– A Köztünk vagy című kötet Mándy Ivánról szóló beszélgetésekből állt össze. Írók, költők – Sándor Iván, Bereményi Géza, Pollágh Péter – mellett Jelenits István piarista atya és az íróhoz közelálló személyek, így a feleség, Simon Judit is megszólalnak a könyvben. Mi adta az ötletet a kötethez?
– Amikor az első interjúkat készítettem, meg sem fordult a fejemben, hogy a végeredmény akár egy kötet is lehetne. Mint Mándy rendszeres olvasóját, egyszerűen csak érdekelt azoknak a visszaemlékezése, akik kapcsolatban álltak vele. Aztán – főleg Simon Judit segítségével – mind több emberhez eljutottam, és világossá vált, hogy ez egy „ügy”, és fontos volna összeállítani egy komolyabb anyagot a beszélgetésekből. Kisebbfajta lökést jelentett Dér Asia filmrendező és Gerőcs Péter író filmje, a kiváló Privát Mészöly is. Bár én könyvben gondolkodtam, és egy olyan embernél, mint Mándy – aki valahol mindig civil és kívülálló maradt –, kevésnek éreztem volna, ha csak szakmabelieket kérdezek meg, mint ahogy azt Gerőcsék teljesen jogosan tették, hiszen Mészöly egészen más személyiség volt. Hálás vagyok Kúnos Lászlónak és a Corvina Kiadónak, hogy felvállalta a kötetet.
– Az egymástól különböző beszélgetések milyen Mándy-portrét rajzolnak ki? Az interjúk fényében milyen ember volt Mándy Iván?
– Sokféle. Az írók, irodalomtörténészek mellett családtagok is megszólalnak a könyvben, valamint Mándy fordítója, szerkesztője is. Vagy a Különlegességi cukrászda pincérnője, akitől az író örökösen sand kuglófot rendelt, ami – a saját szavai szerint – olyan, mint „a sivatag száraz homokja”. De megszólalnak az alsó szomszédok is az Aulich utcai házból, akik közül a fiatal lánnyal Mándy a lépcsőházakat járta. Sikerült eljutni az író 50-es évekbeli szerelméhez is és ugyanebből az időszakból egy festő jó baráthoz. Van, aki az 50-es évekbeli, folyton ellenállásba ütköző férfiról mesél; van, aki a magánéleti nyugalmat és szakmai sikereket is elhozó 60-as, 70-es évekről; és van, aki az alkotói módszer teljes letisztulását, de a fizikális elbizonytalanodást is jelentő utolsó évekről, évtizedekről. Azt hiszem, az interjúk összességében rácáfolnak a Mándyról kialakult sztereotípiákra, tehát arra, hogy csupán egy kedélyes, halk szavú, elegáns, örökké kávézgató gentleman lett volna. Ennél sokkal összetettebb személyiség volt. Ha kellett, megmakacsolta magát, kiállt a véleménye mellett, nem kerülte a konfliktusokat. Tóth Krisztina író, költő például metsző, kegyetlen humorát és „pengehideg keménységét” emelte ki a beszélgetésünkben. Az interjúk mellett közölt fotók és most először publikált Mándy-levelek is árnyalhatják a róla bevésődött képet.
– Közhelyszámba megy, miszerint Mándy a kispróza nagymestere. Miben volt az ő prózája különleges és egyedülálló?
– Beláthatatlan, mennyi minden kezdődött vele a magyar irodalomban. Ő alkalmazott először filmszerű vágástechnikára épülő időbontást és térkezelést. Saját családjáról talán senki nem írt addig olyan közelségből és mégis hideg fejjel, mint ő. Könyvei által nyert legitimitást témaként a mozi és a foci az akkor még bizonyos tekintetben kényes irodalmunkban. Budapestet, pontosabban Pestet nem hiszem, hogy bárki jobban megírta volna nála. És még sorolhatnánk. Saját, öntörvényű világa volt – ebből nem engedett.
– Aki véletlenül nem ismeri Mándyt, annak az író melyik munkáját érdemes elsőként elolvasnia? Melyik a legmándysabb kötet?
– Az életműnek nincs olyan értelemben központi, kiemelkedő alkotása, mint Madáchnál, Katona Józsefnél vagy Ottliknál. Nála inkább sok egyenrangú mű van. A beszélgetések során egyébként a legtöbben a Mi az, öreg?-et, az Előadók, társszerzőket, A bútorokat és a Régi idők moziját emelték ki. Talán akkor a legmándysabb, amikor az ember helyett emberi tulajdonságokkal felruházott tárgyakat helyez a középpontba, mint például A bútorokban – ez annak idején szintén egészen új irány volt irodalmunkban. De ha valakit inkább az 50-es évek szűk levegője érdekel, annak az Előadók, társszerzőket tudnám ajánlani – ebben ráadásul bizonyos értelemben úgy szűkülnek be a kultúrában dolgozók lehetőségei, hogy az nem teljesen ismeretlen a mai világban sem, ahol a kultúra folyamatos térvesztésének lehetünk szemtanúi. Aki egy intim családi történetet olvasna inkább, és tudni szeretné, mi az előzménye Esterházy vagy Nádas Péter hasonló tematikájú könyveinek, annak a Mi az, öreg? javasolható. És akkor még nem is beszéltünk a novelláiról, pedig, ahogy szóba jött, elsősorban a kispróza egyedülálló mesterének tartják, olyan alapművekkel, mint a Diákszerelem, a Fagylaltosok és a Kulikabát.