyelni a munkálatokat. Akkor lesz igazán jó egy épület, ha az építész és a kivitelező egymást tisztelve együtt tud dolgozni.

Megbízható szakembert nagyon nehéz találni, aki meg egy kicsit is ügyesebb, az rögtön vállalkozni akar. Megpróbálja, de százból egynek sikerül
Fotós: Kurucz Árpád

Az is igaz, hogy az építőanyagok főleg tavasszal jelentősen, akár 25 százalékkal is megdrágulnak, így egy télen kért árajánlat a nyár elejére már biztosan nem a valós értéket tükrözi. Amint megvan a kalkuláció, utána még jó néhány papírmunkát kell elvégeznie a fővállalkozónak: felelősségbiztosítást kötni a projektre, kockázatértékelést készíteni az építési munkára, és folyamatosan kell vezetni az elektronikus építési naplót.

Ez utóbbi az egyik legmacerásabb, pedig pont a feladat megkönnyítése és a feketemunka kiszűrése lett volna a cél. Ha nem rendszeresen rögzítik például, hogy melyik napon hány ember mit dolgozott, milyen volt az időjárás, fújt-e a szél, és milyen irányból, akkor három nap után csak a pénzbüntetést kockáztatva lehet a naplóba ezeket beírni. Ezáltal már egy kisebb építkezés alatt is több száz oldalnyi bizonylat, jegyzőkönyv, számlakupac keletkezik.

Vagy például itt van a bejelentési terv, amelyet elvileg a bürokráciacsökkentés érdekében vezettek be, de ezzel óriási felelősséget tettek az építészek vállára. A nem megfelelő felkészültségű tervező hatalmas hibákba csúszhat egy-egy ilyen terv esetében. Nem könnyíti meg az sem a dolgot, hogy átlag háromhavonta változik valamilyen jogszabály.

A gyenge is kapós

Persze a legfontosabb személy a „szaki”, aki körül a világ forog.

– Tapasztalataim szerint jelentős részük megszokásból dolgozik – jegyzi meg Szabó Viktor.

– Ha nem áll mögöttük a hozzáértő főnök vagy a megrendelő műszaki ellenőre, akkor a „jó lesz az úgy is” módszerrel mennek a dolgok. Sokan sem a metszeteket, sem a homlokzatokat, sem a tartószerkezeti terveket nem nézik, és akad olyan, aki nem is tudja értelmezni őket. Előfordult, hogy a megrendelőnk felháborodva hívott fel: tényleg olyan házat terveztünk, ahol a nappalijába belóg egy vasbeton mestergerenda?!

A helyszínre kiérve láttam, egy sorral kevesebb téglát falaztak fel. Amikor megkérdeztem a kivitelezőt, az volt a válasz, hogy mindig ennyit szoktak, jó az így. Mára még a gyengébb képességű munkás is keresett árucikké vált a piacon, zsarolási pozícióban, ha nem fizetik meg neki, amit kér, megy máshová, ahol megadják neki.

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy mit gondol az építőipari anomáliákról maga a sokat emlegetett mester. Nem volt könnyű szóra bírni közülük bárkit is, volt, aki az adóhatóságtól, volt, aki a főnökétől tartott, de olyan is akadt, aki megmondta, nem ad ki senkit és semmi kulisszatitkot. Nyolcból egy állt rá nevét adva a beszélgetésre. Fülöp György régi építőipari motoros, szakmáját tekintve festő és mázoló, de arról is van bizonyítványa, hogy burkolóként is dolgozhat. Hol csapatban, hol pedig magánzóként dolgozik, mostanában ez utóbbit preferálja.

– Szerintem a kilencvenes évek végén jött egy fordulat: akinek szerencséje volt, jó mester mellé került, és érdekelte is a munka, abból jó szakember vált, akit kevésbé érdekelt, az esetleg elvégezte hiányos ismeretekkel a szakiskolát, netán az egyetemet, és oktatásra adta a fejét. Én inkább szakmákat tanultam, többet is. Ezekből mindig jól megéltem, de messziről megismerem az olyan fővállalkozót, akin látszik, hogy az elvégzett munka után nem fizet tisztességesen. A körbetartozások sokat nehezítenek azok helyzetén, akik valóban becsülettel megdolgoznak a pénzért.

