A FISZ és a Jelenkor Kiadó Horizontok elnevezésű sorozatában nemrégiben megjelent Memory Hotel című könyv a szerző első, magyarul is olvasható regénye.
Ahogy Pál Ferenc a könyv utószavában nagyon találóan rámutat, Tordóra is jellemző, hogy a kortárs portugál irodalomban jelenleg uralkodó iránynak megfelelően szembemegy az „irodalmi élet hagyományos létformáival”, és a portugál nemzeti öntudattól és történelemtől elszakadó, kozmopolita műveket ír.
A Memory Hotel újszerűsége leginkább abban rejlik, hogy egészen sajátos módon ötvözi a különböző műfajokat. A könyv laza bölcsész szerelmesregényként indul, majd néhány meglepő fordulatnak köszönhetően irgalmatlan gyorsasággal ránt be minket a hard boiled krimik izgalmas világába. A mozgalmas cselekmény, a nem várt fordulatok közben azonban nem sikkad el a főhős személyes harca sem, amit az emlékeivel vív, és ami legalább annyira fontos marad, mint az eltűnt fadoénekes utáni izgalmas nyomozás, amivel látszólag tejesen véletlenül megbízzák.
A könyv nagy erénye, hogy nem követi teljes mértékben a műfaj jól bevett sémáit, így sokkal izgalmasabb, rétegezettebb lesz a történet, és miközben alámerülünk a botcsinálta nyomozóval a New York-i alvilág legmélyebb bugyraiba, könnyen azon kaphatjuk magunkat, hogy jobban érdekel minket, hogy a főhős hogyan birkózik meg múltjának szellemeivel, mint az, hogy ki a gyilkos.
Joao Tordo szépirodalmi alkotásai mellett számos forgatókönyvet is írt, ami a Memory Hotel feszes történetvezetésén és kiváló dramaturgiai megoldásain is érződik. Az elbeszélő története több ponton kapcsolódik a keresett személy, a portugál fadoénekes sorsával, az elbeszélő pedig a nyomozás során olyannyira a rejtély rabja lesz, hogy – egy időre legalábbis – maga is átveszi az áldozat szerepét.
A műben megidézett zenei műfaj, a fado is szimbolikus jelentőséggel bír: az általa képviselt életérzés a portugál saudade szóval írható le, ami nosztalgiát, szomorúságot, elvágyódást jelent, és rendkívül jól kifejezi azt a hangulatot, ami ez eltűnt énekes, Daniel életét és a főhős kétségbeesett kutatását jellemzi.
A Memory Hotel mottója egy Paul Auster-idézet, hiszen az egész regényre jellemző az a sajátos, austeri valószerűtlenség, ami rögtön eszünkbe juttatja az amerikai szerző New York-trilógiáját. A helyszín, a nyüzsgő, elidegenítő metropolisz tulajdonképpen ugyanaz, azonban Tordo folyamatosan keres benne valamit, ami a fadoénekes személyében testesül meg: a traumák és az elszalasztott esélyek feldolgozásának, valamint a jóvátehetetlenbe való beletörődésnek a lehetőségét. Ehhez pedig egyetlen dolog szükséges: a felejtés, amihez elengedhetetlen bizonyos személyes tér, mert ha az ember feloldódik a nagyváros személytelenségében, akkor nem fogja tudni, hol végződik ő, és hol kezdődik a másik, mi az, ami az ő bűne, mi az, amiért ő felel. A regény főhőse ezt a személyes teret keresi a könyvben, a pontot, ahol szembe tud nézni azzal, amit tett.
A Memory Hotel Urbán Bálint kiváló fordításának köszönhetően magán hordozza az eredeti szöveg mélységeit és karakterét. A könyvet áthatja a jazz, a cigifüst és a hamisítatlan noir hangulat, mindeközben pedig megismerhetjük az autentikus luzitán életérzést, és végül a könyvről is elmondhatjuk azt, amivel Amália Rodrigues, a fado nagykövete jellemezte a műfajt: „A fado rejtély. Nem lehet megmagyarázni, érezni kell.”