Sokan hasonlították már egy-egy fogás elfogyasztását a szerelmi gyönyör beteljesedéséhez, az „igazit” megtalálni azonban nem sokkal könnyebb a gasztronómiában sem, mint a szerelemben. Szerencsénkre azonban a Magyar Konyha szorgos munkatársai összeállítottak egy gasztronómiai útikalauzt, amelyben 336 helyet ajánlanak ínyencek és a minőségi étkezésre gondot fordítók figyelmébe.
A Magyar Konyha július–augusztusi számának melléklete receptet ad a gasztronómiai társkereséshez is, amelyben éhes vándor és finomság egymásra találhatnak. A Balaton-part csodáit, gasztrotüneményeit, valamint Székesfehérvár és a Velencei-tó régióját is megtalálhatjuk az összeállításban. Nem csak az ízvilág, a helyek dizájnja is sokszínű: a gasztrokocsma és fröccsterasz, a falusi romkocsma és a fine dining étterem, a sajtmanufaktúra és a pajtavendéglő, valamint a strandbüfé egyaránt fellelhetők.
Persze nemcsak a mellékletet, hanem a Magyar Konyha magazint is érdemes fellapozni, mert nemcsak receptötleteket és érdekes alapanyagokat találunk benne, hanem személyes hangú interjúkat is olvashatunk például Légli Géza balatoni borásszal, Bíró Attilával, az olimpiára készülő magyar pólóválogatott edzőjével, Fodor Lajos alias Csicsókás Lajos őstermelővel, de például Veszely Attila csokoládémesterrel is, akik természetesen a gasztronómiához való viszonyukról is beszélnek.
A magazin végén pedig összegyűjtve is megtalálhatjuk a következő két hónap gasztrofesztiváljait a szilvásváradi pisztrángnaptól az egri bikavérünnepig. A tartalmas és jó stílusú, könnyed és sokatmondó szövegeket pedig gyönyörű ételfotók egészítik ki. A szöveg–fotó összehangoltság terén a gasztronómiai útikalauzban is sikerült megtalálni az aranymetszést, ugyanis itt az információ átadása a fontos a helyek rövid bemutatásával, elérhetőségével és nyitvatartásával, de a néhány jól elhelyezett kedvcsináló képpel együtt még jobb érzés a minilexikont kézbe venni.
A kiadványnak már vannak elkötelezett hívei, ha hiszi, ha nem, ugyanis, kedves olvasó, a szerencsés véletlennek köszönhetően erről saját szememmel győződhettem meg: a vonaton két szimpatikus fiatal hölgy mellett találtam szabad helyet, s az utazás holtidejét kihasználva épp olvasgatni kezdtem az útikalauzt, amikor megláttam, hogy a mellettem ülő fiatal lány is épp ezt a kiadványt tartja kezében. Így – szinte szemtelen szerencsémre – sikerült olyan olvasói információk birtokába jutnom, amelyeket cikkemhez felhasználhatok.
Kiderült például, hogy a hölgyek minden évben a kis könyvecskére bízzák balatoni nyaralásuk főbb étkezőhelyeinek kiválasztását, s hogy a gasztrokalauz valóban naprakésznek bizonyul, hiszen volt olyan hely, amelyet kiemelkedően jónak találtak, de tavaly még nem szerepelt a kiadványban, az ideibe azonban már az előző évben hiányolt borozó is bekerült az ajánlottak listájába.
A hölgyek egyedül amiatt aggódnak, hogy – az egyébként valóban izgalmas – újhullámos trendek miatt nehogy túlságosan háttérbe szoruljanak a megszokott klasszikusok. Persze egy ilyen lista összeállítása legalább annyira pengeélen táncolás, mint egy nagyon éles kés hegyéről lenyalni egy mennyeien finom krémet. A kis könyv segítségével azonban valóban könnyebb „szépen ízlő szájharmóniákra”, találni, hiszen minden tájegységben, városkában más gasztrotájszólással beszélnek, máshogy mondja el a háziasszony örömét egy jó pörkölttel, vagy máshogy vigasztalódik édes-mázos süteményeken bánatában. Egy biztos, hatalmas kaland e sokféleséget megtapasztalni! Menjenek hát, kedves olvasók, napozzanak az ízekben, sütkérezzenek a színkavalkádban, amit hazánk sajátos, egyedi, összetéveszthetetlen ételei kínálnak!
Ne szégyelljék étvágyukat, mert itt a tökéletes útikalauz gasztroateisták megtérítéséhez! Ne gondoljuk tehát, hogy ízlelőbimbóink kényeztetése bűn volna, hiszen Hamvas Béla is így ír a hitetlen ember megtérítésének módszeréről: „Ha egyetlenegyszer disznótoron venne részt, alaposan jóllakna szűzpecsenyével, hurkával, friss kolbásszal, enne hozzá ecetben savanyított paprikát, hagymát, baracklekváros fánkot, és meginna két üveg szekszárdit, meg lehetne menteni.”