Hatvanadik születésnapját ünnepli idén a József Attila Színház, amely 1956-ban nyitotta meg kapuit, a valamikori munkásszínház ma már minden réteget szeretne behívni falai közé.
A következő évadot beharangozó tegnapi sajtótájékoztatón Nemcsák Károly színházigazgató arról is beszélt, jó értelemben vett vidéki színháznak képzeli el a teátrumot.
– Zenés vígjátékok, tartalmas előadások kell hogy szerepeljenek a műsorkínálatunkban, és olyan egyéniségeknek kell alkotniuk a társulatot, akik miatt érdemes idejönni – alkotótársak, akik a mi épülésünkben is sokat segítenek. Sok terv van előttünk, de sokat elvégeztünk három év alatt, többek között biztonságossá tettük az épületet a Fővárosi Önkormányzat támogatásának köszönhetően: felújítottuk a kiállítótermet, az előcsarnokot, a mosdókat, akadálymentesítettük az előcsarnokot, új és kényelmes helyet kapott a nézőtér – fogalmazott Nemcsák Károly.
Mint mondta, a következő évad tervezésekor a színház igyekezett értékmentő előadásokkal, szórakoztató és elgondolkoztató darabokkal megörvendeztetni a nézőket.
Az őszi évad első bemutatója a La Mancha lovagja című musical lesz Nagy Viktor rendezésében, a főbb szerepekben Kálloy Molnár Péter, Foki Veronika és Gazdag Tibor lesznek láthatók.

A júniusban véget érő szezon sikerdarabja volt a Mici néni két élete
Véletlenül bukkant az eddig nem játszott polgári vígjátékra Verebes István, akinek rendezésében november 12-én mutatják be a Veszek egy éjszakát című darabot.
„Egykori Színházi Élet-mellékletgyűjteményben fedeztem fel a vígjátékot, szerzője, Kollár Béla nem volt fellelhető sehol. Vagy álnéven írta valaki, vagy olyan időben született, hogy stróman kellett ahhoz, hogy színre vigyék. Zilahys magasságokban fogalmaz a szerző, nagyon szellemes olvasmány, aminek ötletéből szerintem az amerikai filmek is merítettek” – vélekedett a rendező.
Igazi csemegével vár a december: Bohumil Hrabal Sörgyári capriccio című vígjátékát mutatják be, a darabot Hargitai Iván rendezi. Az évad utolsó bemutatóját Huszti Péter állítja színpadra. Molnár Ferenc romantikus felnőttmeséje, az Üvegcipő Létay Dóra, Nemcsák Károly és Ujréti László főszereplésével látható majd.
A stúdiószínpadi előadások között egy mulatságos krimi szólal majd meg a Gaál Erzsébet Stúdióban: Írók, gyilkosok, lúzerek címmel Friedrich Dürrenmatt és Jókai Mór egyfelvonásosait Verebes István rendezi és a főszerepet is maga alakítja. Karinthy Ferenc Dunakanyar című színműve Fehér Anna és Rékasi Károly főszereplésével, Telihay Péter rendezésében lesz megtekinthető.
Hagyományaihoz híven a József Attila Színház továbbra is lehetőséget ad a határon túli előadásoknak a bemutatkozásra a színház falain belül. Bíznak abban, hogy a Csíki Játékszín, a Komáromi Jókai Színház, a kassai Thália Színház, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, a nagyváradi Szigligeti Színház, az Újvidéki Színház, a marosvásárhelyi Spektrum Színház és a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház is elfogadja a meghívásukat.
A megújult színház eddigi tapasztalatait összegezve a sajtótájékoztatón Telihay Péter rendező elmondta, újra kell fogalmaznia magát és a közönségét a teátrumnak, fel kell mérnie, hol van, és rájönni, hogy miként tudja megszólítani a látogatókat. „Türelmesnek és alázatosnak kell lennünk, nem mindig azt kell adni a nézőnek, amit akarnak, hanem amit akarniuk kellene. Keletkezésekor szertartás volt a színház. Kell hogy legyen bennünk most is annyi tűz és a titkok oly mélységes tisztelete, amellyel kegyetlen, fantáziadús választ adhatunk a körülöttünk zajló dolgokra.”