György tapasztalata szerint a hivatalos számlafizetés határidején – azaz 45 napon – túl nagyon sok cég és vállalkozó még 70-90 napra sem fizet a dolgozójának, megrendelőjének, vevőjének. Mint mondja, több helyen áll beragadva az ő pénze is.

A statisztikák szerint a körbetartozások mértéke mára elérte a 200 milliárd forintot, melynek a felét valószínűleg sohasem fizetik ki, mert mögötte tízezernyi adós eltűnt, tönkrement, illetve a három-öt évig elhúzódó gazdasági perek lezártáig újabb cégmegszűnések lehetetlenítik el az összegek átutalását. A sokasodó kedvezményeknek köszönhetően nem csupán az új beruházások, hanem a felújítások is fellendültek. Ez utóbbiban találta meg a számítását György.

– Annyi a munkám, nem győzök válogatni. Egy-egy új ház építéséhez ma már zömmel csapatokat kérnek fel, míg a felújítás végezhető szakmákra lebontva egyénileg is. Minden anyagot, amennyiben rám bízzák annak a beszerzését, számlákkal igazolok. Persze ismerek olyan kollégát, aki ezzel is trükközik, a haverja áruházában vásárol, és eleve magasabb összegről hoz igazolást. Ezenfelül még óradíjban is annyit kér, amennyit nem szégyell – persze hogy ráérősen dolgozik.

– Évek óta nem hirdetem magam, egymásnak ajánlanak az ügyfelek. Ha egy jó szakember napi nyolc-tíz órában dolgozik a felújításon, simán megtermelheti a 60-100 ezer forintot is a munkájával egy műszak alatt. Nekem ezért nem éri meg egy-két órára kiszállni, például egy kisszoba tapétázásához vagy egy ajtó lemázolásához. Így is sok időt töltök adminisztrálással, hát még ha utaznék is egy apró-cseprő munka miatt, cipelve különböző helyekre naponta a rengeteg festő- vagy a burkolófelszerelésem.

– Meghagyom ezt azoknak a kollégáknak, akik többnyire cégekkel szerződtek le, és a vállalatok közvetítik ki őket a munkára. Persze sokan mesélik, hogy például egy nyolcvanezres melóból csupán húszat kapnak, így mindig felajánlják az ügyfélnek, hogy legközelebb ne a cégen keresztül hívják őket, akkor olcsóbb lesz a munka.

Sokan úgy gondolják, most van itt az ideje költözni, vagy ingatlanba fektetni a pénzüket.

A lakásépítéseket tekintve többszörösére emelkedett a megkezdett kivitelezési munkák száma az elmúlt években, érezteti hatását az új lakásokat érintő áfa 27-ről ötszázalékosra történő csökkentése is, ami a jelen állás szerint 2019. december végéig marad érvényben.

– Nekem a munkaidő nem nyolc óra. Reggel hattól éjfélig fenn vagyok. A fizikai munka nagyjából nyolctól este hatig tart, utána leülök a számítógép elé, készítem az árajánlatokat, művelem magam, tanulok, értelmezem a tervrajzokat. Huszonöt éve építkezési vállalkozóként dolgozom, ha elém raknak egy tervet, annak alapján felépítem a házat anélkül, hogy beszéltem volna az építésszel.

– Oláh István megpróbál elébe menni a feladatoknak. Ha kijön valami újdonság, vagy szóba kerül egy számára ismeretlen építési anyag, máris nézi, mit lehet róla tudni, tájékozódik, hogy azonnal képben legyen.

A burkoló burkol?

– Eredeti szakmámat tekintve víz-, gáz- és fűtésszerelő vagyok – mondja Oláh István.

– Pályám elején, amikor elhívtak egy helyre dolgozni, azt láttam, hogy rajtam kívül ott még másik nyolc-tíz szakember gályázik. Úgy gondoltam, egy kézbe kellene venni az irányításukat, mert ha mindig csak vizet szerelek, akkor nem fogok előrébb lépni. Céget alapítottam, amelyet a társammal együtt úgy bővítettünk, hogy minél többféle szakmunkát el tudjunk vállalni. Az évek alatt kitanultam minden építőipari szakmát olyan emberektől, akik ismerték a mesterségük csínját-bínját. Miközben irányítottam a munkájukat, mellettük dolgoztam, mert minden gyakorlati tudást át akartam venni tőlük.

