A tévéadó legfrissebb exkluzív értesülései szerint az FBI most azt is vizsgálja, hogy volt-e valamilyen „metszéspont” a Clinton Alapítvány és a Hillary Clinton vezette külügyminisztérium között. Hillary Clintonnak arról a hivatalos elektronikus levelezéséről van szó, amelyet külügyminisztersége idején bonyolított, s amelyről kiderült, hogy nagyobb részét magán email-címén folytatta, megsértve ezzel a hivatali előírásokat és lehetővé téve titkosított információk esetleges nyilvánosságra kerülését. A volt külügyminiszter, aki a Demokrata Párt legesélyesebb elnökjelölt-aspiránsa, emiatt hosszú hónapok óta politikai ellenfelei támadásainak kereszttüzében áll. A külügyminisztériumnak – a bírósági döntés értelmében – nyilvánosságra kell hoznia e vitatott e-maileket.
Az FBI most – az eddigi nyomozást kiterjesztve – azt vizsgálja: volt-e összefüggés a Clinton Alapítvány adományai és a külügyminisztérium szerződései között, jutottak-e előnyökhöz az alapítvány adományozói a kormányzaton – elsősorban a külügyminisztériumon – belüli kapcsolataiknak köszönhetően.
A Clinton Alapítvány globális emberbaráti szervezet, Bill Clinton hozta létre 2001-ben, tavaly tavasszal pedig Hillary Clinton – miután bejelentette, hogy indul az elnökválasztáson – lemondott kuratóriumi tagságáról. Az alapítvány vezetője egyébként néhány hónappal ezelőtt nyilvánosan elismerte, hogy követtek el hibákat.