A Frankfurter Allgemeine Zeitung, a vezető német napilap mai száma közöl egy felmérést, amelyet a YouGov végzett el, és amelynek eredményei azt mutatják, a németek többsége nem tartja elegendőek azt a védelmet, amit az Unió külső határai nyújtanak a kontinensnek a bevándorolni akarókkal szemben.
Az FAZ laptársa, a Die Welt által megrendelt felmérésben 66 százalék felelt „Nem, semmi esetre” arra a kérdésre, hogy vajon az Európai Unió külső határai a balkáni út lezárásával és a Törökországgal, valamint Líbiával kötött megállapodás révén elegendő védelmet nyújt-e az illegális bevándorlás ellen. Csak 15 százalék felelt azzal, hogy „Inkább igen”, illetve, hogy „Igen, mindenképpen”). 19 százalék nem adott választ.
Azon vitatott kérdésre, hogy az Európai Unió tagországait kényszeríteni kell-e menekültek befogadására, a németek többsége az Európai Bizottság kemény eljárása mellé sorakozott fel. A megkérdezettek 51 százaléka azt felelte, hogy minden uniós országnak szolidaritást kell tanúsítania és szükség esetében a menekültként elismertek befogadására kell kényszeríteni őket.
Ezen kívül minden harmadik német arra számít, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet iraki és szíriai területveszteségei után fokozódni fog Európában a terrormerényletek száma.
A megkérdezettek 34 százaléka abból indul ki, hogy a terrorveszély Európában a következő évben inkább nőni fog. Csak hat százalék számít csökkenésre. 46 százalék van azon a véleményen, hogy az Iszlám Állam által történő fenyegetés ugyanazon a szinten marad.
Idén Irakban és Szíriában az Iszlám Állam által megszállva tartott területek csaknem mindegyikét visszafoglalták.
Az elmúlt években több mint 950 iszlamista utazott ki Németországból Szíriába és Irakba, hogy ott csatlakozzon az Iszlám Államhoz. Közülük néhány életüket vesztették a hadműveletek során. Egyharmaduk viszont visszatért Németországba.