– Ma sokszor úgy van, hogy jön a burkoló gyerek, aki elvégezte ugyan az iskolát – nem is rossz eredménnyel –, de az élet más, és gyakorlatilag meg kell tanítani burkolni a burkolót, mert gőze sincs a szakmájáról. Pedig sztárolja magát: az iskolában fölrakott pár négyzetmétert, családon belül már burkolgatott, de hogy önállóan beengedjem egy fürdőszobába, hogy gyerünk, itt a cucc, ezt diagonálban, azt hálóban kend föl, úgy, hogy azért pénzt is lehessen kérni, ehhez nem elég az iskola, tapasztalat is kell. Megjegyzem, nem mindenkinek, de a melósok nyolcvan százalékának biztosan.

Ha nincs ott a főnök, akkor a „jó lesz az úgy is” módszerrel mennek a dolgok
Fotós: Havran Zoltán

Az ágazatban régóta jelen lévő szakmunkaerő-problémát – a hozzá nem értést – súlyosbítja, hogy az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége tájékoztatása szerint jelenleg valamennyi építőipari munkakör hiányszakmának minősíthető Magyarországon. Mit jelent ez a mindennapokban?

– A régi, megbízható embereimmel kapcsolatban vagyok, és ha fölhívom őket, tudom, hogy számíthatok rájuk. De fizikailag egyre kevesebbet bírnak. Mégis, ha az aranykoszorús mester kap húszezer forintot anyagköltségre, tudom, hogy viszontlátom – mondja a vállalkozó.

– De van itt olyan, aki pár ezer forintért átvág, pedig ismerem már évek óta. Elküldöm kétezer forinttal reggelizni, nem jön vissza. Hívom telefonon, nem veszi fel, nagy nehezen elérem, akkor adja a hülyét: bocs, nem találtam vissza, vagy bocs, igazoltattak, és nem voltak nálam a papírjaim… Mind kamu duma, de kétezer forintért megcsinálja velem, mert nem akar dolgozni. Még akkor sem, ha napi 10-14 ezer forintot kap a munkájáért. Én sok külső munkát elvállalok – a térkövezés és az alapozási munka kemény, az időjárásnak is ki vagyunk téve –, de aki képtelen reggeltől estig dolgozni, az a második nap után már nem akar jönni, két hét után pedig keresnem kell helyette valaki mást.

– A piálás nagyon gyakori. Leküldöm reggelizni a brigádot, és már nem úgy kapom vissza. Fölvonulunk, kipakoljuk a szerszámokat, aztán indul a munka, de kilenc körül már mondják: főnök, hadd együnk már egyet! Ha olyan helyen dolgozunk, ahol tudom, hogy messze van a bolt, előre kérem, hozzanak magukkal kaját, mert az nekem háromnegyed óra kiesés a munkából, mire visszabotorkálnak. És milyen állapotban? Egyiknél sincs zsömle, nincs semmi étel náluk, azt mondják, ott megették, de nem ették, itták. Pedig megteszek tényleg mindent, viszek ásványvizet, energiaitalokat. Mikor valamelyik kéri, hadd menjen el inni egy kávét, mondom, hagyd a kávét, igyál inkább ásványvizet, ott van a kocsiban. Jaj, neki az nem kell, neki jó hideg kell a hűtőből. De csak azért, hogy le tudjon menni a közértbe.

– Nyilván meg lehet nekik tiltani az ivást, de akkor másnap már nem jönnek. És van, akit inkább én küldök el, ha látom, hogy nagyon ittas – a maradék emberrel vagy egymagam is befejezem a munkát. Aztán szervezek másik csapatot. A jó emberek fix helyeken dolgoznak magas pénzért. Megbízható szakembert nagyon nehéz átcsábítani, aki meg egy kicsit is ügyesebb, az rögtön vállalkozni akar. Megpróbálja, de százból egynek sikerül.

Sok egyszerű melós azt hiszi, a vállalkozónak csak annyi a dolga, hogy kiszáll a kocsijából, és beszáll a kocsijába. Közben pedig felveszi a nagy pénzt. Ez így valóban egyszerűnek látszik, de a komoly összegekkel – ami nemritkán egy egész élet munkája – hűen el kell számolni.

A felelősség tehát a vállalkozóé, akinek tartania kell magát a megrendelővel kötött megállapodáshoz. Sok közülük felkészületlen és megbízhatatlan, némelyik már az előleget is magára költi, aztán viszi a gyenge minőségű alapanyagot, mert a jóra nem futja. Emiatt gányol, majd összevész a megrendelővel, hiszen előbb-utóbb az is felismeri, hogy nem kerek a történet. Minden építési vállalkozó tudja, vannak nehéz időszakok, ezért a jó üzleti érzék és az ügyes kéz mellett szüksége lesz optimizmusra is. A kitartó, hosszú távú gondolkodás elengedhetetlen. Oláh István is több lábon áll, bár ennek számolgatásába kissé belebonyolódunk.

Jelenleg valamennyi építőipari munkakör hiányszakmának minősíthető Magyarországon.
Fotós: Katona Vanda

– Az biztos, hogy két lábbal állok a földön, bár az egyik vasalt – egy motorbaleset után bicebócán járok. Egyébként meg, mint a pók, nyolc lábon állok: régiségekkel, festményekkel, építőipari anyagokkal kereskedem az interneten. Közben ma is leraktam negyven négyzetméter térkövet kinn, a tűző napon. Engem nem vág hanyatt a munka. Pláne, hogy végre beindult a körforgás az építőiparban: az állami támogatás – a csok és az áfa-visszatérítés – miatt az emberek felújítanak, építkeznek, az ingatlanárak pedig egyre nőnek. Sokkal több munkást föl tudna szippantani a rendszer.

– A fizetések már jók – egy segédmunkás hat-hétezer forintot kapott ezelőtt öt évvel, most 14 ezerért nem szívesen jön el dolgozni. Érdemes kiszorozni: ha egy céltudatos melós srác 25 napot dolgozik egy hónapban, szép pénzt tud hazavinni, és közben itthon él a családjával, nem pedig kint egy munkásszállón. Jönnek is haza, lassanként szivárognak vissza a szakemberek. Mert kint ugyanúgy megvan rá az esély, hogy átvágják. Sok ilyen esetet hallottam, kicsábítják a melóst, aztán nem fizetnek.

– Persze itthon is résen kell lenni, előfordul, hogy megrendelik a munkát, az előleget még odaadják, a második részlettel már csúsznak, be akarnak pördíteni, azt mondják, tedd bele a saját pénzed. A végén nem akarnak kifizetni, pedig nekem az utolsó részletből csapódik le a nyereség, ha azt nem kapom meg, akkor ingyen dolgoztam.

– Munka közben ezért a megérzéseimre is hagyatkozom, és minden apró jelre figyelek, mert vannak azok a sima beszédű emberek, akik látszólag idomulnak, de közben érzed, hogy valami nem stimmel. Ha a tulajdonos trükközni kezd, akkor kiszállok. Négy gyerekkel már nem kockáztatok. De tapasztalatom szerint a fővárosban és a Balaton mellett is rengetegen építkeznek most olyanok, akik tudnak és akarnak is fizetni. Nincsenek tele pénzzel, de dolgoznak rendesen, viszik előre az életüket.

Fejvadászok piaca

A KSH adatai szerint úgy tűnik, hogy előbb-utóbb befejeződik a magyar munkavállalók Nyugatra vándorlása: utoljára 2014-ben dolgoztak annyian külföldön, mint jelenleg. A hazatérési hajlandóságot növeli, hogy a munkaerőhiány miatt az egész régióban elkezdtek emelkedni a bérek, ráadásul sok nyugat-európai országhoz képest arányaiban olcsóbb a lakhatás Magyarországon.

A változás a munkaerőpiacon is tetten érhető, mert míg korábban inkább a vezető beosztású emberek megszerzéséhez vették igénybe a fejvadászat eszközeit, ma már használják ahhoz is, hogy akár egy maroknyi fizikai munkást át tudjanak csábítani magukhoz a cégek. Az allas.hu miskolci call centere kifejezetten azzal foglalkozik, hogy telefonon vadássza le a potenciális munkavállalót, ha egy pozícióra a digitális piacon megnő a kereslet. De jó szakemberképzés és minőségi munkaerő nélkül mindez csak olyan marad, mint a csiki-csuki.